Alonso hockenheimi győzelemmel hangolt a Magyar Nagydíjra

Vágólapra másolva!
2012.07.22. 13:51
null
Alonso a rajtnál az élre állt, és végül megszerezte pályafutása 30. győzelmét (Fotó: Action Images)
Egy héttel a Formula–1-es Magyar Nagydíj előtt a németországi Hockenheimben tartották meg a világbajnokság 10. futamát, amelyen Fernando Alonso idei harmadik győzelmét aratta Malajzia és Valencia után. A Ferrari pilótája jó rajt után előbb Sebastian Vettel, majd Jenson Button támadásait verte vissza. A második helyet Vettel szerezte meg, miután az utolsó előtti körben megelőzte a boxkiállások során elé kerülő McLaren-pilótát.

 

Fernando Alonso pályafutása 30. győzelmét aratta a hockenheimi Német Nagydíjon, amelyen a pole-ból indulva magabiztosan őrizte első helyét, a verseny korai szakaszában Sebastian Vettel, majd a hajrában az újra magára találó Jenson Button nyomása alatt sem roppant meg. A gumijai ráadásul nagyon jól bírták a hajrát, és ennek köszönhetően győzelmével 34 pontosra növelte előnyét a világbajnokságon.

A legutóbbi hat versenyből ötön a dobogóra állhatott, a hatodikon, Kanadában pedig még hét körrel a leintés előtt is vezetett, mielőtt elkoptak a gumijai. Bombaformában van.

VETTELT MEGBÜNTETTÉK
A Német Nagydíj sportfelügyelő testülete húsz másodperces büntetéssel sújtotta Sebastian Vettelt, aki ezzel elveszítette második helyezését, és visszaesett az ötödik pozícióba Jenson Button, Kimi Räikkönen és Kobajasi Kamui mögé.

A második helyért Vettel Buttonnal vívott hatalmas csatát, a verseny elején felzárkózó angol csapattársának, az első körökben defekt miatt a mezőny végére visszaeső Lewis Hamiltonnak köszönhetően Vettel elé került a második boxkiállásoknál. Hamilton a pályán szép előzéssel visszavette a körét Vetteltől, ezzel a német pont annyi időt veszített, amennyi Buttonnak (a 2.4 másodperces kerékcseréje mellett) kellett ahhoz, hogy Vettel elé kerüljön.

A hajrát azonban a Red Bull gumijai bírták jobban, Vettel az utolsó előtti körben megelőzte Buttont. A verseny sportfelügyelő-testülete azonban vizsgálja az előzést, mert Vettel a kigyorsításkor az autó teljes terjedelmével elhagyta a pályát, és ezzel jogosulatlanul szerzett előnyt.

A szenzációs előzések sorát bemutató Kimi Räikkönen mellett Kobajasi Kamui és Sergio Pérez nagy felzárkózásának köszönhetően jött fel Michael Schumacher elé, a németek kedvence mögött a 8. rajthelyét végül megőrző Mark Webber zárt. Az utolsó két pontszerző hely másik két hazai pilótáé, Nico Hülkenbergé és Nico Rosbergé lett.

Hamilton végül feladta 100. F1-es futamát, amelyet egy hét múlva a Magyar Nagydíj követ a Hungaroringen.

ELŐZMÉNYEK

Jo Bauer, a Nemzetközi Automobil-szövetség technikai vezetője a verseny délelőttjén bepanaszolta a sportfelügyelőknél a Red Bullt, mert az autóiban úgy állították át a motor nyomatékát, hogy az a közepes fordulatnál kedvezőbben hat az autó aerodinamikai teljesítményére – azaz ismét a kipufogógázokkal próbálják javítani az autó hátsó részének tapadását. Ilyen szintű módosítás pedig – elméletileg – nem megengedett.

A sportfelügyelők nem mindenben értettek egyet a Red Bull vezetőségének védekezésével, de elfogadták azt az érvelést, miszerint a szabály megfogalmazása nem egyértelmű. Így Sebastian Vettel a 2., Mark Webber a 8. rajthelyről indulhat a 67 körös versenyen. Az ügy várhatóan folytatódni fog, és a szabályt is pontosítják, hogy becsukják azt a kiskaput, amelyet a Red Bull-istálló a jelek szerint nagyon okosan kihasznált.

