A Szeged elszenvedte harmadik vereségét is

Vágólapra másolva!
2011.10.15. 17:58
null
Zubai Szabolcs (jobbra) lelkesedésén semmi nem múlt (Fotó: MTI)
Címkék
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában a Pick-Szeged harmadik vereségét is elszenvedte, a másodikat hazai környezetben. Skaliczki László együttese húsz percig egyértelműen ura volt a spanyol Ademar León elleni mérkőzésnek, de a szünetben már egyenlő volt az állás. A fordulást követő tizenöt percben a vendégek faképnél hagyták a támadásban tanácstalanná és bizonytalanná váló házigazdákat, akik hiába hajráztak. A Pick-Szeged továbbjutása a csoportból innentől kezdve már egyértelműen a bravúr kategóriáját jelentené.

Az első támadást kihagyta ugyan a Szeged, de a vendégcsapat is, így egy gyors kontrából a rendezetlen védőfalba erőszakosan betörő Zubai Szabolcs megszerezte a vezetést. A válogatott beálló a folytatásban is a kontrák főszereplője volt, míg Frantisek Sulc átlövéseivel állította rendre megoldhatatlan feladat elé a spanyol védelmet.

A kiegyenlített első percek után a szegedi kapuban kezdő Tatai Péter is bemutatott néhány védést – kellett is, mert előtte a védelem középen kissé sebezhetőnek tűnt –, így megugrottak a házigazdák. Két-három góllal tudtak csak meglépni a szegediek, de előnyüket biztosan tartották a félidő hajrájáig, akkor viszont játékuk kapkodóvá vált. A szünethez közeledve fej fej mellett haladtak a csapatok, de úgy tűnt, hogy a heteseket biztos kézzel értékesítő rutinos irányító, Buday Dániel betörésből szerzett találatával mégis meglesz a hazai előny a pihenőre, annál is inkább, mert az utolsó másodpercekben is a szegediek támadtak. A védett lövésből azonban indítottak a vendégek, és az idő szorításában 15 méterről egyenlítettek (16–16).

Amilyen rosszul végezte, annál is rosszabbul folytatta a Szeged a mérkőzést. A házigazdák gyakorlatilag bent maradtak az öltözőben, legalábbis támadójátékuk teljesen tanácstalanná vált. Ebben közrejátszott, hogy a játékvezető partner volt a spanyol védelem színielőadásaihoz, amelyeket belemenés címszó alatt adtak el, de legyünk igazságosak, kapujukban Venio Losert is remekelt. A szünetben csereként érkező Mikler Roland is megtette a magáét, de ez nem sokat ért, hiszen fertályóra alatt három gólt hozott össze a Szeged, miközben a spanyolok nyolcszor voltak eredményesek.

A hajrában az ötgólos hátrányba kerülő szegediek minden mindegy alapon nyílt csatába bocsátkoztak, ami jó döntésnek bizonyult. Öt perc alatt két gólt ledolgoztak a hátrányból, de nagyon nem jött jól Czina József piros lapja a 21. percben – a falból kilépve kitámasztotta a lövéshez készülő spanyol játékos lövő kezét, aki eljátszotta, hogy az arcát is találat érte –, hiszen megtört a lendület.

A 6–2-es részeredmény jó alapot jelentett volna a hajrá előtt a hazaiaknak – különösen Lékai Máté érvényesítette gyorsaságát –, a León azonban kihasználta a heves szegedi játékból és a megnyitott védekezésből fakadó hibákat, így kétgólosra csökkent előnyét szinte pillanatok alatt ismét négyre tudta növelni. Az utolsó percekre így már nem maradt izgalom. (31–35).

A német Kiel elleni hazai (38–26) és a dán Köbenhavn elleni idegenbeli (36–24) vereség után ismét kikapott a Szeged, amelynek így már leginkább csak matematikai esélye maradt a csoportból való továbbjutásra.

FÉRFI KÉZILABDA BL, D-CSOPORT, 3. FORDULÓ
PICK-SZEGED–ADEMAR LEÓN (spanyol) 31–35 (16–16)
Szeged, 2500 néző. V: Zotyin, Vologykov (oroszok)
SZEGED: TATAI - Prodanovics 2, Lékai 4, ZUBAI SZ. 5, BUDAY 5 (4), SULC 10, Vadkerti 3. Cs: Mikler (kapus), Czina, Bajorhegyi 1, Pribanic, Nagy N. 1. Edző: Skaliczki László
LEÓN: Alamo - Krivoslikov 4 (2), Ferrer, DIPANDA 1, Andreu, Gonzalez, M. Stranovsky 9 (2). Cs: LOSERT (kapus), Ruesga 2, BAENA 3, GARCIA 8, CUTURA 3, GONI 5, Montoro. Edző: Martin Martínez
Az eredmény alakulása. 5. p.: 4–2. 8. p.: 6–3. 15. p.: 9–8. 21. p.: 13–9. 26. p.: 14–13. 35. p.: 16–20. 44. p.: 18–24. 51. p.: 24–26. 56. p.: 26–31.
Kiállítások: 8, ill. 8 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 4/4
MESTERMÉRLEG
Skaliczki László: – Az elvégzett rengeteg munka után a legrosszabb álmomban sem gondoltam, hogy ilyen vékony kerettel, átlövők nélkül kell a BL-ben küzdenünk. Ehhez képest a maximumot hozta ki magából csapatom a nyomasztó erőfölényben levő Leónnal szemben. Eredménynek tekintem, hogy nagy harcra késztettük a hatalmas termetű, gyors, rutinos játékosokkal felálló spanyolokat.
Martin Martínez: – A lassú, körülményes kezdés után egyre kevesebbet hibáztunk, és akkor sem jöttünk zavarba, amikor a gyors, ötletes Szeged már néggyel vezetett. Az volt a célunk, hogy szorosan tartsuk az állást a hajráig. A szünet utáni remek gólsorozatunkkal hatgólos vezetéshez jutottunk, mégis szoros lett a vége a kitűnő Szeged jóvoltából.
A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. AG Köbenhavn (dán)
2
2

67–49
4
2. León (spanyol)3
2

1
102–97
4
3.Montpellier (francia)2
2


62–57 4
4. THW Kiel (német) 2
1

1
61–50 2
5. Partizan Beograd (szerb)
2

2 53–64 0
6. PICK-SZEGED 3


3
81–109
0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik