Buday Dániel még remél

2004.06.25. 21:02
Címkék
Az Athén előtt álló férfikeret hétfőn Tatán kezdi a nyári szabadság utáni gyakorlást. Skaliczki László szövetségi kapitánynak a legtöbb posztra megvannak a jelöltjei, ugyanakkor az irányítók közül egyelőre hiányozni fog Buday Dániel (Fotex KCV), aki május 22-én az MK-döntőben térdsérülést szenvedett.
>"Másnap már meg is műtötte az elszakadt térdszalagomat Csordás József doktor, a Veszprém csapatorvosa, aki elmondta, hat hétre rögzíteni kell a lábam, vagyis a jövő héten kezdhetek gyógytornázni – mondta az irányító a Nemzeti Sportnak. – Egyelőre csak kis mértékben tudom behajlítani a térdem, és tudom, sokat, inzenzíven kell edzenem, hogy utolérjem a felkészülésben a válogatott többi tagját.

A jövô héten veszik le a rögzítést Buday Dániel megműtött lábáról (fotó: Danis Barna)
A jövô héten veszik le a rögzítést Buday Dániel megműtött lábáról (fotó: Danis Barna)
A jövô héten veszik le a rögzítést Buday Dániel megműtött lábáról (fotó: Danis Barna)
Kérdés, mennyire szedem össze magam július közepére, amikor a kapitány utazó keretet hirdet, illetve elegendő lehet-e, ha július végére, augusztus elejére erősödöm meg. Főleg a combizmom gyengült meg a hosszú tétlenségben, de a szegedi gyógytornászom segítségével – akivel már korábbi sérüléseim után is dolgoztam – remélhetőleg gyorsan fogok javulni. A szívem nagyon erősen húz a keretbe, ugyanakkor az eszem azt mondja, nem szabad semmit elsietni. Huszonhárom éves vagyok, és a kézilabdát tekintem a hivatásomnak. Ha megerőltetem a lábam, rosszabbul járok, mintha fokozatosan, az orvos előírásának megfelelően térek vissza, nem kockáztatva a további pályafutásomat. Athén és az ottani jó szereplésünk reménye azonban rettentően vonz!"





Szavazás

Elégedett férfi kéziseink olimpiai 4. helyével?

Legfrissebb hírek

Továbbra is Magyar Zoltán a Magyar Tornaszövetség elnöke

Torna
7 perce

Utolsóként Horváth Imola került ki a női hokiválogatott keretéből

Jégkorong
22 perce

DAC–Slovan: a szlovák szövetség „csak” pénzbüntetéssel sújtotta a pozsonyi klubot

Minden más foci
39 perce

Piros Zsombor elődöntős a madridi challenger-tenisztornán

Tenisz
52 perce

Hosszú kihagyás várhat Keszthelyi Ritára

Vízilabda
1 órája

Billie Jean King-kupa: győzelemmel kezdtek a mieink a rájátszásban

Tenisz
1 órája

Motiváltan futott, győzelem és pályacsúcs lett belőle

Csupasport
1 órája

Sznúker-vb: Révész remekül kezdett a selejtező második fordulójában

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik