Csillag Péter (Katar)
2022.11.28 06:54 Frissítve: 2022.11.28 13:31

Vb 2022: szurkolói burnusz a dohai piac slágere – az újraépített „százéves” bazárban jártunk

Ellátogattunk Doha világhírű bazárjába, a Szuk Vakif nevű piacra. A fűszert, ékszert, háziállatot kínáló árusok kínálatában szerepelt aranycipő és drukkereknek szánt tradicionális arab öltözék is.

 

Csillag Péter ellátogatott Doha világhírű bazárjába, a Szuk Vakif nevű piacra (Fotó: Csillag Péter) MÉG TÖBB FOTÓÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

Erős fűszerillat tölti meg a levegőt, az általános hangzavarban árusok kiabálnak át egymásnak, mellettem amerikai házaspár alkudozik éppen egy Cristiano Ronaldo ihlette, hetes számmal ellátott, földig érő „portugálos” burnuszra. A szűk bazársor tarkabarka forgatagában fezes, számozott bordó köpenyt viselő hordárok tolják talicskájukon a kelmeárut, az üzlet megállás nélkül pörög, a világbajnokság idején talán jobban, mint korábban bármikor. A torna heteiben éjjel-nappal nyitva tartó Szuk Vakif, Doha világhírű piaca idéz valamit abból a korszakból, amikor a katari fővárost még nem a merész tervezésű felhőkarcolókkal, mesterségesen kiépített tengerparttal, szupertehetős üzletemberek exkluzív fórumával azonosították.

 

Természetesen az argentin válogatottnak is vannak burnuszba bújt szurkolói (Fotó: Imago Images) MÉG TÖBB FOTÓÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

A szuk arabul piacot jelent, a turisztikai kiadványokban előszeretettel hivatkozott adat szerint Dohában a mai színes bazár helyén, a kiszáradt Musejreb folyó völgyének közelében már több mint száz évvel ezelőtt is élénken kereskedtek a beduinok különböző áruikkal. Akkoriban errefelé még nem tudtak az emberek a talpuk alatt rejtező olajkincsről, szerény megélhetésüket javarészt gyöngyhalászatból és az utazókkal folytatott árucseréből biztosították. A település központi helyszínének nyüzsgő élete évtizedekig folyt a maga természetes menetében (az egyik házfalon megsárgult fénykép is látható az ötven-hatvan évvel ezelőtti állapotokról), a kilencvenes években azonban változott a helyzet, a modern katari környezet kiépülésével és az erősödő globalizációval párhuzamosan a bazár fokozatosan veszített jelentőségéből. Egyre kevesebbeket érdekeltek az egyszerű árusok kézműves ékszerei, saját mezőgazdasági terményei, textilportékái, a helyi vásárlóközönség mindinkább plázákban, nagy üzletközpontokban szerezte be az egyenminőségű tömegcikkeket. A hanyatlás utolsó, szinte jelképes fázisaként 2003-ban szinte teljesen le­égett a Szuk Vakif.

A hely szelleme
„Légy alázatos a viselkedésedben, és öltözhetsz olyan feltűnően, ahogy tetszik.” – arab bölcsesség

Három évvel később azonban bekövetkezett a Katarra olyannyira jellemző fordulat: ahogyan olajpénzből erőltetett beruházási törekvéssel sikerült világbajnoki futballterepet varázsolni a sivatagba, az elveszett ősbazárt is képesek voltak újrateremteni. Természetesen úgy, ahogyan a tradíciókra fogékony, autentikus élményt kereső turistáknak a leginkább igényük volt rá, azaz a régies környezet hiánytalan illúziójával. Ha nem figyelném gyanakodva a mesterségesen kopottra, egyenetlenre épített házfalakat, az épületek síkjából kiugró, patinás hatású, töredezett fagerendákat, talán észre sem venném, hogy újabb katari kábítás áldozata vagyok. Amit viszont nem lehetett, és nem is kellett meghamisítani, az a valódi keleties üzleti szellem, az arab bazárok igazi zsizsegése, a dörzsölt árusok talán velük született, talán a sok­éves gyakorlat során kialakult kalmárösztöne. Máshonnan nézve: a megélhetési harchoz szükséges talpraesettsége, amely nem zárja ki az emberséges hozzáállást, az arabokra egyébként olyannyira jellemző vendégszerető, barátságos szándékot. Gondolom ezt kezemben egy zacskó édes mazsolával, amelyet, bár erősködtem, nem engedett kifizetni a fűszerüzlet gazdája. Pedig nem küzdöttem a rokonszenvéért, csupán kíváncsian feltettem neki néhány kérdést nyolcéves katari múltjáról, az Indiától Bangladesen át Irakig számos helyről beszerzett és számomra teljesen ismeretlen bogyóiról, magjairól, őrleményeiről.

„Good price, my friend, good price” – ezt már a következő üzlet gazdája ismételgeti, aki arról próbál meggyőzni, hogy a kiakasztva még 220 riálért (24 ezer forint) kínált, angol válogatottas arab köntöst érdemes megvennem 160 riálért (17 ezer forint). Hüledezésemet nem kell megjátszanom, az imént alkudtam le ugyanezt a ruhadarabot a konkurenciánál 120 riálra (13 ezer forint). Csak a tesztelés kedvéért természetesen, azzal a merész elhatározással léptem be ugyanis a hatalmas Szuk Vakif alkalmilag felállított, FIFA-vb-s díszkapuján, hogy nem veszek semmit. Sokáig tartottam is az elhatározásomat, a szűk ketrecükben nyomakodó 180 riálos (19 ezer forint) fehér nyulaknál és a sorsukat békésen tűrő 140 riálos (15 ezer forint) törpe teknősöknél nem is volt semmi kísértés, de még az „aranycipőnél” sem remegett meg a pénztárcám. Azért azt nem álltam meg, hogy Robert Lewandowski módjára kezembe ne fogjam a 440 riálos (47 ezer forint), gondosan kimunkált csillogó darabot, de a vásárlástól visszatartott számos tényező, köztük a jó ízlés, az anyagi korlát és nem utolsósorban az érdemtelenség. A nemzetközi labdarúgás díjaival és nagy tornáival úgy vagyok, alanyi jogon illik megnyerni őket, nem pedig ilyen-olyan eszközökkel ügyeskedve, netán közvetlenül katari riálért megszerezni…

A piaci társadalom aljához tartozó hordárok fáradhatatlanul tolják talicskáikat raktártól boltig, bolttól raktárig (Fotó: Csillag Péter) MÉG TÖBB FOTÓÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

Szóval, mindeddig tartottam magam, most viszont itt állok egy kedvesen mosolygó, szakállas indiai férfi üzletében, és éppen egy mutatós galabeját próbálgatok. Ahogy tapasztalom, a világbajnoki látogatók körében a nyaktól bokáig érő egyberuha szurkolói változata a sláger, én viszont egy egyszerű, minta nélküli példányra alkudozom éppen, és hirtelen azon kapom magam, hogy már nem csak játékból. Az 55 riálos (6000 forint) alapárat végül sikerül lenyomni 35 riálra (3700 forint), kicsit elgondolkodom, a stadionok médiabüféjében két kávé ára, engedek a kísértésnek, áll az alku – veszítettem.

Robert Lewandowski „aranycipője” 47 ezer forintnak megfelelő összegért vihető (Fotó: Csillag Péter) MÉG TÖBB FOTÓÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

Az aranyművesek, ékszerészek sorához kanyarodva a kívülálló közönyével figyelem az értékesebbnél értékesebb kincseket, a szurkolói kalapok, sálak, csecsebecsék eleve teljesen hidegen hagynak, a boltokban itt-ott díszletnek kirakott, néhány megfakult futballcsapatkép – így például az 1981-es utánpótlás-világbajnokságon ezüstérmes katari válogatotté – már annál jobban érdekel. A leginkább azonban a piaci társadalom aljához tartozó, cserzett arcú hordárok világa, akik csendben és fáradhatatlanul tolják talicskáikat raktártól boltig, bolttól raktárig, engedelmesen kerülgetve a fényképezgető turistákat.

Mint a tű a szénakazalban – ennyi ruhadarab között az eladón kívül alighanem nincs más, ami megtalálja azt az egyet, amelyik iránt a vásárló érdeklődik (Fotó: Csillag Péter) MÉG TÖBB FOTÓÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

Már éppen belenyugszom, hogy a színes piaci kaland véget ért, vihetem haza emlékbe a szatyromat és lelkiismeretemet húzó keleti köntöst, amikor váratlanul egy nagyon furcsa üzlet mellé érek. Nem is üzlet ez, inkább afféle szalon, otthonosan berendezett közösségi lakás, ahová bárki beléphet a piac látogatói közül, ám odabent a kinti kavalkádtól merőben eltérő környezetet talál. Jobbra kényelmes fotelekben lehet ráérősen teázni, hátrafelé lépcső vezet fel egy ötméteres hajómakettnek teret adó teremhez, balra pedig faasztalon két burnuszos férfi játszik valami furcsa társasjátékot, a mellettük állók feszült figyelmétől övezve. Szégyenszemre meg kell kérdeznem egy helybelitől, miféle játék ez, mire készségesen elmondja, és további információ gyanánt az oldalfalra mutat. Ott kiakasztott újságcikkek sora mesél a dámajáték múltjáról, jelenéről, titkairól – nem kétséges, egy előkelő dohai dámaklubba tévedtem. Az említett írásokból kiderül, a játék eredete az ókori egyiptomiakhoz nyúlik vissza, később az Oszmán Birodalomban vált újra népszerűvé, az Öböl menti térségbe is török közvetítéssel érkezett. A katari olajkincs felfedezése viszont megváltoztatta a korábban itt élők mindennapjait, a tradicionális játékra is kevesebb figyelmük jutott, a dáma kultúrája háttérbe szorult. Mondani sem kell, manapság ismét virágzását éli, az emír hathatós pártolása mellett. Az országban elhatalmasodó általános futballzaj emlékeztet rá: Katarban nem ismernek lehetetlent, ha a hagyományok mesterséges újrateremtése, kialakítása a tét.

Ha nincs természetes futballkultúra, idehoznak egy világbajnokságot. Ha elfelejtenek az emberek dámázni, az állam újra megtanítja őket. Ha meg netán leég a régi piac, építenek újat.

Százéveset, persze.

QUATT – A leleményes riporter: Nincs olyan, hogy valami nem sörnyitó – tartja az ősi magyar mondás, amelyet a Katarban dolgozó ötletes videóriporterek így fejlesztettek tovább: nincs olyan, hogy valami nem kameraállvány…
Szemetelés: milliós bírság
Katar az az ország, ahol nem ismerik a szemetelés fogalmát. Ha pedig valaki szeretné mégis kipróbálni, borsos árat kell fizetnie érte: az Al-Tumama Stadion felé vezető úton látott tábla tanúsága szerint az illegális hulladéklerakásért járó bírság 10 ezer riál, vagyis mintegy 1 080 000 forint. Ugyanitt szembesültem egy másik intő hirdetéssel, amely két félregurított olajos hordóval illusztrálva arra hívta fel a figyelmet, hogy építkezési melléktermék szabálytalan elhelyezéséért 25 ezer riál (2.7 millió forint) a büntetés.
Nem mintha a hatósági fenyegetés hatására fognák vissza magukat a Katarban élők. Néhány napos helybeli tapasztalatom alapján itt a hétköznapi mentalitással összeegyeztethetetlen a csokipapír elhajigálása, mellesleg rendszeresen takarítják is az utcákat, járdákat, köztereket. A nyilvános vécék hotelminőségűek, a metróállomások padlójáról enni lehetne. Már ha szokásban lenne a közösségi tereken, más emberek környezetében fogyasztani – a katari metrón még nem láttam szendvicset majszoló utast.
Szigorúan, fegyelmezetten zajlik errefelé az emberek mindennapi élete, a fokozott rendőrségi jelenlét mellett nem is érdemes ugrabugrálni. Hallottam olyan esetről, hogy egy stadionban dolgozó helybeli alkalmazottat azért vettek elő, mert a belső kamerás felvételek alapján telefonján illetlen képeket nézegetett. Másnak abból támadt kellemetlensége, hogy egy világbajnoki helyszín beléptető kapujánál fényképezett, fotóján így hatósági személy is látható volt.
Kiutazásunk előtt velünk, médiaalkalmazottakkal is világosan közölték a játékszabályokat: állami épületek, intézmények közelében tilos forgatni vagy képet rögzíteni, ellenkező esetben a kitiltás sorsára is juthat a hazardírozó. Magyarázatképpen hozzá kell tenni, hogy szakértők szerint Katar még a térség egyik legnyitottabb, legmegengedőbb államának számít, és a nyugattal folytatott (érdek)barátkozás kedvéért a világbajnokság idején a szokottnál is lazábban kezeli a kényes helyzeteket.
Máté, a büntetési tételek fordításánál segítséget nyújtó, arabul tudó barátom azért jótékonyan azt tanácsolta: nagyon vigyázzak, nehogy kiessen a kezemből egy rágópapír.
2023.01.05 21:56:56

Foci vb 2022 nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Nehéz összehasonlítani a 2022-es vb-aranyérmes argentin válogatottat az évtizedekkel ezelőtti csapatokkal.

2023.01.04 21:38:36

Foci vb 2022 nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. A gazdasági érdekek mindig legyőzik a szakmai indokokat.

2022.12.31 00:19:21

Foci vb 2022 nemzetisport.hu

ALAPVONAL. LUCIFER Hiú törekvés! Mert egyént sosem / Hozandsz érvényre a kor ellenében: / A kor folyam, mely visz vagy elmerít, / Úszója, nem vezére az egyén. / Kiket nagyoknak mond a krónika, / Azok mind, kik meghallották, mi a kor dala.