Nemzetisport.hu 2012.07.21 13:54 Frissítve: 2015.02.28 01:07

Ha esős időmérő, akkor Alonso-rajtelsőség

Fernando Alonso szerezte meg az első rajtkockát a Német Nagydíjra, miután az esős időmérő edzésen gyorsabb tudott lenni a Red Bull-istálló párosánál. Az első szakaszban még száraz volt a pálya, csak a második etap elején kezdett el szakadni az eső, amelynek intenzitása ellenére nem szakították meg a száguldást. A záró tíz percben az extrém esős gumikon Alonso Sebastian Vettellel csatázott a pole-ért, és akárcsak a Brit GP-n, itt is megszerezte azt.

Fernando Alonso egymás után a második versenyén, míg Hockenheimben először indulhat a pole-ból (Fotó: Action Images)

Fernando Alonso a 2010-es Szingapúri Nagydíj után közel két évig képtelen volt pole pozícióba kerülni, most viszont két héten belül kétszer is megszerezte a rajtelsőséget – ehhez esős időmérő edzésre volt szükség Silverstone-ban és Hockenheimben is, no meg az erősen feljavult Ferrarira, amely nélkül két héttel ezelőtthöz hasonlóan most sem lett volna esélye a Red Bullok ellen.

A spanyol mögött a világbajnok istálló autói végeztek, közülük Sebastian Vettel indulhat még az első sorból. Mark Webber viszont  csak a 8. rajtkockából startolhat, mert váltócsere miatt megbüntették.

Így a második sor két német pilótáé, Michael Schumacheré és az esős időmérőkön szintén remek Nico Hülkenbergé.

A McLaren gyengélkedett, Jenson Button csak a 3., Lewis Hamilton pedig Silverstone-hoz hasonlóan a 4. sorból várhatja a rajtot. 

Az edzés nagy vesztese Romain Grosjean és Nico Rosberg volt, a második szakaszban rosszul időzítő páros a 15. és a 17. helyen végzett, s ehhez jön még 5-5 rajthelyes büntetésük, ami miatt a francia csak a 20., a német a 22. rajtkockából indul a vasárnap 14 órakor kezdődő versenyen.

ELŐZMÉNYEK

A jelenlegi mezőnyből négy versenyzőnek volt már pole pozíciója Hockenheimben: Michael Schumacher és Kimi Räikkönen egyaránt kétszer, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel egyszer-egyszer szerezte meg az első rajtkockát a Német Nagydíjnak 2006 óta csak a páros években otthont adó pályán.

 
A pálya, amit a nézők tesznek pokollá
Vettel kontra Mercedes a hazai dicsőségért a Német GP-n
Az átalakított McLarenek uralták a Német GP nyitányát
Maldonadóé a 2. edzés, Schumacher autót tört
A McLarennél mindenki elégedett a fejlesztésekkel

A mezőnyből három pilótának büntetésre kell számítania, váltócsere történt a Brit Nagydíj óta Romain Grosjean Lotusában, Nico Rosberg Mercedesévben és Mark Webber Red Bulljában is.

Ketten ünnepelnek, Lewis Hamilton a 100. nagydíjrajtját, Heikki Kovalainen pedig a 100. nagydíjhétvégéjét tudhatja magáénak Hockenheimben (a finn a 2010-es Spanyol GP-n autója műszaki hibája miatt nem tudott elrajtolni).

Az edzés előtt száraz a pálya, de közelednek azok a felhők, amelyekből esőt várnak a csapatok. A délelőtti edzésen az utolsó pillanatokban érkezett meg a zápor. Az első, 20 perces szakasz megkezdésekor a levegő 17, az aszfalt 25 fokos.

1. SZAKASZ

Elsőként a két Force India hagyta el a boxutcát, egy percen belül mind a 24 autó megjelent a pályán.

