A működő termelőszövetkezet

Legtöbbször az élvonalbeli futballmérkőzéseken bukkan fel (kapusokat megszégyenítő bravúr: általában belépőjegy nélkül küzdi el magát a VIP-páholyig…), de gyakori vendég a kézi-, illetve kosárlabda mecscseken is. Sőt, a sasszeműek kiszúrták már a szumósok országos bajnokságán is… No most, ezek után az a minimum, hogy a fanatizmusával az űrbe kívánkozó Anettkát idéző Giovanni barátunk Győrbe is leruccant, és a már ezerszer bevált módon, azaz ingyen próbált bebocsátást nyerni a csarnokba. Hiszik, vagy sem: haja szála sem görbült, míg bejutott…
Az más kérdés, hogy válogathatott is, milyen színű székre huppanjon le, barnára, fehérre, vagy zöldre. Mert bizony üres helyből maradt bőven a magyar együttes nyitó találkozójára; köztünk szólva: annyit talán megérdemeltek volna az egyébként imádott lányok, hogy megteljen az a létesítmény, amelyet éppen azért vettek fel az Eb-helyszínek közé, hogy több szurkoló láthassa élőben Kiss Szilárd csapatát…

De félre bánat, félre félház, amikor a sportág kontinentális ünnepét rendezik hazánkban. Kezdés gyanánt mindjárt Pálinger Katalint köszöntötték 150. válogatottsága alkalmából: a vezetők egy akkora virágcsokorral, hogy annak elkészítésével és eladásával a bolti árus a hónap üzletét könyvelhette el, a lelkesedésből azért jelesre vizsgázó drukkerek pedig azzal, hogy felállva skandálták a kapus vezetéknevét. Itt jegyezzük meg, Pálinger nemcsak kapott, hanem adott is: jótékonysági célra ajánlotta fel azt a mezét, amelyben a tavalyi világbajnoki döntőn tüsténkedett. Noha az a dressz "ezüstös" emlékeket jelent a saját bevallása szerint a védőkkel nagy ritkán üvöltő, a kapufákat még ritkábban rugdosó és - ami a legfontosabb - a labdával is remek viszonyban lévő kapus számára, annyi bizonyos, hogy aki az árverés végén hazaviheti a szerelést, annak aranyat ér majd.
Miként Kulcsár Anita keze - a nevezett hölgy indította be ugyanis a gólgyártást, és tényleg, mintha egy termelőszövetkezetben lestük volna a fehér köpeny helyett fehér mezbe bújt lányokat: futószalagon jöttek az újabb és újabb találatok. Tegyük hozzá, talán a kissé sápadtnak tetsző rivális sporttársnői (no jó, ehelyütt kockáztassuk meg a falfehér oroszok kifejezést…) sem fogadtak volna a saját diadalukra - igaz ez másoknak sem volt kifizetődő: a szerencsejátékosok szenvedélyében és pénzében bízó részvénytársaság tudniillik olyan kicsi oddsszal adta a hazai győzelmet, hogy annál kisebbel nem is adhatta volna. Az 1.01-es szorzó láttán elkönyvelhetjük: úriember biztosra nem fogad, másrészt akkor sem, ha az nem is éri meg neki…
Ha valaki mégis eladta a családi házát, hogy fix 1-esre megjátssza a magyar-fehérorosz találkozót (ez esetben egymillió forintra tízezret kasszírozhatott volna), az a 23. percben felhagyhatott a körömrágással: akkorra alakult ki először a tízgólos differencia a két együttes között. "Álljatok fel, álljatok fel!" - zúgta a lelátó elégedett népe. A biztatás persze nem a gyorsan padlóra küldött vetélytársnak szólt, hanem azoknak, akik képesek voltak ülve nézni a bemutatót. A piros-feketében szorgoskodó fehéroroszok becsületére váljon, a hátralévő időben tudták tartani a különbséget, mi több, az utolsó pillanatokban még arra is volt esélyük, hogy elkerüljék a tízgólos verést ezen az estén…
De, nem. A végén csak azért is tíz volt közte. Mert így kerek a történet.