A versenyre a pilóták az esős időmérő miatt szabadon választhatnak a száraz pályára való gumikeverékek közül, két hete a Brit Nagydíjon Fernando Alonso azzal bukta el a győzelmet, hogy a keményebb keveréken rajtolt, míg a többiek a lágyat választották.

Ezúttal sem várható eső a futamon, a pálya 30, a levegő 21 fokos.

A futamra négyen kaptak rajtbüntetést, Webber, Rosberg és Grosjean váltócsere miatt kapott öt helyes büntetést, Pérez pedig az időmérőn feltartotta Alonsót és Räikkönent, ezért őt is öt hellyel hátrébb sorolták.

A FUTAM

A felvezető körre indulva kiderült, a mezőny nagy része a lágy gumikat választotta, Rosberg és Vergne a közepesen keménnyel indult el.

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSUNKAT IDE KATTINTVA ÉRHETI EL!

Alonso jól jött el a rajtnál, Vettel is megőrizte második helyét, pedig Schumacher nagyon keményen támadta.

Az első kör végén Alonso, Vettel, Schumacher, Hülkenberg, Button, Maldonado, Webber, Hamilton, Räikkönen, Di Resta volt az első tíz sorrendje, Massa elsőlégterelő-cserére a boxba érkezett, őt a rajtkarambol-specialista Grosjean és Senna követte.

HOCKENHEIMRING

A pálya adatai
Hosszúság: 4.574 km
Teljes versenytáv: 67 kör (306.458 km)
Pályacsúcs: 1:13.306 (Michael Schumacher, Ferrari, 2004)
Versenyen futott leggyorsabb kör: 1:13.780 (Kimi Räikkönen, McLaren, 2004)

Tavalyelőtti verseny

Pole pozíció: Sebastian Vettel (1:13.791; Red Bull)
Futamgyőztes: Fernando Alonso (1:27:38.864; Ferrari)
Leggyorsabb kör: Sebastian Vettel (1:13.791; Red Bull)

A DRS a 3. körtől használható, nagy segítségére lehet a pilótáknak. Hamilton a célegyenes végén (a rajtnál történt ütközések miatt több törmelék is ott maradt) elszenvedett bal hátsó defekt miatt lelassult, és a box felé csorgott. A rádión azt mondták az angolnak, hogy álljon félre, de bement a boxba új gumikért.

Vettel tapadt Alonsóra, Schumacher leszakadt róluk. Hülkenberg nem tudta támadni a hétszeres világbajnokot, mögötte viszont ott sorakozott Button, Maldonado és Webber is. A Di Restával nagy csatát vívó Räikkönen is közeledett hozzájuk.

A 8. körben Button a DRS-zónában megelőzte Hülkenbergert. Pérez nagyon gyors volt, a 17. helyről indulva a 9. körre feljött a 9. helyre. Button a 11. körben Schumachert megelőzve feljött a harmadik helyre, a pilóták folyamatosan gyorsultak, a lágy gumik jól bírták.

Räikkönen a 11. kör végén a boxba állt újabb szett lágy gumiért. Elöl Alonso, Vettel és Button azonos tempót diktált, tovább gyorsult. Az angol közel hat másodpercre volt az első kettőtől.

Webber is a boxba állt, közepesen kemény gumikart kapott, Räikkönen mögé jött vissza. Maldonado is szervizelt, a venezuelai Räikkönen mögé, Webber elé jött vissza. Webbert Petrov is feltartotta, a Caterham-pilóta még nem szervizelt.

Schumacher a boxból visszatérve Hülkenberg mögött folytatta, de a stadion részen megelőzte honfitársát, aki mellett Räikkönen is elhúzott.

A 16. kör végén Alonso, Vettel, Button, Pérez, Kobajasi, Ricciardo, Schumacher, Räikkönen, Hülkenberg, Maldonado, Webber volt a sorrend, az első hat még nem szervizelt.

A 17. körben Pérez, a 18.-ban Alonso állt ki a boxba új gumikért. A mexikói Webber elé jött vissza, a spanyol Button mögé. Vettel vezetett. Pérez azonnal megelőzte Maldonadót, akivel a Brit Nagydíjon összeütközött.

A 19. körben Button állt a boxba keményebb gumikért, a 20.-ban Vettel érkezett. A német a boxba állással tovább váró Kobajasi mögé jött vissza, de a DRS-zónában megelőzte a japánt. Ismét Alonso vezetett, Räikkönen megelőzte Schumachert, és már az 5. helyen haladt.

A 22. kör végén Kobajasi is kiállt a boxba, az élmezőny sorrendje Alonso, Vettel, Button, Räikkönen, Schumacher, Hülkenberg, Pérez, Webber, Di Resta, Kobajasi volt.

A 25. körben Vettel 1.6, Button 5.6 másodpercre volt Alonsótól, Räikkönen 7.3-ra volt Buttontól. Hülkenberg kiválóan védekezett Pérezzel szemben.

A 29. körre Vettel megérkezett Alonso mögé, Button négy másodpercen belül volt. Pérez megelőzte Hülkenberget, és már a 6. helyen haladt Schumacher mögött. Hülkenberget Webber is lehagyta.

A 18. helyen haladó Hamilton boxkiállása után Alonso és Vettel mögé jött vissza, miközben Kobajasi megelőzte Webbert, és feljött a 7. helyre.

Hamiltonra rászóltak, ne tartsa fel Buttont: az angol tett is érte, megelőzte Vettelt, és üldözőbe vette Alonsót, hogy tőle is visszavegye körhátrányát.

Schumacher a 36. kör végén másodszor is kereket cserélt, a 8. helyen, Webber mögött folytatta. Räikkönen a 38. körben kapta meg a keményebb gumikat. Button a 40. kör végén érkezett a boxba, nagyon gyors szerviz után tiszta pályára érkezett vissza. Pérez és Webber is új kerekeket kapott.

A 41. kör végén Alonso és Vettel egyszerre érkezett, a Ferrari elöl maradt, de Button Vettel előtt folytatta, hajszálon múlt, hogy a McLaren előzni tudott. Mindhárman a keményebb keveréken haladtak.

Button gyorsabb volt Alonsónál. Az első három mögött Räikkönen, Schumacher, Hülkenberg, Kobajasi, Pérez, Rosberg, Webber sorrend alakult ki a pontszerző helyeken. Kobajasi rövidesen megelőzte Hülkenberget, és a verseny leggyorsabb körét futotta.

Vettel 20 körrel a vége előtt két másodperccel lemaradt Buttonról, kivárt, míg az angol Alonsót üldözte. Hülkenberg harmadszor is kiállt a boxba.

Button kerékcseréje 2.4 másodpercig tartott, ennek (és Hamilton korábbi előzésének) köszönhette volna, ha megszerzi a második helyet. Vettel azonban 15 körrel a vége előtt gyorsabbá vált Buttonnál, az első három három másodpercen belül volt egymáshoz képest.

Vettel csúszkált, úgy tűnt, nagy erőfeszítés árán tudja tartani a lépést az első kettővel. Schumacher harmadszor is a boxban járt.

A német a Sauber pilótái után eredt, de Kobajasi még nagyon gyors volt az 5. helyen. Schumi messze a leggyorsabb volt a pályán, Pérez csak 6 másodpercre volt előtte.

Hamilton, miután sokat segített Buttonnak Vettel megelőzésében, feladta pályafutása 100. versenyét.

A 60. körre Vettel közelebb került Buttonhoz, mint Button Alonsóhoz.

Vettel négy körrel a vége előtt támadásba lendült. Az utolsó körökre a Ferrari gumijai maradtak a legjobb állapotban, a Red Bull támadta az Alonsótól leszakadó McLarent.

Az utolsó előtti körben Vettel a DRS-zóna végén megelőzte Buttont, és visszavette tőle a második helyet. Button amiatt panaszkodott, hogy Vettel a kanyar kijáratánál elhagyta a pályát, ezt közölte is a csapatával a rádión – a sportfelügyelők jelezték, vizsgálják az esetet.

Alonso megszerezte idei harmadik győzelmét, és növelte előnyét a vb-pontversenyben. Vettel lett a második, Button a Kínai Nagydíj óta először dobogós lett. Räikkönen, Kobajasi, Pérez, Schumacher, Webber, Hülkenberg és Rosberg egészítette ki a pontzónát.

NÉMET NAGYDÍJ, A MÓDOSÍTOTT VÉGEREDMÉNY
1. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:31:05.862
2. Jenson Button brit McLaren-Mercedes

6.949 mp h.

3. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 16.409 mp h.
4. Kobajasi Kamui japán Sauber-Ferrari 21.925 mp h.
5.
Sebastian Vettel
német
Red Bull-Renault
23.732 mp h.*
6. Sergio Pérez mexikói Sauber-Ferrari 27.896 mp h.
7. Michael Schumacher német Mercedes 28.970 mp h.
8. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 46.941 mp h.
9. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 48.162 mp h.
10. Nico Rosberg német Mercedes 48.889 mp h.
11. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 59.227 mp h.
12. Felipe Massa brazil Ferrari 1:11.428 p h.
13. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 1:16.829 p h.
14. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 1:16.965 p h.
15. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1 kör h.
16. Vitalij Petrov orosz Caterham-Renault 1 kör h.
17. Bruno Senna brazil Williams-Renault 1 kör h.
18. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1 kör h.
19. Heikki Kovalainen finn Caterham-Renault 2 kör h.
20. Charles Pic francia Marussia-Cosworth 2 kör h.
21. Pedro de la Rosa spanyol HRT-Cosworth 3 kör h.
22. Timo Glock német Marussia-Cosworth 3 kör h.
23. Narain Karthikeyan indiai HRT-Cosworth 3 kör h.
FELADTA
Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes 56 megtett kör
Leggyorsabb kör: Schumacher (57. kör) 1:18.725
*Vettel 20 másodperces büntetést kapott

A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZ. PONT
1. Fernando Alonso 3 6 10 154
2. Mark Webber 2 2 9 120
3. Sebastian Vettel 1 3 8 110
4. Kimi Räikkönen 4 9 98
5. Lewis Hamilton 1 4 8 92
6. Nico Rosberg 1 2 7 76
7. Jenson Button 1 3 6 68
8. Romain Grosjean 2 5 61
9. Sergio Perez 2 5 47
10. Kobajasi Kamui 5 33
11. Pastor Maldonado 1 1 2 29
12. Michael Schumacher 1 5 29
13. Paul di Resta 5 27
14. Felipe Massa 4 23
15. Nico Hülkenberg 5 19
16. Bruno Senna 5 18
17. Jean-Eric Vergne 1 4
18. Daniel Ricciardo 1 2

KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Renault 230
2. Ferrari 177
3. McLaren-Mercedes 160
4. Lotus-Renault 159
5. Mercedes 105
6. Sauber-Ferrari 80
7. Williams-Renault 47
8. Force India-Mercedes 46
9. Toro Rosso-Ferrari 6
A RAJTSORREND A BÜNTETÉSEK UTÁN
1. Fernando Alonso spanyol Ferrari
2. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault
3. Michael Schumacher német Mercedes
4. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes
5. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault
6. Jenson Button brit McLaren-Mercedes
7. Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes
8. Mark Webber* ausztrál Red Bull-Renault
9. Paul di Resta brit Force India-Mercedes
10. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault
11. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari
12. Kobajasi Kamui japán Sauber-Ferrari
13. Felipe Massa brazil Ferrari
14. Bruno Senna brazil Williams-Renault
15. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari
16. Heikki Kovalainen finn Caterham-Renault
17.
Sergio Pérez **mexikói
Sauber-Ferrari
18. Vitalij Petrov orosz Caterham-Renault
19. Charles Pic francia Marussia-Cosworth
20.
Romain Grosjean*
francia
Lotus-Renault
21. Timo Glock német Marussia-Cosworth
22. Nico Rosberg* német Mercedes
23. Pedro de la Rosa spanyol HRT-Cosworth
24. Narain Karthikeyan indiai HRT-Cosworth
*váltócsere miatt öt rajthely büntetés; **feltartás miatt öt rajthely büntetés

A DRS-zóna a 6-os kanyar előtti „egyenesben” található
A DRS-zóna a 6-os kanyar előtti „egyenesben” található

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik