Választ vár Fehérvár

2003.07.11. 20:38
Címkék
Németh Helga, a Cornexi-Alcoával szerződést bontó világklasszis átlövő dániai igazolása ügyében nincs új fejlemény. "A Viborg egyelőre nem reagált klubunk ajánlatára  tájékoztatta a Nemzeti Sportot Mátai Balázs kommunikációs igazgató.
– Tehát egyértelmű, hogy a dánok válaszától függ Németh Helga nemzetközi játékengedélyének további sorsa.”A Cornexi átalakult női NB I-es csapatát pénteken sajtótájékoztatón mutatta be a klub vezetősége. Az már korábban ismert volt, hogy Németh Helga mellett Tóth Mária, Farkas Andrea és Szőke Szilvia is távozik Fehérvárról, valamint az is egyértelművé vált az utóbbi hetekben, hogy a szakmai vezérkarban is módosulások történnek. Évad közben Zsiga Gyula mestertől Pánczél Barabás vette át csapat irányítását, őt pedig a Hódmezővásárhelyről érkező Farkas József követi. Az új tréner munkáját a volt válogatott Szabó Edina, a francia női válogatott technikai vezetője segíti.Balássi Imre klubelnök tájékoztatójában egyértelműen fogalmazott: az új bajnokságban a negyedik helyről előrébb kell lépni, vagyis dobogóra kell kerülnie a csapatnak. "Annak is lehetőleg minél magasabb fokára” – mondta az elnök.Az egy évre szerződtetett négy új játékos között két ismerőssel találkozhattak a régebbiek. A legutóbbi bajnokságban még Franciaországban szereplő Lőw Andrea, valamint a Vácról érkező Csenki Judit visszatért Fehérvárra. Mellettük két erdélyi kézilabdázót igazolt a klub: Kerekes Ildikó válogatott kapust a Vilceából, valamint Nanita Georgetát Déváról. Mellettük néhány tehetséges fiatal felkerül az ifjúsági együttesből a felnőttek közé. Jelenleg csupán egy sérült van a csapatban: a válogatott kapus Fekete Csilla sajkacsontműtétje után lábadozik. A csapat hétfőn kezdi meg a gyakorlást a bajnoki küzdelmekre, és több nemzetközi mérkőzésen készül az NB I szeptemberi rajtjára.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
2 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
2 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
3 órája

Thuram vezérletével az Inter öt góllal küldte haza a Romát

Olasz labdarúgás
3 órája

Sok helyzet, de csak egy gól: az ETO tovább küzd a bajnoki címért, újra élre állt

Labdarúgó NB I
4 órája

Vívás: a legjobb 32 volt a végállomás a kadét törőzőknek a vb-n

Utánpótlássport
4 órája

Helycsere az élen: kihasználta a Honvéd botlását a kiütéses sikert arató Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
5 órája

NB III: hat gólt vágott a Tatabánya, ötig jutott a Gyulai Termál

Labdarúgó NB II
5 órája
Ezek is érdekelhetik