A világbajnok irányító BL-t nyerne a Veszprémmel

Vágólapra másolva!
2012.06.20. 11:56
null
Chema Rodríguez a 25-ös számú veszprémi mezre vágyott, megkapta (Fotó: Marton Zsolt)
Hároméves szerződést írt alá az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapatával Chema Rodríguez. Ezt az érintettek a mai sajtótájékoztatón jelentették be hivatalosan. Amint arról korábban már beszámoltunk: a veszprémiek által ingyen megszerzett 32 éves spanyol irányító az Atlético Madridtól érkezett.

„Veszprémben nagyon komoly projekt kezdődött el – nyilatkozta az mkbveszprem.eu oldalnak az irányító. – Ennél a csapatnál biztosítva érzem azt, hogy az elmúlt öt évhez hasonlóan a lehető legnagyobb célokért küzdjek továbbra is. A Ciudad Realnál, majd az Atlético Madridnál szép időszakot töltöttem el, de eljött a váltás ideje, és olyan csapathoz szerettem volna szerződni, amely új kihívásokat jelent. Veszprémben nagyon komoly dolgok vannak születőben, olyan csapat épül, amely a szűk európai elit tagja lehet.”

BŐVÜLT A LÉGIÓSOK LÉTSZÁMA
Rodríguez a veszprémiek harmadik spanyol szerzeménye a nyáron Carlos Ortega vezetőedző és Cristian Ugalde mellett, de a negyedik, aki Spanyolországból jön, hiszen a Barcelonát elhagyó chilei Marco Oneto is náluk folytatja a pályafutását. A négy akár köny- nyen ötre is bővülhet, amennyiben Nagy László is megérkezik. Az átlövővel már megállapodtak ugyan a veszprémiek, ám a szerződése őt egy évig még a katalánokhoz köti, ennek esetleges felbontásáról a két érintett klubnak kell meg- egyeznie egymással. Az MKB nyári igazolása- inak felsorolása az iráni Iman Dzsamali nevé- nek megemlítésével teljes, aki korosztályos világversenyen hívta fel magára a figyelmet, és próbajátékon győzte meg a szakembereket.

A játékos elmondta: a családja örült az igazolásnak, mert látják és érzik rajta, milyen elszántsággal készül új állomáshelyére. Chema Rodríguez a feleségével és kutyájával érkezik – utóbbi okoz kis bonyodalmat, mert még nem tudja, hogyan utaztatják hozzánk, illetve a lakásválasztást is jelentősen befolyásolja.

„Messze földön híres az a hangulat, amely a sportágat a pályán és a pályán kívül körbeveszi – nyilatkozta veszprémi kézilabdás ismereteiről az új szerzemény. – Megtapasztalhattam már a saját bőrömön is, hogy mit jelent az itteni szurkolók fanatizmusa, örülök, hogy mostantól nem ellenük, hanem értük játszom. Nemcsak fanatikus, hanem szakértő is a szurkolótábor, tudja, mikor kell az ellenfélre a legnagyobb nyomást gyakorolni. Az a benyomásom egyébként, hogy a kézilabda nem csak Veszprémben népszerű, hanem egész Magyarországon. Játszottam többször a válogatottban is a magyarok ellen, és mindig nagyon sok fanatikus magyar drukker volt a lelátókon.”

A VILÁGBAJNOK IRÁNYÍTÓ
A 185 cm-es és 91 kg-os Rodríguez – aki Császár Gáborral párban oldhatja meg az irányítói feladatokat – pályafutása során eddig csak hazai klubokban (Valladolid, Ciudad Real, Atlético Madrid) szerepelt, továbbá tagja volt a 2005-ben világbajnoki címet szerző spanyol nemzeti együttesnek. Válogatottbeli éremkollekciója egy-egy Eb-ezüsttel (2006) és vb-bronzéremmel (2011) teljes. Klubszinten háromszor ünnepelt spanyol bajnoki címet és kupagyőzelmet, kétszer BL-sikert.

Jó diplomataként az olimpiai esélyeket illetően a spanyol és a magyar válogatottat várja a csoport első és a második helyre, így a negyeddöntő biztos résztvevőinek.

Sterbik Árpádnak köszönhetően a magyar nyelvvel is elkezdett ismerkedni, de szándékában áll tovább fejleszteni egyelőre igen korlátozott tudását.

„Vitathatatlanul a világ egyik legjobbja – értékelte posztriválisa, Császár Gábor képességeit a spanyol légiós. – A tehetsége régóta látszik, folyamatosan fejlődött, az utóbbi egy-két szezonban kezdett igazán beérni. Neki már nem kell bizonyítania, ő egy fantasztikus játékos. Várom, hogy vele dolgozzak, és közösen vezessük sikerre az MKB Veszprémet.”

Személyes céljaként a Bajnokok Ligája-győzelmet jelölte meg, illetve a négyes döntő állandó résztvevői közé tartozna, miként a Ciudad Reallal.

A SPANYOL IRÁNYÍTÓ VESZPRÉMI BELÉPŐJE
Legfrissebb hírek

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
2026.02.03. 15:06

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
2026.02.03. 14:28

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
2026.02.03. 09:05

Az érem két oldala: mennyit ér ez a 10. hely a férfi kézilabda Eb-n?

Kézilabda
2026.01.30. 06:33

„Emelt fővel mehetünk haza” – Chema Rodríguez szerint a szerencse nagyon nem állt a válogatott mellett ezen az Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 20:12

Chema Rodríguez: Most kell megmutatnunk, hogy milyen erős csapat vagyunk!

Kézilabda
2026.01.26. 18:23

Bartucz László: Csak erősíti a kettősünket, hogy egy klubban játszunk

Kézilabda
2026.01.23. 06:30

Kézi: gondolkodó, döntésképes játékosokat nevelnek az ETO akadémiáján

Utánpótlássport
2026.01.21. 11:24
Ezek is érdekelhetik