Milan könnyed sprintgyőzelmét hozta a második szakasz

J. B. J. B.
2025.03.11. 17:14
Jonathan Milan nem adott esélyt a riválisoknak a keddi sprintben (Fotó: AFP)
Sprintben dőlt el a Tirreno-Adriatico második szakasza, a Lidl-Trek olasz versenyzője, Jonathan Milan kiváló taktikát választva diadalmaskodott, Valter Attila a mezőnnyel együtt ért be.

Hosszú kilométereken át tekert egyedül Manuelle Tarozzi a Tirreno-Adriatico második versenynapján, amely során Camaiore és Follonica között 192 kilométer várt a bringásokra. A nap szökevényéhez később csatlakozott Alessandro Tonelli és Davide Bais, utóbbi meg is nyerte a cannetói részhajrát. A mezőny 37 kilométerrel a vége előtt ére be őket, onnantól együtt mozogtak. 12 kilométerre a céltól történt egy bukás, Dylan Groenewegen esett elsőként, és valami csoda folytán rajta kívül csak két kerékpáros volt érintett. Groenewegen cserebringával folytatta, és az összeszedett hátrányát a későbbiekben le is tudta dolgozni.

Valter Attila a tízkilométeres kapu után a sor elejére került, felvezetett csapattársainak, aztán az öt kilométeres kapu után ki is állt. A hajrára mindenki igyekezett a legjobb helyzetbe kerülni, a sík befutó előtt volt egy éles jobbkanyar, ekkor már a Lidl-Trek kiváló sprintere, Jonathan Milan haladt az élen, akitől nem lehetett elvenni a győzelmet, az összetett elsőnek járó kék trikó viszont marad Filippo Gannán. Valter a mezőnnyel együtt ért célba, 139. lett.

Szerdán Follonicából indul a harmadik szakasz, Valterék 239 kilométer megtételét követően érkeznek majd meg a célállomásra, Colfioritóba.

60. TIRRENO-ADRIATICO
2. szakasz (Camaiore–Follonica, 192 km)
1. Jonathan Milan (olasz, Lidl-Trek) 4:45:13 óra
2. Zijlaard (holland, Tudor) azonos idővel
3. Penhoet (francia, Groupama-FDJ) a. i.
…139. Valter Attila (Visma) a. i.
Az összetett állása
1. Filipo Ganna (olasz, Ineos) 4:57:30 óra
2. Milan 19 mp h.
3. Ayuso (spanyol, UAE) 22 mp h.
…79. Valter 1:20 p h.

 

Legfrissebb hírek

Pogacar és Valter először kalandozik Nyugat-Svájcban

Kerékpár
Tegnap, 9:10

Tour de Hongrie: Valter mellett Feldhoffer is bekerült a Bahrain keretébe

Kerékpár
2026.04.22. 13:46

Tour de Hongrie: Eisenkrammer Károly szerint Valter Attila visszatérésénél nem lehet jobb hír

Kerékpár
2026.04.22. 09:37

Valter Attila ott lesz a Tour de Hongrie-n!

Kerékpár
2026.04.21. 22:10

Remco Evenepoel lesprintelte a címvédőt az Amstelen

Kerékpár
2026.04.19. 21:22

Kerékpár: Valter Attila 38. a Brabantse Pijlen

Kerékpár
2026.04.17. 17:46

Paul Seixas megnyerte a baszk körverseny második szakaszát is

Kerékpár
2026.04.07. 22:50

Belgiumi erőpróbák várnak Valter Attilára

Kerékpár
2026.03.25. 10:05
Ezek is érdekelhetik