Kézilabda: 140-150 gyerek már túl van az akadémiai felvételin

2013.03.04. 16:27
Február 28. és március 3. között került sor Balatonbogláron a Nemzeti Kézilabda Akadémia középiskolai felvételijére.
„Eredményes felvételi vizsgán vagyunk túl, mintegy száznegyven-százötven gyermek jelent meg a Nemzeti Kézilabda Akadémián Balatonbogláron, ahol két-két napon keresztül mértük föl a fiú és leány jelentkezőket. Magyarország minden tájáról, de a határon túlról is érkeztek felvételizők” – számolt be róla Mocsai Lajos főigazgató, a férfiválogatott szövetségi kapitánya. „Sok tehetséges kézilabdázót láttunk, így rendkívül optimista vagyok. A gyerekek pszichológiai, antropometriai, valamint fizikai és különböző kézilabda-szakmai teszteken vettek részt. Az eredmények kiértékelését a felvételi bizottság a jövő hét elején zárja le, harminc fiú és harminc leány felvételére van módunk, de elképzelhető, hogy a keretszámot a balatonboglári Mathiász János Középiskolával együttműködve minimális mértékben még növelni is tudjuk. Erre azért is kerülhet sor, mert előreláthatólag májusban pótfelvételit tartunk. Többen ugyanis most nem tudtak eljönni, és noha elegendő számú tehetséges gyermeket tudnánk már most is fölvenni, mindenkinek meg szeretnénk adni a lehetőséget.”A junior korú játékosok számára még március 15-ig van lehetőség a jelentkezésre.
Legfrissebb hírek

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

Kézilabda: A csapategység hozta meg az Eb-győzelmet – Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2026.09.12. 10:54

A hónap utánpótlásedzője: Sótonyi László a júliusi díjazott

Utánpótlássport
2026.08.24. 13:48

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
2026.08.12. 18:05

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22