Toto Wolff elárulta, miért ragaszkodnak a Hamilton, Rosberg duóhoz

ZSOLDOS BARNAZSOLDOS BARNA
Vágólapra másolva!
2016.07.24. 12:00
null
Toto Wolff szerint a csapattársak küzdhetnek keményen karambol nélkül is (Fotó: AFP)
Címkék
Pályafutása során sohasem választotta a könnyebb utat, és a pilótaválasztásnál is kitart e filozófiája mellett. A Mercedes sikerkovácsa, Toto Wolff az elmúlt időszak ütközései ellenére is bízik a Lewis Hamilton, Nico Rosberg kettősben, amelynek harcát egyfajta kísérletnek fogja fel.

– Ütközött valaha bármelyik csapattársával?
– Nem! – válaszolta nevetve a Mercedest irányító Toto Wolff a Nemzeti Sportnak adott exkluzív interjújában. – De nem is küzdöttem soha F1-es világbajnoki címért! Azért az alsóbb kategóriákban egészen más volt a helyzet.

– Viszont e tekintetben néhány tanáccsal így is el tudná látni Lewis Hamiltont és Nico Rosberget…
– Próbálkozni lehet, de a kezükből nem tudom kivenni a kormányt. Attól a pillanattól kezdve, hogy kialszanak a piros lámpák, ők ketten felelősek azért, miként küzdenek meg egymással. Beszélhetünk nekik naphosszat a csapat érdekeiről és a nagy felelősségről, de két hasonlóan jó képességű versenyzővel, akik a vb-címért küzdenek, sosem lesz könnyű dolgunk.

– Akkor miért ragaszkodnak foggal-körömmel ehhez a pároshoz?!
– Nyilván nem vagyok boldog, ha ilyen ütközések miatt értékes pontokat veszítünk, mert úgy gondolom, lehet keményen küzdeni karambol nélkül is. Ezekkel az incidensekkel az a baj, hogy pilótáink nem tisztelik a több mint ezer embert, akinek a munkája benne van az autójukban. Ennek ellenére meggyőződésem, hogy csapatként profitálunk abból, hogy két első számú pilótánk van. Nem könnyű kezelni az ilyen helyzeteket, és láttuk korábban, hogy a Williamsnek vagy a McLarennek sem sikerült egy-két szezonnál tovább. Mi viszont már a negyedik évben járunk, és Nico szerződéshosszabbítása után legalább további két évig így is marad ez az állapot.

– Nem tart tőle, hogy ha a többi csapat közelebb kerül, nagy árat fizethetnek?
– Nemcsak tartok tőle, hanem pontosan tudom, hogy ez bekövetkezhet. Tudom, hogy a versenyzőink egymástól veszik el a pontokat, és azt is, hogy egyszerűbb lenne az életünk egy-egy világosan kijelölt egyes és kettes számú pilótával. A jelenlegi helyzet azonban jó kísérlet számunkra, egyben szórakoztató is.

MIT SZERET AZ F1-BEN? MITŐL JÓ CSAPATVEZETŐ? MIVEL TÖLTI A SZABADIDEJÉT? A TOTO WOLFFAL KÉSZÍTETT TELJES INTERJÚT KERESSE A VASÁRNAPI NEMZETI SPORTBAN!

FORMULA–1, MAGYAR NAGYDÍJ
A VASÁRNAPI PROGRAM

12.30: F1-es pilótaparádé
12.45–13.15: rajtrácsünnepség
13.30–13.45: rajtrácsra felállás
14.00: F1, a futam (70 kör vagy 120 perc) rajtja (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)

 

Legfrissebb hírek

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
1 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
4 órája

Visszatérés Madridba – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Irány Angyalsziget! – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
4 órája

Hétfői sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Minden más foci
4 órája

Interjú a fehérvári polgármesterrel; Kubica győzelemre vezette a Ferrarit a Le Mans-i 24 óráson

E-újság
5 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
5 órája

U21-es Eb: botlottak az angolok, szárnyalnak a németek

Minden más foci
5 órája
Ezek is érdekelhetik