Vb 2022: nem lesz beugró az oroszok helyett, Lengyelország továbbjut – sajtóhír

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2022.03.03. 12:31
null
A lengyeleknek egy meccset kell nyerniük a vb-részvételhez (Fotó: AFP)
Lengyel lapértesülés szerint a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) nem kér fel más válogatottat a 2022-es világbajnokság pótselejtezőjén Oroszország kizárására miatt megüresedő helyre.

 

A Przeglad Sportowy a Lengyel Labdarúgó-szövetség által megerősített információra hivatkozva azt írta, a FIFA nem tölti fel az európai pótselejtező B-ágát, így a lengyel válogatott játék nélkül továbbjut a döntőbe, amelyben a Svédország–Csehország párharc győztesével találkozik majd március 29-én hazai pályán.

A lengyel nemzeti együttes Oroszország vendégeként lépett volna pályára, ám az orosz–ukrán háború miatt jelezte, nem hajlandó az oroszokkal megmérkőzni. Később csatlakozott kijelentéséhez a svéd és a cseh válogatott is. A FIFA és az UEFA kizárta az orosz csapatokat a sorozataiból.

A lap szerint a nemzetközi szövetség több forgatókönyvet átgondolt lehetséges „beugrókat” keresve. Többek között a vb-selejtezők csoportkörében az oroszok mögött harmadik helyen végző szlovákok is jelöltek voltak, s a Nemzetek Ligája-rangsor alapján a magyar válogatott is szóba került – ahogy azt korábban a Nemzeti Sport is megírta. Azonban ezeknek a csapatoknak már megvan a márciusi programja, aminek átszervezése további gondokat okozna. Felvetődött egy lengyel, svéd, cseh hármas torna megszervezésének lehetősége, ám a helyszín és az időpont egyeztetése miatt ez sem lenne egyszerű.

Úgy tudni, a FIFA legkésőbb pénteken közleményben jelzi a döntését az ügyben.

VB 2022, EURÓPAI PÓTSELEJTEZŐK

A JELŰ ÁG
ELŐDÖNTŐ

Skócia–Ukrajna
Wales–Ausztria (a párharc győztese a döntő házigazdája)

B JELŰ ÁG
ELŐDÖNTŐ
Oroszország–Lengyelország (a párharc győztese a döntő házigazdája)
Svédország–Csehország

C JELŰ ÁG
ELŐDÖNTŐ

Olaszország–Észak-Macedónia
Portugália–Törökország (a párharc győztese a döntő házigazdája)

Az elődöntőket március 24-én, a döntőket március 29-én rendezik meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik