Vettel: Nem unom még a sorozatot, sőt!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.18. 00:57
null
A 26 éves Vettel követné a novemberi bajuszdivatot, ha lenne elég sűrű arcszőrzete – megoldja máshogy (Fotók: Reuters)
Sebastian Vettel nem unja még sikersorozatát, sőt, arra sarkalja a Red Bull-istálló tagjait, addig élvezzék a diadalmenetet, amíg tart. A dobogóra az abu-dzabi botlása (4. lett...) után az Amerikai Nagydíjon visszatérő Romain Grosjean nagy dicséretet kapott Mark Webbertől, míg Lewis Hamilton úgy érzi, autója vázának kicserélése új lendületet adott neki. A vb-pontverseny 2. helyét bebiztosító Fernando Alonso legfeljebb annak örülhetett, hogy ezúttal nem fájt a háta, míg Valtteri Bottas karrierje első pontjait egész csapatának megköszönte.

Sebastian Vettel zsinórban a nyolcadik, idénybeli 12. győzelmét aratta az Amerikai Nagydíjon, s egyhuzamban szerzett diadalai számával megdöntötte Michael Schumacher egy idényre vonatkozó sikersorozatát. Az austini pálya már tavaly is „történelmi" eredménynek lehetett a helyszíne, hiszen itt állt először együtt dobogón Vettel, Fernando Alonso és Lewis Hamilton. Utóbbi kettő ezúttal lemaradt az eredményhirdetésről, Vettel mellett a már szokásosnak tekinthető arcok álltak Mark Webber és Romain Grosjean személyében (a legutóbbi négy futamon csak ők ketten és Nico Rosberg fértek fel Vettel mellé).

„Nem unom még a sorozatot, sőt megrémiszt, amikor a mögöttem haladó hirtelen elkezd közeledni hozzám, és tennem kell ellene, újra el kell húznom – magyarázta Vettel. – Ezen a hétvégén minden rendben volt, az időmérőn kicsit feladtunk a kocsi sebességéből, de a versenyen láthattuk, hogy ez jó döntés volt. Ugyanolyan jó volt az autó, mint pénteken, de a győzelem maga cseppet sem volt könnyű. Nehéz most felfogni, mit is jelent ez a sorozat, örülünk, hogy ilyen eredményeket érünk el, de a jelentőségét talán csak később fogjuk fel. Nem könnyű ezt megvalósítani, mindenkitől maximális odafigyelést követel, hogy mindig kihozzunk mindent magunkból, hihetetlen, hoyg ez hétről hétre sikerül. Ez a titkunk."

Romain Grosjean a remek rajtjával alapozta meg második helyezését, a Lotus francia pilótája Kimi Räikkönen távollétében megtette, amit lehetett, és a legutóbbi öt futamból negyedszer állt fel a dobogóra. Bár az eredményhirdetésen az idén nem láthattuk a tavaly hatalmas sikert arató pirellis cowboykalapokat, a stúdióban zajló sajtótájékoztatóra felvette a szimpatikus francia.

„Remekül sikerült a rajtom, majdnem Sebet is elkaptam – mondta Grosjean. – A csapat mindent beleadott, örülök, hogy a dobogón állhatok, hiszen szeretem ezt az országot és csodálatos a pálya. Jövőre megpróbálok eggyel előrébb végezni."

JÖVŐRE ÓVATOSAN VÁLASZT GUMIT A PIRELLI
A gumik ezen a versenyen nem sok szerepet játszottak, a pilóták egy vagy két kiállással teljesítették a futamot, s nem nagyon kellett spórolniuk az abroncsokkal. Fernando Alonso még pénteken megjegyezte, hogy nagyon óvatos volt az olasz gyártó, amely jelezte, jövőre ez lesz a trend, azaz a Pirelli véget vet annak, hogy a gyorsan kopó gumikkal mesterségesen csempésszen izgalmat a futamokba és ezzel tovább nehezítse a csapatok dolgát. Az istállóknak ugyanis az új turbómotorok és teljesen átszabott autók miatt e nélkül is sokkal jobban meg kell szenvedniük a versenyeken, mint az utóbbi években vagy az idén.

Grosjean a hajrában keményen védekezett Mark Webberrel szemben, az ausztrál egy igazán komoly kísérlet után azonban lemaradt a franciáról, akit nagyon megdicsért a futam után.

„Nem volt könnyű megelőzni Romaint, nem is sikerült. Nagyon tisztán védekezett, rá sem lehet ismerni. Az egyik legjobb a mezőnyben, akit az egész paddock tisztel már – mondta Webber, akinek az autóján 1.923 másodperc alatt cserélték le a négy kereket. – A jobb eredmény az időmérőn szállt el, azzal, hogy a poros oldalra kerültem, sajnos adva volt, hogy az első kanyarban pozíciót veszítek. Ez volt itt az utolsó F1-es futamom, de visszatérek a Porschéval."

A versenyt a negyedik helyen záró Lewis Hamilton az egész hétvégén jobb volt Nico Rosbergnél, s elismerte, jót tett neki a kasztnicsere, teljesen másképpen érezte magát a futam során, mint az elmúlt hetekben.

„Ég és föld a különbség a két autó között, most már biztos vagyok benne, hogy segített az új váz – mondta mosolyogva Hamilton, az austini futam tavalyi győztese. – Nagyon örülök, hogy sikerült sok pontot szereznem, és ennek köszönhetően a csapat megerősítette a helyét a konstruktőr-vébében. Az autó beállításaival feladtuk az időmérős teljesítményünket annak érdekében, hogy tartóssá tegyük a gumikat a versenyen, és sikerrel jártunk, nagy elégtétel a nehéz versenyek után. Fernando mögöttem jött, kivártam, és amikor támadni kezdett, én is odaléptem, és amikor egy tizedet hozott, két tizeddel válaszoltam, amikor pedig három tizeddel jött közelebb, néggyel húztam el. Nagyon örülök, hogy ezt meg tudtam csinálni."

A KONSTRUKTŐR-VB ÁLLÁSA
1. Red Bull-Renault 553
2. Mercedes 348
3. Ferrari 333
4. Lotus-Renault 315
5. McLaren-Mercedes 102
6. Force India-Mercedes 77
7. Sauber-Ferrari 53
8. Toro Rosso-Ferrari 32
9. Williams-Renault 5

Hamilton hozzátette: annak viszont nem tud örülni, hogy feljött az egyéni pontverseny harmadik helyére, kiemelve, hogy Räikkönen, akit megelőzött, nem is indult a versenyen. Fernando Alonso utolérésére már nincs esélye, azaz a spanyol bebiztosította második helyezését, ami neki sem jelent sokat.

„Mi is ugyanúgy a Red Bull áldozatai vagyunk. Az, hogy most biztosítottam be, várható volt, hiszen Kimi nem indult – mondta Alonso, aki nem érezte abu-dzabi hátfájását. – Elfáradtam, de a hátamban nem érzek fájdalmat, teljesen normális minden. Az autó nem elég versenyképes, pontokat veszítettünk a Mercedesszel szemben."

Bottas először szerzett pontot az F1-ben, mindjárt négyet
Bottas először szerzett pontot az F1-ben, mindjárt négyet

A verseny egyik hőse Valtteri Bottas volt, a Williams finn pilótája a kiscsapatok pilótáit és a Lotushoz az utolsó két futamra beugró Heikki Kovalainent leszámítva egyedül állt pont nélkül ebben az idényben, de az Austinban megszerzett nyolcadik helyezésével még csapattársát, Pastor Maldonadót is megelőzte az összetettben.

„Nagyon örülök, hogy megszereztem az első pontomat, az autó első beállítása is nagyon jó volt, ez meghatározta a hétvégét. Jól bánt a kocsi a gumikkal, sikerült visszavernem Rosberg támadásait, hatalmas köszönet jár a csapat minden tagjának" – mondta a finn.

Honfitársa, Heikki Kovalainen nem lehetett boldog, a rajtnál ugyanis a nyolcadik helyről visszaesett a 12. pozícióba, majd maradék reményét is elveszítette a pontszerzésre, amikor a verseny derekán orrkúpcserére a boxba kellett hajtania. Így tovább tart minden idők leghosszabb pont nélküli sorozata, Kovalainen szériája már 62 versenyt számlál.

„Nem volt valami jó a rajtom, de utána jó tempóban mentem, tartottam a lépést a középmezőnnyel, de a kerékcserém után nagyon nem stimmelt az autó, ezért lecseréltük a kocsi orrát, és máris jobb lett az úttartása. A KERS is elromlott, a Brazil Nagydíj csak jobb lehet" – mondta Kovalainen.

Jean-Éric Vergne a verseny után 20 másodperces büntetést kapott Esteban Gutiérrez kilökéséért, így a 12. helyről a 16. pozícióba csúszott vissza a hivatalos eredménylistán.

TOVÁBBI NYILATKOZATOK

Nico Hülkenberg (6.): – Újabb nagyon jó eredmény, Monza óta minden versenyen pontot szereztem volna, ha Indiában nem megy tönkre a fék és Abu-Dzabiban nem büntetnek meg. Ez nagyon szép. Érdekes verseny volt, még ha nem is csatáztunk sokat. A végén Fernandóval azért megküzdöttem, és amikor már azt hittem, megelőztem, az első kanyart elrontottam, és visszaelőzött.
Sergio Pérez (7.): – Kicsit jobbat reméltem a hetedik helynél, főleg a rajt után, hiszen miután megelőztem Fernandót, nagyon gyorsnak tűnt az autó. Ám tíz-tizenöt kör után éreztem, hogy kopnak a gumik, talán jobban, mint a riválisaim autóin. Köszönöm a szurkolást az amerikai és főleg a mexikói szurkolóimnak.
Nico Rosberg (9.): – Az időmérőn kezdődtek a gondok, nem tudtam felmelegíteni a gumikat, csak a 12. helyről rajtoltam, ami egy kerékcserés versenyen nem sok jóval kecsegtet. A pályán tudtam néhányat előzni, de ez kevés volt, és az a bosszantó, hogy sokkal több volt az autóban.
Jenson Button (10.): – Mostanában nem úszok meg első kört koccanás nélkül, ezúttal is így jártam. Annyira nem volt nagy a baj, mint Abu-Dzabiban, de azért éreztem a kocsi egyensúlyán. Orrkúpcsere helyett meredekebbre állítottak a srácok a légterelő elemeit, és ez segített. Nem volt ideális, de élveztem a versenyt, a végén izgalmas csatákat vívtunk.
Daniel Ricciardo (11.): – Úgy tűnt, hogy meglesz a pontszerzés, de az utolsó öt körre eltűnt az autó tapadása, és nem tudtam a mögöttem lévőket feltartani, mert elkoptak a gumik. A megtankolt kocsival nagyon nehéz volt előzni a verseny elején, és az élmezőnnyel sem volt könnyű felvenni a harcot a gyors kanyarokban.
Felipe Massa (12.): – Felejthető hétvége volt, a versenyen mindig előttem volt valaki, de nem volt elég sebességem az egyenesekben ahhoz, hogy előzzek. Próbáltunk stratégiát váltani, mert nem volt vesztenivalónk, de nem jött be.
Esteban Gutiérrez (13.): – Jól sikerült az első köröm, meg tudtam előzni néhány autót, amikor pedig bejött a biztonsági autó, stratégiát váltottunk, hogy a többiek elé kerülhessünk. Nem voltunk egyszerű helyzetben, hiszen a 20. helyről kellett rajtolnom.
Paul di Resta (15.): – Jól kaptam el a rajtot, és a verseny első etapja is rendben volt, de hamar világossá vált, hogy nem vagyunk elég gyorsak. Egyszer cseréltünk kereket, de a gumikopás mértéke nagyobb volt annál, mint amire számítottunk, így az abroncsok elkoptak az utolsó kilenc körre. Nehéz volt védekeznem, ezért még egyszer be kellet mennem a boxba. Kár érte, mert optimistábbak voltunk a verseny előtt, és azt hittük, hogy a melegebb időjárás is a mi kezünkre fog játszani.
Jean-Éric Vergne (16. – büntetés után): – Nem értem el különösebben jó eredményt, de úgy érzem, hogy jó versenyt futottam. Úgy terveztük, hogy kétszer cserélünk majd kereket, de aztán változtattunk, a futam második részében pedig óvtam a közepes keverékű gumikat. Az utolsó 15 körben aztán teljes gázzal mehettem, megpróbáltam megelőzni a csapattársamat az egyes kanyarban, de nem jött össze. Az utolsó körben Gutiérrez pedig eltalálta a hátsó kerekemet a tizenkettes kanyarban, amikor megpróbált megelőzni.
Pastor Maldonado (17.): – Az első körben én voltam a belső íven, Sutil volt az, aki elém vágott. Az ütközés után variálnunk kellett a stratégiánkon, 40 kört kellett megtennünk a közepes keverékű gumikon, ami elismerésre méltó. Jobb versenyre számítok Brazíliában.
Jules Bianchi (18.): – Nagyon kemény verseny volt, csupán egyszer cseréltünk kereket. A rajtom pont arra volt jó, hogy megelőzzem Van der Gardét, és örülök neki, hogy mind a két Caterhamet magam mögött tudtam tartani könnyedén.
Giedo van der Garde (19.): – Nem volt jó a rajtom, és Bianchi mögé kerültem az első kör végére. Onnantól nem lehetett megelőzni, jobb volt a végsebessége az egyenesekben. Ráadásul a kerekeim azonnal elkezdtek kopni, amint közelebb kerültem hozzá, mert az autó alulkormányzott volt.
Charles Pic (20.): – A rajt után megelőztem Chiltont, az első kör végére pedig ott voltam Giedo és Bianchi mögött. Az autó egyensúlya nem volt jó egész hétvégén, így nem tudtam teljes gázzal menni. Végig tudtam tartani a tempót a csapatársammal az utolsó körökig, amíg nem kaptam boxutcai áthajtásos büntetést.
Max Chilton (21.): – Tudatában voltam, hogy magányos verseny fog rám várni. A korai boxutcai áthajtásos büntetéssel 15 másodpercet veszítettem, onnan pedig tulajdonképpen a kék zászlós figyelmeztetésekre vártam.
Adrian Sutil (feladta): – Sokszor meggyűlt már a bajunk Maldonadóval. Mindig nehéz megmondani, hogy ki a hibás, de én a saját ívemen voltam, és nem csináltam semmiféle őrült manővert. Rengeteg hely volt mind a jobb, mind a bal oldalamon, nem tudom megérteni, hogy miért kell ilyen közel menni a másikhoz, és miért kell nekimenni.

35. AMERIKAI NAGYDÍJ, AUSTIN, A VÉGEREDMÉNY (56 kör, 308.405 km)
1.
Sebastian Vettel
német
Red Bull-Renault
1:39:17.148
2. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 6.284 mp h.
3. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 8.396 mp h.
4. Lewis Hamilton brit Mercedes 27.358 mp h.
5. Fernando Alonso spanyol Ferrari 29.592 mp h.
6. Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari 30.400 mp h.
7. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes 46.692 mp h.
8. Valtteri Bottas finn Williams-Renault 54.509 mp h.
9. Nico Rosberg német Mercedes 59.141 mp h.
10. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:17.278 p h.
11. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 1:21.004 p h.
12. Felipe Massa brazil Ferrari 1:26.914 p h.
13. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:31.707 p h.
14. Heikki Kovalainen finn Lotus-Renault 1:35.063 p h.
15. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1:36.853 p h.
16.
Jean-Éric Vergne
francia
Toro Rosso-Ferrari
1:44.574 p h.*
17. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1 kör h.
18. Jules Bianchi francia Marussia-Cosworth 1 kör h.
19. Giedo van der Garde holland Caterham-Renault 1 kör h.
20. Charles Pic francia Caterham-Renault 1 kör h.
21. Max Chilton brit Marussia-Cosworth 2 kör h.
*20 másodperces büntetés karambol okozása miatt
FELADTA


megtett körök
Adrian Sutil német Force India-Mercedes 0
Leggyorsabb kör: Vettel (54. kör) 1:39.856
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Sebastian Vettel 12 15 17 372
2. Fernando Alonso 2 8 16 227
3. Lewis Hamilton 1 5 16 187
4. Kimi Räikkönen 1 8 14 183
5. Mark Webber 7 14 181
6. Nico Rosberg 2 4 15 161
7. Romain Grosjean 6 13 132
8. Felipe Massa 1 14 106
9. Jenson Button 13 61
10. Paul di Resta 9 48
11. Nico Hülkenberg 9 47
12. Sergio Pérez 10 41
13. Adrian Sutil 8 29
14. Daniel Ricciardo 6 19
15. Jean-Éric Vergne 3 13
16. Esteban Gutiérrez 1 6
17. Valtteri Bottas 1 4
18. Pastor Maldonado 1 1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik