Magyar borok viadala Kuvaitban

A. A.A. A.
Vágólapra másolva!
2003.07.28. 21:45
Címkék
Meghatározó egyénisége volt a hetvenes években a válogatottnak és a Tatabányának Kaló Sándor, aki a második bajnoki évét fejezte be Kuvaitban a bajnok Khietan élén. A mester a nyári szabadságát itthon töltötte, és a gazdag arab ország kézilabdájának több érdekessége mellett az iraki háborúról, valamint a kuvaiti hétköznapokról is beszélt.
– Az iraki háború megkezdésekor vészterhes napokat élt Kuvait. Miként sikerült átvészelnie ezt az időszakot? – kérdeztük a magyar férfiválogatott egykori szövetségi kapitányától, aki a Veszprém férficsapatának kispadját is sokáig koptatta.– Kuvaitvárosban dolgozom, amely negyvenöt kilométerre fekszik az iraki határtól, ezért szinte testközelből éreztem a háborút – válaszolta. – Felkészítették a kuvaitiakat a bombázásokra, a rakétabecsapódásokra, és ők védőfelszerelést is kaptak. Mi, külföldiek nem. Nekünk csak evakuálási program jutott, de az utolsó repülőgép indulásáról, amivel elhagyhattuk volna az országot, nem kaptunk értesítést. Rettentően rossz érzés volt, amikor megszólaltak a szirénák és menni kellett a légópincébe. Szerencsére Kuvaitot nem érték súlyos támadások, csupán két rakéta csapódott be az országba. Ezek a körülmények hatottak a sportéletre is, a kézilabda-bajnokságban csupán négy fordulót játszottunk le, kilenc kört, valamint a rájátszást az őszre halasztottuk.– Milyenek a csapata játékosai?– Amatőrök, akik között akad katona, diák, rendőr és néhány üzletember is.– Hogyan tart fegyelmet közöttük?– Nagyon nehezen. Előfordul, hogy tizenhatan jönnek edzésre, és van úgy, hogy csak hárman. Büntetni sem tudom őket, de már megszoktam a mindig ráérő stílusukat. Elfogadom a mondást, ins Allah, ami azt jelenti, ha Allah akarja. A játékosokkal jó a kapcsolatom, amióta itthon vagyok, kétszer is előfordult – sajnos éjjel –, hogy csörgött a telefonom, és ők kerestek, hogy megkérdezzék, miként telik a szabadságom.– Hogyan jellemezhető a bajnokság? – Nem európai színvonalú. A csapatok többségét külföldi edzők vezetik. Már csak ritkán bosszankodom azon, hogy a játékvezetők mennyire csalnak, az edzőknek olykor semmi beleszólásuk sincs a mérkőzésekbe. Előfordult, hogy a kollégákkal ezen már csak jót derülünk. – Milyen juttatás jár a játékosoknak és az edzőnek?– Gazdag országban dolgozom, de a jó teljesítményért sem jár külön pénz. Az edzők a szerződésben foglalt járandóságukat pontosan megkapják, de többet nem. Óriási és kellemes meglepetés volt, hogy a közelmúltban a csapatom megnyert egy kupát, és a csapat vezetője jutalmat adott a játékosoknak és nekem. Ilyenre a régebben itt dolgozó Bartalos Béla és Hunyadkürti János sem emlékszik. A magyarokat említve Páll Tiborról se feledkezhetünk meg, ő egy éve edzősködik a sivatagi országban.– Igaz, hogy a külföldiekkel nehéz betartatni az alkoholtilalmat?– Pedig az elég szigorú. A magyarok és az európaiak viszont nagyon leleményesek. Amíg nem láttam, én sem hittem el, hogy a magyarok a saját készítésű boraiknak minden évben versenyt rendeznek, amin tíz-tizenöt féle kitűnő minőségű nedű szerepel. Ezeket különböző gyümölcsökből és aromákból készítik.– Meddig marad Kuvaitban?– Az év végéig szól a szerződésem, de valószínűleg meghosszabbítják. Most, hogy már arabul és angolul is megértjük egymást, kedvező a helyzetem, és a csapatom eredményei is jók. Katarba is hívtak, de én szívesen maradok Kuvaitban.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik