Tour de Hongrie: Marc Hirschi tökéletes időzítéssel nyert Pécsen

CZIPÓ ÁDÁMCZIPÓ ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.05.12. 17:25
null
A magyar körverseny harmadik szakasza Pécsen (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)
Remekül felépített versenyt futott az UAE svájci versenyzője, Marc Hirschi, aki a 44. Tour de Hongrie harmadik szakaszának legmeredekebb részen támadott, és nem volt ellenfele a pécsi Bárány út tetején. Dina Márton a tizedik helyen ért célba.

– Fog ma esni? – kérdeztem a verseny főszervezőjét, Eisenkrammer Károlyt a rajt előtti pillanatokban Kaposváron, a harmadik szakasz előtt ugyanis gyülekeztek az esőfelhők. A kérdés abból a szempontból mindenképpen adekvát, hogy az ötnapos viadal első hegyi szakaszát rendezték pénteken a célváros, Pécs dombjain. Az összetettre pedig nagy befolyással van, merthogy a szombati szakasz tartalmaz még igazán nagy szintkülönbséget, így jelentős időkülönbségek és szakadások a mezőnyön belül ezen a két helyszínen voltak várhatóak.

– Nem tudom, de reméljük, hogy nem – felelte a főszervező, utalva ezzel a lejtős részekre, ahol a csúszós útviszonyok igencsak megkavarták volna a helyzetet. Mire viszont a rajt után nagyjából két órával megérkezett a sajtóbusz a pécsi célterületre, biztosának tűnt, hogy rövid időn belül leszakad az ég. A mezőny is már itt járt a táv felénél, hiszen az igazán emelkedős másik fele a szakasznak tulajdonképpen egy körpálya, amit két és félszer teljesítettek a versenyzők, hogy a harmadik körben még feljebb jussanak, a célterülethez.

Már az első hegyi kör alaposan szétszakította a mezőnyt – a szerdai és csütörtöki szakaszt nyerő sprinterek, Dylan Groenewegen (Jayco) és Fabio Jakobsen (Quick-Step) – is lényegesen lemaradt a főmezőnytől ezen a ponton, de ez így is van rendjén, ők nem az ilyen etapokra szakosodtak. A szökevények előnye a második körben még másfél perc környékén kitartott, de az összetételük változott, hiszen többen is dolguk végeztével visszatértek a főmezőnyhöz. Így például Matús Stocek (ATT Investment) is, aki 15 pontot szerzett, viszont felért az élen haladókra az Ineosból Jhonatan Narváez.

A hegyi rész harmadik körében minden kezdődhetett elölről, ami annyiban csúsztatás, hogy a lábak közel sem voltak frissek, de lényeg, hogy 17 kilométerrel a vége előtt a főmezőny utolérte az előtte haladó hatost. Magyar képviselővel, hiszen az ATT Investment bringása, Dina Márton is a legjobbakkal haladt, ő a nap elején elmondta, ha jól állnak a csillagok a legjobb tízbe is odaérhet. A rettentően meredek (helyeként 20 százalékos) Bárány úton indult meg a hegymenet, az Ineos kerékpárosaink felvezetésével, de nem Egan Bernalnak „terítettek meg” a társak, Ben Tulett diktálta a leggyorsabb tempót. Tulett nem bírta sokáig, de mögötte a svájci Marc Hirschi (UAE) erőre kapott, otthagyta az ecuadorit, és az utolsó kilométeren már nem volt kérdés, hogy ki nyeri a szakaszt és veszi ezzel át a sárga trikót. Dina Márton jól saccolt, úgy néz ki, a csillagok jól álltak, ő pedig beért a legjobb tízen belül, pontosan a 10. helyen.

„Későn akartam indítani a támadást, de Ben Tulett nagyon hamar megindult, így követnem kellett, nem engedhettem el túlságosan. Becsapósak ezek a típusú befutók, azt hiszed nincs messze a vége, de a valóságban sok van még, de szerencsére megvolt ehhez a lábam, és az igazán meredek részen akkora előnyre tettem szert, amilyennél a mögöttem lévők már elengedték, hogy utolérjenek” – mondta a befutó után lapunknak a győztes, Marc Hirschi.

Szombaton jön a másik hegyi szakasz Martonvásár és Dobogókő között, ahol eldől a sárga trikó sorsa, így nagyjából ugyanazok lehetnek a főszereplők, mint a pécsi dombokon.

44. TOUR DE HONGRIE
3. szakasz (Kaposvár–Pécs, 180 km)
1. Marc Hirschi (svájci, UAE Emirates) 4:26:57 óra
2. Tulett (brit, Ineos Grenadiers) 8 másodperc hátrány
3. Poole (brit, DSM) 10 mp h.

10. Dina Márton (magyar, ATT Investments) 23 mp h.

Az összetett állása:

1. (sárga trikóban) Hirschi 12:15:04
2. Tulett 10 mp h.
3. Stocek 16 mp h.
...
8. Dina 33 mp h.

A gyorsasági pontverseny állása
1. (zöld trikóban) Matús Stocek (cseh, ATT Investments) 28 pont
2. Bauhaus (német, Bahrain-Victorious) 20 pont
3. Jakobsen (holland, Soudal Quick-Step) 19 pont

A hegyi pontverseny állása
1. (piros trikóban) Filippo Ridolfo (olasz, Novo Nordisk) 28 pont
2. Schonberger (osztrák, Human Powered Health) 18 pont
3. Drizners (cseh, Lotto Dstny) 15 pont

A magyarok versenyének állása
1. (fehér trikóban) Dina 12:15:37
2. Kusztor (Novo Nordisk) 1:22 perc h.
3. Valent (Epronex Hungary) 17:00 p h.

A csapatverseny állása
1. Ineos Grenadiers 36:46:34
2. Caja Rural-Segurosrga 1:09 p h.
3. Israel-Premier Tech 1:49 p h.

Következik:4. szakasz (Martonvásár–Dobogókő, 206 km)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik