Eb 2020: a portugálok is karanténba kerülhetnek Busquets miatt – sajtóhír

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.06.07. 10:31
null
A portugál és a spanyol válogatott is karanténba kerülhet, miután Busquets elkapta a koronavírust (Fotó: AFP)
Az As információi szerint Sergio Busquets pozitív koronavírustesztje miatt a spanyol és a portugál válogatott is 12 napos karanténba kerülhet az Európa-bajnokság előtt. A lap szerint azonban nem kerül veszélybe egyik csapat részvétele sem.

 

Mint beszámoltunk róla, az FC Barcelona középpályása pozitív koronavírustesztet produkált, így el is hagyta a válogatott madridi edzőtáborát. A futballista pályára lépett a Portugália elleni felkészülési mérkőzésen, 61 percet játszott is, így mindkét válogatottra karantén várhat az Európa-bajnokság előtt. Ennek oka, hogy már a találkozót megelőzően kapcsolatba került a portugál játékosokkal – a csapatkapitányok üdvözlésekor, valamint közösen fotózkodott annak apropóján, hogy Portugália és Spanyolország közösen rendezné meg a 2030-as világbajnokságot –, majd az összecsapáson is, azt követően ölelkezett Cristiano Ronaldóval, és több ellenfelének is gratulált. Az As szerint emiatt mindkét gárdának követnie kell az UEFA-protokollt, és 12 napos karanténba kell vonulnia.

A magyar válogatott június 15-én Portugália ellen kezdené meg az Európa-bajnokságot, viszont még nem tudni, hogy a kialakult helyzet befolyásolja-e valamilyen módon az összecsapást.

A spanyol válogatott játékosai május 31-én estek át először koronavírusteszten, azonban ekkor még mindenki negatív eredményt produkált.


EURÓPA-BAJNOKSÁG
AZ F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN) PROGRAMJA
Június 15., kedd, 18.00
Budapest
Magyarország–Portugália
Június 15., kedd, 21.00
München
Franciaország–Németország
Június 19., szombat, 15.00
Budapest
Magyarország–Franciaország
Június 19., szombat, 18.00
München
Portugália–Németország
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaország
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország
További csoportok, helyszínek, menetrend – EB-ADATBANK!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik