Férfi kézi BL: gólzáporos döntetlen a nyitó nap rangadóján

Vágólapra másolva!
2012.09.27. 21:49
null
Pontosztozkodást hozott a Flensburg és a Montpellier nagy csatája (fotó: Action Images)
Címkék
Négy mérkőzéssel elkezdődtek a főtábla küzdelmei a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. Az első játéknap rögtön hozott egy nagy rangadót: a Flensburg és a Montpellier végül nem bírt egymással, az összecsapás 37–37-es döntetlenre végződött.



Az A jelű csoport mérkőzésének első félidejében inkább a hazai német együttes diktálta az iramot, azonban szünet után Nikola Karabaticék – akikre a héten a fogadási botrány gyanújának árnyéka vetült – átvették a vezetést az amúgy hatékony támadójátékot és olykor felületes védekezést hozó csatában.

A véghajrához közeledve viszont ismét fej fej mellett haladtak a csapatok, és ugyan William Accambray az utolsó perc elején vezetéshez juttatta a vendégeket, a hazaiak legeredményesebb játékosa, a nyolc gólig jutó dán Anders Eggert – a túloldalon az ugyancsak nyolcszor beköszönő szlovén Dragan Gajic talált be a legtöbbször – hetesből egyenlített fél perccel a lefújás előtt. A folytatásban már nem született gól, így döntetlennel zártak a felek.

Az A-csoport másik meccsén az orosz Csehovszkije Medvegyi otthonában két pontra váltotta a papírformát a Partizan ellen. A Veszprém csoportjában a Sävehof három kiemelkedő teljesítménynek köszönhetően – Fredrik Larsson 9, Viktor Ottosson és Kent Robin Tönnesen 8-8 gólt jegyzett – legyőzte 35–31-re otthon a Constantát, míg a Pick-Szeged hatosában a Barcelona tízet tett közé a Schaffhausen elleni idegenbeli összecsapáson.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-CSOPORT
Flensburg (német)–Montpellier (francia) 37–37 (19–18)
Csehovszkije Medvegyi (orosz)–Partizan Beograd (szerb) 38–31 (21–16)
B-CSOPORT
Sävehof (svéd)–Constanta (román) 35–31 (19–17)
D-CSOPORT
Schaffhausen (svájci)–Barcelona (spanyol) 23–33 (12–17)
Legfrissebb hírek

Vízilabda: New Yorkban játszik gálameccset a Ferencváros és a Pro Recco

Vízilabda
13 perce

„Az elejétől a végéig fantasztikus utazás volt” – Keszthelyi Rita a világbajnokságról

Vizes vb 2025
26 perce

A Monaco segédedzőjeként folytatja Lőrincz Ábel – hivatalos

Francia labdarúgás
26 perce

Ülőröplabda Eb: vereséggel kezdtek a nők, fordítottak és nyertek a férfiak

Röplabda
59 perce

Videó: Lionel Messi is feltűnt a Coldplay csókkameráján

Minden más foci
1 órája

Cselgáncs: kiváló szereplés az EYOF-on, folyatás az ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
1 órája

NB II: Videoton FC Fehérvár–Budapest Honvéd FC

Labdarúgó NB II
1 órája

Rövid pályás gyorskorcsolya: sikeres műtéten esett át Jászapáti Petra

Téli sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik