– Beszélnünk kellene kicsit a szombati meccsről…
– Mondja csak ki bátran: borzasztó volt az egész úgy, ahogy volt.

– Nem nyújtottak valami szívderítő produkciót, annyi szent. Bár ön még úgy-ahogy odapakolt védekezésben, és csak meglőtte a góljait.
– Mondja meg, számít ez valamit? Semmit sem, mert csapatként kell működnünk, úgy kell remekelnünk, ami az utóbbi időben nem igazán sikerült.

– Már a Magyar Kupa döntőjében is látni lehetett: hiába akadozott a gépezet, hiába tapadt és vezetett az ellenfél, érezhetően úgy gondolták, majd csak nyernek valahogy. A DVSC-Korvex ellen még sikerrel jártak, az Itxako Navarra ellen viszont már nem.
– Látja, ez is baj. Nem szeretném egyik csapatot sem bántani, de a magyar bajnokság szintje messze van a Bajnokok Ligájáétól, ezért bizonyos meccsekre nem tudunk úgy felpörögni, ahogy kell, mert bennünk van, hogy bármit csinálunk, úgyis nyerünk. Az Itxakótól kaptunk egy pofont, de azt mondom, még mindig jobb, mintha mondjuk kint nyerünk hárommal, s azt hisszük, minden rendben, itthon is simán győzünk – aztán mégsem úgy alakul. Hajlamosak vagyunk ugyanis kissé lazábbra venni a figurát, ha azt érezzük, biztos a helyzetünk. Nagyon rosszul tesszük! Itt van mindjárt a Larvik elleni példa: kint biztosan nyertünk, Győrben meg hat góllal kikaptunk. Nem is értem, mi van velünk. Talán közeleg az idény vége, és sok már a terhelés? Pedig ezzel nem lehetne gond, hiszen a szezon eleje óta a Bajnokok Ligája végjátékára készülünk, nem lenne jó a siker kapujában elbukni.

– Öt gól hátrány azért nem behozhatatlan az Itxako ellen, ugye?
– Egyáltalán nem. Ismerjük a női kézilabdát, olykor még hat gól sem sok. Képesek vagyunk hattal nyerni itthon, de a Spanyolországban mutatott játék nem lesz elég a továbbjutáshoz. Csak mi lehetünk saját magunk ellenségei, azt meg azért nem szeretném.

A TELJES INTERJÚT A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN OLVASHATJA EL!