Gál Gyula a CO Zagrebnél folytatja

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
2010.01.17. 11:21
null
Gál Gyula Zágrábba igazolt (Fotó: Mirkó István – archív)
A Tatabányánál eddig kölcsönben szereplő veszprémi Gál Gyula a horvát bajnok CO Zagrebnél folytatja pályafutását. A magyar válogatott beállós 2012 nyaráig szóló szerződést kötött a Bajnokok Ligája-induló együttessel, és a tavaszi fordulókban már új csapatával szerepelhet a BL-ben.

Vasárnap megállapodott a CO Zagreb és Gál Gyula, hogy a válogatott beállós 2012 nyaráig a BL-induló horvát bajnokcsapatot erősíti.

Gált a horvátok kivásárolták a 2013-ig érvényes veszprémi szerződéséből, valamint megállapodtak a Tatabánya-Carbonex együttesével is, amelyben kölcsönjátékosként szerepelt.

A hivatalos papírokat, a játékengedélyt a következő héten intézik a klubok, hogy Gál átigazolása január 28-ig megtörténhessen, ugyanis a Bajnokok Ligájában ez az átigazolási időszak vége, így a beállós a tavaszi fordulókban már Zágrábban játszhat.

A CO Zagrebnek mindenképpen szüksége volt egy beállósra, mivel az EHF felebbviteli bizottsága a hét közepén kilenc hónapra eltiltotta Frank Lökét (húga a Larvik beállósa), mivel a norvég beállós a nyáron egyidőben írt alá a dán Skjernhez (pontosabban valamivel korábban) és a CO Zagrebhez.

Az európai szövetség döntése súlyosan érintette a horvátokat, akik a nyáron elveszítették az első számú beállósukat, a Hamburgba távozó Igor Vorit, az elmúlt napokban pedig elküldték a 33 éves szlovén válogatott Zoran Lubejt. Így Gál megvásárlásáig csak egy beállósuk volt, a 20 éves Marino Maric, aki az idén került a csapathoz.

 

Legfrissebb hírek

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

Kézilabda: A csapategység hozta meg az Eb-győzelmet – Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2026.09.12. 10:54

A hónap utánpótlásedzője: Sótonyi László a júliusi díjazott

Utánpótlássport
2026.08.24. 13:48

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
2026.08.12. 18:05

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22