A Veszprém kilenc góllal kapott ki Madridban

Vágólapra másolva!
2011.10.15. 21:51
null
A szünetig éltek a veszprémi remények Madridban (Fotó: NS-archív, Szabó Miklós)
Címkék
Az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapata kilencgólos vereséget szenvedett Madridban vendéglátójától, a spanyol Atléticótól a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában. Mocsai Lajos együttese – amely két győzelem után rontotta el hibátlan mérlegét – jól megszervezett védekezésével az első félidőben még tartotta a lépést, a szünet után azonban elöl és hátul is rendkívül gyengén muzsikált.

Ígéretesen kezdett a Veszprém, amelynek támadásban többször is sikerült meglepnie a hazai pályán is még kissé idegenül mozgó spanyolokat. A vendégek két (5–3), majd egy góllal is vezettek (7–6), utóbbinál Iváncsik Gergő ejtett, de akkor összekapta magát a Madrid, és egy 3–0-s gyors etappal meglépett.

MOCSAI LAJOS: RENGETEG HIBÁVAL JÁTSZOTTUNK
„Rengeteg hibával játszottunk, sok labdát adtunk el, és nem volt megfelelő a védekezésünk – mondta Mocsai Lajos. – A Madrid minden megingásunkat kihasználta és ilyen arányban is megérdemelten nyert.” (MTI)

A veszprémiekben akkor még volt erő a felzárkózásra (10–9), utána azonban folyamatosan csak nőtt a különbség. A 22. percben 12–9-es hazai vezetésnél Mocsai Lajos időt is kért. Éppen ideje volt rendezni a sorokat, mert a Veszprém hatos fala hiába dolgozott szinte tökéletes összhangban, ha a rontott támadások után hagyta leindítani magát. A félidőben a kontrákból 8–1 volt a mérleg a hazaiak javára, az eredményjelző pedig döntően ennek köszönhetően mutatott kétgólos Atlético-előnyt (17–15).

A szünet után a Veszprém játéka teljesen szétesett, játékosai koncentrációban és erőben sem tudtak az első felvonás szintjére jutni. Az Atlético eközben változatlanul eredményes tudott lenni lerohanásokból, de a többgólos különbség hatására akkor már a vendégek fala sem volt eléggé hatékony, többször átlőtték a házigazdák. A veszprémi támadásokat eközben nem kísérte szerencse, Marko Vujin heteseket rontott, a hazai kapuban tornyosuló Sterbik Árpád pedig folyamatosan javította védési hatékonyságát.

Fertályóra alatt a kétgólos előny nyolcra nőtt (28–20), nem sok esélyt hagyva Mocsai Lajos gárdájának. A spanyoloknak nem szokásuk hazai pályán veszíteni, főként nem nyolcgólos előnyt leadni tizenöt perc alatt. Ezúttal sem tették meg, a házigazdák a hajrában kissé visszavettek a tempóból, a vendégek kissé hitehagyottá váltak. Így az összkép kiegyenlítettnek tűnt, a különbség már nem változott jelentősen, a végén ekkora különbséggel is teljesen megérdemelten nyertek a madridiak (37–28).

A Veszprém ezúttal csak egy félidőn át tudta elérni azt a színvonalat, amellyel a negyed-, még inkább az elődöntőt vehetné célba.

FÉRFI KÉZILABDA BL, B-CSOPORT, 3. FORDULÓ
ATLÉTICO MADRID (spanyol)–MKB VESZPRÉM 37–28 (17–15)
Madrid, 4.832 néző. V: Leifsson és Palsson (izlandiak)
ATLÉTICO: Sterbik – Abalo 2, Guardiola 2, CaNellas 3, Alberto Entrerríos 4, Davis 5, Edu Fernández 1. Cs: Hombrados (kapus), Roberto García 1, Lazarov 7 (4), Chema Rodríguez 1, Markussen 3, Jurkiewicz 1, Kallman 5, Aginagalde 2.
VESZPRÉM: Alilovic – Iváncsik T. 1, Sulic 4, Laluska, Ilyés 3, Terzic, Iváncsik G. 2. Cs: Liszkai (kapus), Gulyás 2, Vujin 7, Császár 2, Hudj, Pérez 5, Korazija, Vilovszki 2, Schuch.
Az eredmény alakulása. 2–1, 4–5, 7–7, 10–9, 13–11, 17–15, 20–15, 24–18, 28–21, 30–23, 33–25, 37–28.
Kiállítások: 6, ill. 10 perc
KORÁBBAN
D-CSOPORT
Pick-Szeged–Ademar León (spanyol) 31–35
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Atlético Madrid (spanyol) 3 2 1 0 97–85 5
2. MKB VESZPRÉM 3 2 0 1 89–87 4
3. Füchse Berlin (német) 2 1 1 0 61–58 3
4. Csehovszki Medvegyi (orosz) 3 0 2 1 91–92 2
5. Vive Kielce (lengyel) 3 1 0 2 83–89 2
6. Bjerringbro-Silkeborg (dán) 2 0 0 2 52–62 0
Legfrissebb hírek

A 2010-es világbajnokság lett volna minden idők legjobbja? Rangsorolták a vb-ket, szavazzon ön is!

Minden más foci
17 perce

IFFHS: Varga Barnabás az elmúlt öt év 21. legeredményesebb futballistája

Minden más foci
42 perce

Svájc az egyetlen jelölt a 2038-as téli olimpia megrendezésére

Téli sportok
1 órája

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
1 órája

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
2 órája

NFL: visszavág a Seahawks a Patsnek és megnyeri a Super Bowlt? – vendégünk Kun Zsolt „Maka”

Amerikai sportok
2 órája

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
2 órája

Az első 100-szorosok, 3. rész, Didier Deschamps: mindenki Abel Xavier kezezésére emlékszik

Képes Sport
2 órája
Ezek is érdekelhetik