Az FTC már ma követheti a Győrt az elődöntőbe

2013.03.03. 14:59
null
Szamoránsky Piroska Dabason ötször vette be a Krim kapuját (Fotó: Blikk-archív)
Szombaton a győriek már biztosították a helyüket a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében (ráadásul csoportelsőként), és ha minden a legjobban alakul, ma a Ferencváros csatlakozhat hozzájuk.

Nem kis bravúr kellene a ferencvárosiaktól ahhoz, hogy már vasárnap elődöntősnek mondhassák magukat, de az utóbbi hónapokban bizonyították: bármire képesek. Már az is kisebb csodának számított, hogy két hete Elek Gábor tanítványai hazai környezetben legyőzték a Krim Ljubljanát (30–26-ra), idegenben pedig még nagyobb fegyvertény lenne tőlük a pontszerzés. Már csak azért is, mert a szlovén csapat játékosai nagyon fogadkoznak, és egyik legjobbjuk, Carmen Martín el is árulta, mi lehet a sikerük kulcsa.

„Nem szabad még egyszer úgy védekeznünk, mint a magyarországi meccsen, mert az volt a vereségünk oka – nyilatkozta a spanyol jobbszélső. – Nem játszhatunk olyan hullámzóan, végig össze kell szednünk magunkat, mert nagyon feszült és nehéz mérkőzés vár ránk.”

Tragédia akkor sem történne, ha kikapna az FTC, hiszen a hátra lévő két fordulóban még biztosíthatná a továbbjutását.

A Krim edzője, Tone Tiselj érdekes párhuzamot vont a Ferencváros és két másik európai élklub, a Larvik és a Buducsnoszt között.

„Nagy múlttal rendelkezik a magyar csapat, amely az utóbbi években felemelkedőben van – nyilatkozta a szakember. – Megnyerték a második legerősebb európai kupasorozatot (a KEK-et – a szerk.), éppúgy, mint a Buducsnoszt és a Larvik is, e két együttes pedig később a Bajnokok Ligájában is a csúcsra ért. A Ferencváros nagyon jó csapat, a legjobban felkészített a csoportban. Minden helyzetben veszélyes, így kemény feladat vár ránk.”

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
KÖZÉPDÖNTŐ, II. CSOPORT, 4. FORDULÓ

Krim Ljubljana–Ferencváros 19.30 (Tv: Digi Sport1)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Zvezda Zvenyigorod–Oltchim Valcea 23–26

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. FERENCVÁROS 3 3 88– 82 +6 6
2. Krim Ljubljana (szlovén) 3 2 1 83– 78 +5 4
3. Oltchim Valcea (román) 4 2 2 101– 99 +2 4
4. Zvezda Zvenyigorod (orosz) 4 4 106–119 –13 0

 

Legfrissebb hírek

Jó formába lendülő Dortmund vár a Ferencvárosra a női kézi BL-ben

Kézilabda
1 órája

„Győzelemmel ér fel ez a döntetlen” – Per Johansson az FTC ellen rangadó után

Kézilabda
2026.03.20. 10:52

Őrült izgalmak után időn túli hetesgóllal mentett pontot a Fradi az ETO elleni női kézirangadón

Kézilabda
2026.03.18. 21:05

Simon Petra: Kellett fél év, mire megtaláltuk a járható utat

Kézilabda
2026.03.18. 11:14

Per Johansson: Előbb nyerjünk a Népligetben, utána lehet számolgatni

Kézilabda
2026.03.17. 11:19

Már az elődöntőben összekerült egymással az ETO és az FTC a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
2026.03.16. 17:28

Csíkos Luca: Azért dolgozom, hogy mindennap jobb legyek a tegnapi énemnél

Kézilabda
2026.02.26. 09:46

Női kézilabda BL: megvan, mikor kezd az FTC és a DVSC a nyolcaddöntőben

Kézilabda
2026.02.25. 15:39
Ezek is érdekelhetik