Címlapsztori: repedések a vb-rendezők között
Egy év múlva ilyenkor már javában játsszák a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőit, legalábbis a közreadott program szerint. Muszáj óvatosan fogalmazni a 2026-os giga-vb-vel kapcsolatban, egyelőre ugyanis mutatkoznak kérdőjelek a zavartalan lebonyolítást illetően, és nemcsak azért, mert minden idők legnagyobb futballtornája vár a világra jövő nyáron, immár 48 csapattal, három ország 16 stadionjában. A rendező országok közötti egység finoman szólva sem teljes, Donald Trump amerikai elnök némely törekvése jelentős diplomáciai repedést okozott az Egyesült Államok és Kanada, illetve az Egyesült Államok és Mexikó között. A kereskedelmi és vámháború, a Kanada beolvasztásával fenyegető nyilatkozatok, a déli határzár és a beutazási korlátozások, a Mexikói-öböl átnevezése Amerikai-öbölre egyaránt feszültséget szültek a nemzetközi kapcsolatokban. Kérdés, a politikai területen zajló csatározások lehetnek-e hatással a labdarúgó-világbajnokság megszervezésére, és ha igen, miként befolyásolják a torna tervezett rendjét.
A képlékeny állapotokat a legpontosabban talán a philadelphiai helyszín szervezőbizottságának igazgatója, Meg Kane érzékeltette, amikor a The Guardian újságírójának így fogalmazott: „Tanúi vagyunk nemzeti és nemzetközi téren is bizonyos eseményeknek, és kétségtelenül adódnak még olyan geopolitikai ügyek, amelyeket nem látunk előre és érintik a jövő évi világbajnokságot. Belátjuk, hogy bizonytalanságban tervezünk. Éppen ezért arra kell felkészülnünk, hogy a kiszámíthatatlan körülmények ellenére is kézben tartsuk az eseményeket. Miközben figyeljük a változó helyzetet, nyilvánvaló, hogy a Trump-vezetés rendkívül támogató a világbajnokságot illetően. Második elnöki időszakában is megerősítette azt, amit első kormányzása idején a vb-rendezési szándéknyilatkozat aláírásával rögzített, vagyis hogy fontos lehetőségnek tartja a világbajnokságot.”
Összecseng a vélemény Andrew Zimbalist massachusettsi egyetemi professzor, az olimpiai és vb-rendezések gazdasági hátterét kutató szakember – a Deutsche Welle oldalán idézett – szavaival: „Donald Trump megmutatta, hogy kiélezett helyzetben kész kivételeket tenni. Magáénak érzi a világbajnokság ügyét, nemcsak sportkedvelőként, hanem azért is, mert odafigyel saját nemzetközi megítélésére. A 2025-ös klubvilágbajnoksággal és a 2026-os világbajnoksággal járó figyelmet kihasználhatja arra, hogy a futball dicsfényében mutatkozzon. Ugyanakkor feszültséget és bizonytalanságot kelt, hogy nem lehetünk biztosak abban, miként viselkedik a következő pillanatban.”
A feszültségek „Izgalmasabbá teszik a dolgot”
Meghökkentő kijelentéseket tett az Egyesült Államok elnöke a vb kapcsán néhány hónappal ezelőtt, amikor a Fehér Házban, az Ovális Irodában fogadta Gianni Infantinót, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnökét (vagy ahogy partnere bemutatta, „a futball királyát”). Mielőtt a FIFA feje elbüszkélkedett a várható nyereséggel, a 40 milliárd dolláros gazdasági hatással, a klubvilágbajnokság és a világbajnokság előkészületei révén teremtett 200 ezer új munkahellyel, Trump örömét fejezte ki, hogy a „legnagyobb eseményt” láthatja vendégül az Egyesült Államok.
„Először érkezik a vb a világ ezen tájékára” – mondta a videofelvételek tanúsága szerint, megfeledkezve az Egyesült Államokban rendezett 1994-es és a Mexikóban lebonyolított 1970-es, illetve 1986-os tornáról. Aztán amikor egy újságíró megkérdezte, a Kanadával és Mexikóval támadt feszültség mit jelent majd a vb szempontjából, mosolyogva megjegyezte: „Még izgalmasabbá teszi a dolgot.”
Alapos tanulmányt szentel a The Blizzard című folyóirat legutóbbi száma az amerikai világbajnoki rendezés politikai aggályainak, a szerző, Ben Gilbert esszéje rávilágít az amerikai–kanadai és az amerikai–mexikói rivalizálás régebbre visszanyúló szakmai gyökereire is. A futballpályán és a zöld asztalnál egyaránt kölcsönös bizalmatlanság jellemzi az érintettek viszonyát, amely a soha nem látott együttműködést igénylő, hármas vb-rendezés előtt különösen nyugtalanítónak tetszik. Valószínűleg sohasem csengett még annyira hamisan vb-pályázati szlogen, mint a hármas amerikai rendezőké, akik az egységet hangsúlyozva „United 2026” néven futtatták közös anyagukat.
Béke vagy te, futball! – Thury Gábor jegyzete
Ha vége a világbajnokságnak, mindenki siessen haza!
Ha valahol, a világbajnokság rendezése körül erősen egymásba érnek a sportdiplomácia és a politika szándékai, amit mi sem bizonyít jobban, mint a napokban nyilvánosságra került levél: az üzenetet nyolcvan civil szervezet közösen címezte a FIFA-nak, arra kérve Gianni Infantino elnököt, hogy befolyását érvényesítve segítsen biztosítani a Trump-kormánynál a vb-re utazni vágyó szurkolók alapvető jogait. A lépés előzménye, hogy az amerikai elnök júniusban tizenkét ország állampolgáraira teljes, további hatra részleges belépési tilalmat rendelt el. A FIFA vezetője nem kommentálta a levelet, az ügyben a vonatkozó cikkek egy május 15-én tett nyilatkozatát idézték: „Amerika szívesen látja a világot. Természetesen ide értendők a játékosok, mindenki, aki résztvevője a vb-nek, de a szurkolók is.”
Az Egyesült Államok vezetői közül James David Vance alelnök foglalt állást a kérdésben, szintén májusban. „Tisztában vagyok azzal, hogy körülbelül száz országból érkeznek majd nézők a világbajnokságra – idézte szavait a usatoday.com. – Szeretnénk, hogy jöjjenek, szeretnénk, hogy ünnepeljenek, szeretnénk, hogy megnézhessék a mérkőzéseket. De ha lejárt az idő, haza kell menniük, különben Kristi Noem belbiztonsági miniszterrel lesz dolguk.”
Több mint ötmillió futballturista érkezésére számítanak az Egyesült Államokban, a szigorúan a sportesemény idejére adandó vízum számos ország esetében megoldás lehet, a beutazási tilalom érvénye alá tartozó államok polgárai azonban a jelenlegi rendeletek alapján elesnek a lehetőségtől. Afganisztán, Csád, Egyenlítői-Guinea, Eritrea, Haiti, Irán, Líbia, Jemen, Mianmar, Kongói Köztársaság, Szomália, Szudán tartozik a teljes tilalom hatáskörébe. A körből a legérzékenyebben a világbajnokságra válogatottjával már kijutó Iránt érinti a korlátozás, még úgy is, hogy az amerikai rendelet kivételt tesz az Egyesült Államok területén tartott nemzetközi sporteseményeken részt vevő versenyzőkkel, a stábtagokkal és a családtagokkal. A közel-keleti háború közelmúltbeli eseményei, az iráni nukleáris létesítményeket célzó amerikai légitámadások új helyzetet teremtettek a két ország hagyományosan feszült viszonyában, egyúttal példátlan kihívás elé állították az iráni csapat 2026-os amerikai szereplését biztosítani hivatott vb-szervezőket.
„Zavarban a FIFA Irán és az Egyesült Államok 2026-os vb-részvétele miatt” – írta tárgyilagos cikkcímében az euronews.com, míg az insideworldfootball.com ízetlenül tréfálkozott a súlyos aggállyal: „Irán lehet a bomba, amely felrobbantja a 2026-os vb-sorsolást?”
Mivel a FIFA aktuális szabályai nem adnak lehetőséget arra, hogy bármely csapatot irányított sorsolással mentesítsék az egyesült államokbeli szereplés alól, Irán esetében csak a szerencse adhat kibúvót, mégpedig egyetlen módon. Ha a 48 kiadó hely közül az A-csoport 3. számú csapata lesz az iráni válogatott, mindhárom csoportmérkőzését Mexikóban játssza (kettőt Guadalajarában, egyet Monterreyben), sőt ha netán csoportelsőként továbblép, a 32 között és a 16 között is mexikóvárosi találkozó várna rá. Minden egyéb esetben pályára kellene lépnie az Egyesült Államokban, amely kezelhetetlennek tűnő biztonsági kockázattal fenyeget.
Irán és az USA már két nagy meccsen találkozott
Már a három évvel ezelőtti katari világbajnokságon is súlyos aggodalom kísérte Irán és az Egyesült Államok mérkőzését (Christian Pulisic góljával 1–0-ra nyert az amerikai csapat), a dohai stadion sajtólelátóján is tapasztalhattuk a politikai feszültség és a fokozott elővigyázatosság jeleit. A Nemzeti Sport akkori mérkőzéstudósítása így szólt: „Több mint futballmérkőzés – élt a fordulattal több felvezető cikk is a keddi Irán-Egyesült Államok csoportmérkőzés előtt, és ebben most nem volt semmi túlzás (a két ország között 1980 óta nincsen hivatalos diplomáciai kapcsolat). Legkésőbb akkor győződhettünk meg a sportesemény rendkívüli jellegéről, amikor a kezdés előtt háromnegyed órával két hatósági személy haladt el mellettünk a lelátó felső sorai felé, a vb-n eddig nem látott, fekete ruhás fajtából – egyikük vállán jó másfél méteres, hosszú táskával. Valószínűleg nem a horgászbotját vitte fel a tribün tetejére…”
Valószínűleg jövőre nem lenne elegendő néhány horgászbotnak látszó tárggyal felszerelt mesterlövész, hogy garantálja az irániak épségét és a rendezvények biztonságát. Messze van már 2000 januárja, amikor a pasadenai Rose Bowl stadionban barátságos mérkőzést játszott egymással a két válogatott (1–1), ahogyan az 1998-as franciaországi világbajnokságon rendezett Egyesült Államok–Irán (1–2) csoportmérkőzés is távoli emlék, a kezdés előtti szimbolikus békegesztusokkal, a rózsaátadással és a közös csapatképpel. Felesleges mondani, a 2026-os tornán nem kell közvetlenül találkoznia a két ország csapatának ahhoz, hogy az irániak amerikai jelenléte kockázati tényező legyen.
 2017. január 10. – Hivatalos döntés születik arról, hogy a világbajnokság mezőnyét 32 csapatosról 48-asra bővítik. Európa a korábbi 13 helyett 16 válogatottal képviselteti magát. |
Politika és sport összefonódására számos példát felhozhatunk a világbajnokságok történetéből, csak a magyar válogatott múltja is több efféle epizódot kínál; gondolhatunk a Mussolini-féle Olaszország válogatottja ellen elbukott 1938-as vb-döntő (2:4) politikai felhangjaira, az 1950-es brazíliai világbajnokság részben ideológiai alapú negligálására, az 1954-es, NSZK elleni vb-döntőt (2:3) övező „felelősségvitára”, az 1978-as argentínai világbajnokságon szervezett Erdély-tüntetésre vagy az 1986-os vb szovjet–magyar (6–0) mérkőzését kísérő összeesküvés-elméletekre. A torna egyetemes történetét vizsgálva pedig kimeríthetetlenül idézhetnénk a kisebb-nagyobb politikai afférokat, itt ezekből említünk hármat. 1969 – A futballháború A hangzatosan futballháborúnak, hivatalosan százórás háborúnak nevezett katonai konfliktus Salvador és Honduras között dúlt 1969. július 14. és július 18. között. A salvadori bevándorlók kérdésében támadt feszültséget kiélezte a két ország válogatottjának világbajnoki selejtezője, amely során Tegucigalpában Honduras győzött 1:0-ra, a botrányokkal terhelt salvadori visszavágón – amely előtt a hondurasiak buszát döglött patkánnyal és ürülékkel dobálták meg – 3:0-s hazai győzelem született 1969. június 27-én, a mexikóvárosi döntő mérkőzésen Salvador harcolta ki 3:2-es győzelmével a kijutást. A háború hamarosan berobbant, mintegy háromezer halálos áldozattal járt.  1973 – Győzelem ellenfél nélkül Az 1974-es világbajnokság interkontinentális pótselejtezőjén a Szovjetunió és Chile válogatottja harcolt a kijutásért. Az első, moszkvai mérkőzés 0–0-s döntetlenre végződött, az 1973. november 21-re kiírt santiagói visszavágóra azonban a szovjet csapat nem utazott el, tiltakozva a katonai puccsal hatalomra jutott Pinochet tábornok rendszere és a santiagói stadionban kialakított politikaifogoly-tábor ellen. A stadiont a meccs előtti napokban kiürítették, a pályán azonban a kezdés időpontjában csak az egyik fél sorakozott fel. A bíró belefújt a sípjába, a chileiek 18 ezer néző előtt a másik kapuig passzolgatták a labdát, Francisco Valdés gólja után azonban nem volt, aki elvégezze a középkezdést. Chile kijutott a nyugat-németországi vb-re.  1986 – Isten keze  |
