Női kézilabda vb-selejtező: a németek nagyon tartanak a mieinktől

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.06.03. 13:03
Címkék
A magyarok jelentette óriási akadályról beszélt Heine Jensen, a vb-selejtező párharcra készülő német női kézilabda-válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitánya.

„Ennél rosszabb sorsolásunk nem is lehetett volna" – jegyezte meg a 34 éves dán szakember a vasárnapi balingeni találkozó előtt. Kiemelte ugyanakkor: nemcsak játékosainak akaraterejében és lelkesedésében bízhat, hanem a szakmai stábban is, hiszen segítői Bundesliga-klubedzők (Dirk Leun, Dietmar Schmidt, Renate Wolf) lesznek.

„Tűzoltásra vagyunk itt, és nem akarom, hogy megmentőként tekintsenek rám, de vesztes sem akarok lenni – fogalmazott Jensen, aki a blamázsnak számító, decemberi Európa-bajnoki 13. helyezés után távozó Rainer Osmann helyét örökölte. – Szeretnénk pozitív képet kialakítani a női válogatottról."

A magyarok elleni oda-visszavágóról elmondta: bizonyosan feszült hangulatú lesz mindkét meccs, és fel kell készülniük a kemény, fizikai csatákra is.

Clara Woltering, a keret egyik hálóőre jelezte: ha erős lesz a védelem és jó a kapusteljesítmény, akkor a többiek megkaphatják azt a magabiztosságot, amely szükséges a sikeres támadásokhoz és a továbbjutás kiharcolásához.

Az első mérkőzésre vasárnap Balingenben, a visszavágóra pedig jövő szombaton Győrben kerül sor. A párharc győztese vehet részt a decemberi brazíliai vb-n, és esélye marad a 2012-es londoni olimpiai indulási jog megszerzésére, míg a vesztes biztosan lemarad az ötkarikás játékokról.

A NÉMET VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Katja Schülke (klub: HC Leipzig/válogatottság: 54/gól: 0), Sabine Englert (FC Midtjylland/188/2), Clara Woltering (Bayer Leverkusen/122/0)
Mezőnyjátékosok: Stefanie Melbeck (Buxtehuder SV/202/428), Grit Jurack (Viborg HK/300/1575), Anna Loerper (Bayer Leverkusen/140/257), Franziska Mietzner (FHC Frankfurt/Oder/38/119), Nadine Krause (HSG Blomberg-Lippe/173/716), Anne Müller (HC Leipzig/110/149), Anja Althaus (Viborg HK/178/399), Luisa Schulze (HC Leipzig/3/1), Sabrina Richter (HSG Blomberg-Lippe/129/281), Mandy Hering (FHC Frankfurt/Oder/78/147), Natalie Augsburg (HC Leipzig/15/28), Laura Steinbach (Bayer Leverkusen/61/91), Nadja Nadgornaja (Thüringer HC/7/14), Kerstin Wohlbold (Thüringer HC/3/11), Isabell Klein (Buxtehuder SV/32/47), Marlene Zapf (Bayer Leverkusen/1/1)

Legfrissebb hírek

Sergio Mullor: Nincsen személyes ellentétem Dróth Zoltánnal

Magyar válogatott
11 perce

Gyász: elhunyt Jurij Sziszikin kétszeres olimpiai bajnok tőröző

Egyéb egyéni
12 perce

Futsal: a magyar válogatott a döcögős első félidő után bedarálta a litvánokat

Magyar válogatott
53 perce

Magyar labdarúgó-válogatott: Király Gábor és Juhász Roland is optimistán várja a következő két selejtezős meccset

Magyar válogatott
1 órája

A mieink közel a 2. helyhez, Koszovó történelmet írhat – selejtezős számolgató

Foci vb 2026
1 órája

Menesztette az FC Kassa Frantisek Straka vezetőedzőt – hivatalos

Minden más foci
1 órája

ATP-vb: egygyőzelemnyire az év végi világelsőségtől Alcaraz

Tenisz
1 órája

820 kilométer/órás sebességgel repültek a mieink Örményországba

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik