Egyik csapás a másik után éri a Podgoricát

HEKA LÁSZLÓHEKA LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2010.01.13. 12:58
null
Zsiga Gyula és csapata egyre több kritikát kap (Fotó: Imago)
A montenegrói sport egyik legnagyobb büszkessége, a Zsiga Gyula edző dirigálta Buducsnoszt Podgorica (Kindl Gabriella, Szamoránsky Piroska csapata) ismét csalódást okozott a szurkolóinak – kikapott a BL-ben a norvég Larvik otthonában, így már nincs esélye a továbbjutásra. A Buducsnoszt szereplése igencsak elmarad a várakozásoktól, ezért felvetődik a kérdés: marad-e a magyar tréner?

A BL rajtja előtt a szakmai stáb és a játékosok azt nyilatkozták, hogy a csoportban az övék a legjobb csapat, s nem okozhat túl nagy gondot nekik az első helyen végezni a kvartettben. Most pedig, egy fordulóval a befejezés előtt, már eldőlt: nem juthat tovább a Podgorica, sőt kérdéses számára a KEK-szereplés is (a csoportokban 3. helyen zárók átkerülnek a KEK-nyolcaddöntőbe). Ehhez az utolsó BL-fordulóban Zsiga Gyula tanítványainak hazai pályán le kellene győzniük a dán FCK-t, és akkor a KEK-ben a nyolc közé jutásért a DVSC-vel mérkőzhetnének

 „Újabb szégyen” címmel jelent meg a Vijesti napilap, míg a Pobjeda „Szomorú vége” címmel számol be a nagy csalódásról, amely a montenegrói szurkolókat érte a Podgorica norvégiai fiaskója miatt. A lapok kiemelték, hogy a Larviktól elszenvedett 29–22-es vereség bizonyította, mennyire alaptalan volt az optimizmus, amely vasárnapig élt a podgoricaiak soraiban.

„Az egész évben mutatott játék alapján a csapatunk még a csoport harmadik helyezését sem érdemli meg, habár arra még van esélye. Ehhez a lányoknak szombaton győzni kell hazai pályán a Köbenhavn ellen. Viszont a mostani produkciók alapján ez is kérdéses" – írta a Vijesti, amely szerint Loke (10 gólt lőtt a beállós) megállítása megoldhatatlan feladat volt a montenegróiaknak, holott az első találkozón is kis túlzással egyedül verte meg őket.

Zsiga Gyula elmondta: „Több dolgot nem tudtunk megoldani. Túl sok ziccert hagytunk ki, a szélekről legalább tíz rossz lövésünk volt. Fölöslegesen állíttatták ki magukat játékosaink, pedig erre külön figyelmeztettem őket. Későn érkeztünk vissza a támadásból, és nem tudtunk kontrázni."

A magyar tréner hozzátette, nem csapata tudásával van gond, hanem a megfelelő koncentrálással. Ez főként a sorsdöntő pillanatokban bizonyosodott be.

Végül arra a kérdésre, nem tart-e attól, hogy munka nélkül marad, mivel csapata nem érte el a kitűzött célt, Zsiga elmondta:

„Most nem foglalkozom a jövőmmel. Szombaton a Köbenhavn ellen játszunk, és ha győzünk, folytathatjuk a KEK-ben. A meccs után lesz elég időnk ahhoz, hogy megtárgyaljuk, hogyan tovább. A lelkiismeretem tiszta" – nyilatkozta a Buducsnoszt trénere a Vijestinek.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
8 órája

Kézi: gondolkodó, döntésképes játékosokat nevelnek az ETO akadémiáján

Utánpótlássport
2026.01.21. 11:24

Kézilabda: Eb-re készül a junior férfiválogatott

Utánpótlássport
2026.01.20. 16:15

Albek Anna kettő, Vámos Petra egy gólt szerezve segítette győzelemre a Metzet

Kézilabda
2026.01.17. 20:22

Kézilabda Európa-bajnokság: nemzetközi jelenlét és hazai újdonság a Josera Petfood-tól

Kézilabda
2026.01.16. 08:32

Kézi: nívós ellenfelekkel kezdte az évet az ifjúsági fiúválogatott

Utánpótlássport
2026.01.13. 10:31

Kézilabda: remekeltek az ősszel az Éles Kézisuli csapatai

Utánpótlássport
2026.01.09. 14:40

Pergel Andrej: Még nem izgulok, még van idő az Eb-rajtig

Kézilabda
2026.01.09. 10:49
Ezek is érdekelhetik