Zácsik: Örülök, hogy hamarabb visszatérhettem

2010.12.28. 11:11
null
Zácsik Szandrának nem lesznek újak Elek Gábor edzésmódszerei (Fotó: Czerkl Gábor)
Hétfőn megírtuk, hogy Zácsik Szandra immár hivatalosan is a Ferencváros kézilabdacsapatának a játékosa. A Krim Ljubljanától hazatérő átlövő eredetileg csak a nyártól lett volna újra a zöld-fehéreké, ám erre fél évvel korábban sor került.

 

„Marta Bon edző nem szeretett volna megválni tőlem – kezdte Zácsik hazatérésének történetét. – Számított volna rám a Bajnokok Ligájában. Míg a vezetőkkel könnyen megegyezett a Fradi, korábbi edzőm keményebb diónak bizonyult, ám végül ő sem tehetett mást, elengedett."

A két évre Szlovéniába szerződött átlövő eleinte nem akart a Ljubljanában játszani, ám végül megszerette a várost és a csapatot. Az új idényben azonban megváltoztak a dolgok, ami úgymond felpörgette az eseményeket.

„A második szezonban egyébként sem éreztem jól magam Ljubljanában, valahogy megváltozott a légkör a csapaton belül, pedig sok új játékos nem érkezett – folytatta Zácsik. – Nem tudom, mi történt, de az ősszel már nem volt olyan jó a hangulat, mint korábban. Menedzserem, Bognár Nándor ekkor akcióba lendült, amelynek a végeredménye most már ismert. Nagyon örülök, hogy a vártnál korábban visszatérhetek a Fradiba, és lekopogom, már a műtött vállammal sincs gond, nem fáj lövésnél sem, ezt az edzőmeccseken és egy szlovén bajnokin tapasztalhattam."

Személyében újabb válogatott játékossal erősödött tehát a Ferencváros, ráadásul Elek Gábor vezetőedző elmondása szerint a csapatba építésével sem lesznek gondok, mivel rehabilitációja során többször meglátogatta mostani társait, akikkel később együtt is edzett néhányszor.

Legfrissebb hírek

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
8 órája

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
23 órája

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43