Tragédia: nagy tömeg gyászol Veszprém belvárosában

Vágólapra másolva!
2009.02.08. 16:29
Címkék
Mintegy kétszázan gyűltek össze vasárnap délig Veszprém belvárosában a Patrióta Lokál előtt, a Vas Gereben utcában, ahol hajnalban bűncselekmény áldozata lett az MKB Veszprém KC 26 éves kézilabdázója, a román válogatott Marian Cozma.
Az emberek gyertyákat gyújtanak és helyeznek el a házfalnál, ahol Marian Cozma fényképét kitették egy tablóra. A tömeg békés, bár mindenki hangosan és felháborodva tárgyalja a történteket. Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója szerint szinte mindenki arról beszél, hogy egy román tévétársaság már közölte: "egy népes cigány társaság" követte el a bűncselekményt. A gyülekező tömeget a város vezetői nyugtatják, s jó néhány rendőrautót és rendőrt is látni a Vas Gereben utca végénél lévő Szabadság téren. Egy veszprémi vendéglős – aki a neve elhallgatását kérte – az MTI-nek elmondta: szombat délután az egyik szórakozóhelyen egy nemrég szabadult bűnöző leütött egy férfit, aki súlyos sérüléseket szenvedett. A Veszprémben ismert bűnöző gyakran megfordult a Patrióta Lokálban, s nagy valószínűséggel a leütött férfi mozgósíthatta a baráti körét – vélekedett a vendéglős. Mint elmondta: azt is biztosan tudja, hogy amikor szombat este a kézilabdások megérkeztek a bárba, egy férfi már előre figyelmeztette őket: vigyázzanak, mert itt ma "balhé várható". A gyászoló, gyertyákat gyújtó tömegben ott látható több egykori veszprémi válogatott kézilabdás is. Horváth Gábor, a csapat egykori sokszoros válogatott jobbszélsője az MTI-nek annyit jegyzett meg: nem akarja kifejteni a véleményét, mert ebben a helyzetben nem akar politikáról beszélni, noha szerinte ebben az ügyben "politikai is van".
Legfrissebb hírek

A Veszprém 42 gólig jutott az FTC otthonában a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
Tegnap, 20:01

Férfi kézi BL: nem elvárás, de reális cél a négyes döntő Szegeden és Veszprémben

Kézilabda
2025.09.10. 11:48

77 gólos meccsen nyert a Veszprém Budakalászon

Kézilabda
2025.09.06. 18:37

Ali Zein: A kézilabdában a csapatmunka a legerősebb fegyver

Kézilabda
2025.09.03. 10:04

Futsal BL-selejtező: második lett a csoportjában, így nem jutott tovább a Veszprém

Minden más foci
2025.08.29. 22:30

Ahmed Hesamnak Jahja Omar tanácsolta, hogy igazoljon Veszprémbe

Kézilabda
2025.08.25. 11:16

Xavi Pascual Bajnokok Ligáját nyerne a One Veszprémmel, méghozzá azonnal

Kézilabda
2025.08.24. 14:18

Felkészülés: az Al-Ahli legyőzésével döntős a Veszprém Dobojban

Kézilabda
2025.08.15. 22:11
Ezek is érdekelhetik