Az Itxako francia klasszisát is az ETO-hoz hozná az új edző

Vágólapra másolva!
2012.05.21. 15:38
null
Ambros Martín (jobbra) nagy tervekkel érkezik az ETO-hoz (Fotó: diariodenavarra.es)
A Győri Audi ETO KC új spanyol vezetőedzője, Ambros Martín spanyolországi sajtótájékoztatóján elmondta, készen áll a magyarországi küldetésre, és szeretné a kisalföldi klubhoz vinni Raphaëlle Tervelt, az Itxako francia játékosát is.

„Nagyszerű időszak van mögöttem, boldog éveket töltöttem az Itxakónál. Nem végleg búcsúzom. Tizennégy évet töltöttem itt két részletben, és egyik szebb volt, mint a másik. Nem is lehettem volna boldogabb itt, Navarrában, ezekkel az emberekkel” – búcsúzott Ambros Martín, aki sajnálatosnak tartja, hogy a klub nehéz anyagi helyzetbe került.

A spanyol szakember sajnálja, hogy az Itxakóval nem tudta elérni azt, amit a Portland San Antonio játékosaként: megnyerni a Bajnokok Ligáját, de nagy sikernek tartja, hogy a legutóbbi idényben bejutott a döntőbe az együttessel.

„Bízom benne, hogy a Győri ETO-nál is hasonlóan boldog leszek, amelynek az egyetlen nem beteljesült vágya, hogy megnyerje a BL-t – mondta a kettő plusz egy évre aláíró Martín, akit nem zavar a nagy nyomás. – Éppen ezt szeretem a sportban. Tisztában vagyok a nehézségekkel, mindenekelőtt a nyelviekkel, de vállalom a kihívást, ami hiányzott az utóbbi időben.”

Martín – aki azt is elárulta, a védekezés megerősítése érdekében szeretné a Győri ETO-hoz csábítani az Itxako több mint kétszázszoros francia válogatott játékosát, a 33 éves Raphaëlle Tervelt – sok sikert kívánt a navarrai csapatnak a jövőhöz.

Legfrissebb hírek

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
2 órája

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
11 órája

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

Emily Vogel: Kellett némi idő, hogy alkalmazkodjunk Jesper Jensen taktikájához

Kézilabda
2026.01.26. 06:33

Albek Anna parádéjával nyert a Metz Podgoricában a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 18:33

A Győri ETO a második félidőben lerendezte a Gloria Bistritát a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 17:30

A DVSC-nek nem volt esélye a pontszerzésre az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 15:31

A jó formában játszó FTC fogadja a rossz sorozatban lévő Ljubljanát a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.24. 07:33
Ezek is érdekelhetik