Szlovénia rendezheti 2004-ben a férfi Európa-bajnokságot

2002.06.17. 21:03
Címkék
LJUBLJANA, SALZBURG. Az EHF salzburgi kongresszusán teljesült a szlovénok kívánsága: két korábbi sikertelen pályázat után megkapták a 2004. évi férfi Eb rendezési jogát. A voksoláson ők a 45 szavazatból 23-at kaptak, Svájc 11-et, Norvégia hetet, Románia kettőt. Az olimpiai főpróbának számító torna január 22-én négy városban (Ljubljana, Celje, Koper és Velenje) a csoportmérkőzésekkel kezdődik, a döntőt február elsején játsszák. Zoran Jankovic, a szövetség elnöke nem titkolta az örömét: "Ez lesz a legrangosabb sportesemény, amelyet Szlovénia a függetlenné válása óta megrendezhet.” Salzburgban dőlt el az is, hogy a pályázásra felkért magyar szövetség rendezheti meg 2004 decemberében – három hónappal az olimpia után – a női Eb-t. Az ifjúsági Eb-nek 2003-ban a férfiaknál Szlovákia (augusztus 10–17.), a nőknél Oroszország (augusztus 22–31.) ad otthont. A junior Eb-t 2004-ben a nőknél Csehország (július 30–augusztus 8.), a férfiaknál Lettország (augusztus 6–15.) rendezi meg. A kongresszuson elhangzott, hogy a tervek szerint a 2003–2004-es idénytől 24 csapat versenyez a férfi és női BL-ben az eddig 16 helyett, a csapatokat négy csoportba osztanák, és a meccseket nem a hét végén, hanem szerdánként (mint a labdarúgó BL-ben) tartanák. A Podgorica női csapatát 3000 euróra büntették a Herz-FTC elleni montenegrói BL-elödőntőn történt botrány miatt. A rendezési és egyéb fegyelmezetlenségekért 74 600 euro büntetést osztott ki az EHF. Felállt a Sinka László vezette sportolói bizottság, amelyben Kökény Bea mellett tag Ewald Humemberger (osztrák), Mirko Basic (horvát), Anne Hegh (norvég), Kathrin Blance (német) és Stefan Lövgren (svéd).
Legfrissebb hírek

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
10 perce

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
35 perce

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
50 perce

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
1 órája

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
1 órája

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
2 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
3 órája