Az első mért kör Hülkenbergé: 1:18.475. Hatalmas a forgalom, nehéz tiszta pályát találni a gyors körre. Vettel a hosszú egyenes végén elfékezte magát.

Rosberg 1:17.051-gyel az élre állt, Button 1:16.705-tel megelőzte, majd Alonso ment 3 századdal gyorsabbat (1:16.705). A pilóták a közepesen kemény abroncsokat használták, a harmadik szabadedzés eredményei alapján nincs nagy különbség a két keveréken elérhető eredmények között.

Hamilton 1:16.383-mal átvette a vezetést. Nyolc perc után, amikor már mindenkinek volt értékelhető eredménye, a három kiscsapat pilótái mellett Ricciardo volt a veszélyes zónában, előtte Hülkenberg és Senna állt a listán.

Hamilton 1:16.221-re javított, mögötte Kobajasi, Button, Rosberg, Alonso, Massa, Vettel és Schumacher sorakozott. Ricciardo megelőzte Hülkenberget, előttük csapattársaik álltak.

HOCKENHEIMRING

A pálya adatai
Hosszúság: 4.574 km
Teljes versenytáv: 67 kör (306.458 km)
Pályacsúcs: 1:13.306 (Michael Schumacher, Ferrari, 2004)
Versenyen futott leggyorsabb kör: 1:13.780 (Kimi Räikkönen, McLaren, 2004)

Tavalyelőtti verseny

Pole pozíció: Sebastian Vettel (1:13.791; Red Bull)
Futamgyőztes: Fernando Alonso (1:27:38.864; Ferrari)
Leggyorsabb kör: Sebastian Vettel (1:13.791; Red Bull)

Tíz perc után kiürült a pálya, a sötét felhők egyre inkább eltakarták az ég világosabb területét. Az első 13 8 tizeden belül volt.

Hülkenberg lágy gumikon jött vissza, abszolút leggyorsabb második szektora után a 2. helyre jött fel – mégiscsak van különbség a két keverék között… Räikkönen 1:15.693-mal az élre ugrott, méghozzá a fehér feliratú közepesen kemény gumikkal. Hamilton, aki az előbb kiszállt az autójából, gyorsan visszaült.

Sokan visszamentek a pályára, de nem volt egyértelmű, hogy a lágy vagy a keményebb gumi volt a jobb. Grosjean a gyors körében leszaladt az útról, már ő volt a veszélyes zónában. A következő körében feljött a 12. helyre, Pérez, Webber és Schumacher volt veszélyben. A mexikói a lágy gumikon a 2. helyre ugrott fel.

Két perc maradt hátra. Webber csak a 15. helyre tudott feljönni, közvetlenül Vettel mögé. Schumacher első mért köre nem sikerült jól, a végére hagyta a másodikat a keményebb gumikon. A boxban várakozó Vergne-t kellett megelőznie, 55 ezreddel sikerült neki.

Az első 17 egy másodpercen belül zárt.

A Toro Rosso franciája kiesett, akárcsak mögötte Kovalainen, Petrov, Pic, Glock, De la Rosa és Karthikeyan. Az eső eddig elkerülte a pályát, de nagyon beborult, bármelyik percben eleredhetett. Villámlott, dörgött az ég.

Amíg Button és Hamilton 7-7 kört tett meg a továbbjutásért, Webber 12 kört teljesített az első szakaszban.

2. SZAKASZ

A negyedórás szakasz megkezdése előtt eleredt az eső, de a pilóták intermediate gumikon igyekeztek ki a pályára. Button volt a leggyorsabb, ő haladt legelöl. Mögötte óriási volt a forgalom, senki sem várt ki, hogy szabad terület nyíljon előtte, minden másodperc számított az egyre nedvesebbé váló pályán.

Button nagyon csúszkált az intermediate gumikon, az extrém esős abroncsoknak való körülmények uralkodtak.

Button 1:39.0-t futott, Maldonado 1:38.9-et, Vettel 1:38.5-öt. Többen 1:40-en kívül rekedtek. Massa 1:42 alá sem tudott bejönni, ráadásul Alonsót is feltartotta. Schumacher 1:38.010-s eredményével az élre ugrott az intermediate gumikon. Az „öreg” ismét varázsolt, igaz, neki volt türelme kivárni, hogy szabad pályán száguldhasson, és ez kifizetődött.

A kieső zónában Massa, Grosjean, Ricciardo, Pérez, Senna, Kobajasi és Rosberg volt, a Mercedes-pilóta egyedüliként volt 1:41-en kívül. Hamilton 1:37.927-tel átvette a vezetést, majd 1:37.365-re javított.

Többen tudtak javítani eredményükön,  de a kiesőzóna tagjai ugyanazok maradtak. Öt perccel a vége előtt viszont már nem volt esély a javításra, Hamilton maradt az élen Schumacher, Vettel, Alonso és Button előtt.

Az extrém esős gumik felkerültek az autókra, ezekkel is esélytelen volt a javítás. Rosberg a hazai futamát a 17+5., azaz a 22. helyről várhatja, míg a váltócsere miatt szintén megbüntetett Grosjean a 15+5., azaz 20. rajtkocka gondolatával barátkozhatott.

Amíg Vergne-nek 55 ezred hiányzott a 2. szakaszba jutáshoz, csapattársa, Ricciardo 60 ezreddel maradt le a harmadik szakaszról. Peches Toro Rosso.

A 11. rajtkocka Ricciardóé lett (lehet belőle 10. is, ha Webber nem kerül be az első ötbe a harmadik szakaszban), mögötte Pérez, Kobajasi, Massa, Grosjean, Senna, Rosberg sorrend alakult ki.

Alonso szerint a nagy eső miatt a 3. szakasz kezdetével várni kellene. A spanyol az előző szakaszban majdnem nekiment Massának.

3. SZAKASZ

A pole-ért a két McLaren, a két Red Bull (Webber a büntetése miatt csak az edzéselsőségre pályázhat, a pole-ra nem), a két Force India, no meg Alonso, Räikkönen, Schumacher és Maldonado csaphat össze.

Schumacher nehezen jutott túl az első szakaszon, végül 3. lett

A versenyigazgatóság nem halasztotta el a tízperces szakasz rajtját, a pilóták azonnal a pályára hajtottak.Mindenki extrém esős gumit használt, Hülkenberg azokon sem tudott a pályán maradni, de a célegyenesben elállt az eső.

Button 1:46.922-vel nyitott, Hamilton három tizeddel jobb lett nála. Vettel és Alonso két-két másodperccel gyorsabban ment körbe.

Négy perccel a vége előtt Vettel, Alonso, Hülkenberg, Button, Di Resta, Schumacher, Hamilton, Webber, Maldonado, Räikkönen volt a sorrend.

Vettel nagyon gyors körön volt, s bár a többiek is javítottak sajátjukon, a vb-címvédő sebességét senki sem tudta tartani. Schumacher és Hamilton csak átmenetileg előzte meg, a német 1:42.342-vel az élre ugrott.

Még két körre maradt idő. Alonso friss gumikon a legjobb első szektort futotta. Webber az élre ugrott, ám Alonso továbbra is gyorsabb volt, 1:40.904-gyel az élre állt. Vettel újabb gyors körön volt, de még Alonsónk is volt ideje egyre. Vettel végül nem tudta megelőzni, Alonso 1:40.621-gyel bebiztosította zsinórban a második pole pozícióját.

Mellőle Vettel rajtolhat vasárnap, míg a 3. helyezett Webber megy vissza a 8. rajthelyre, így a második sor Schumacheré és Hülkenbergé lett, a harmadik pedig Maldonadóé és Buttoné.

NÉMET NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:40.621 átlag: 163.647 km/ó
2. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:41.026 0.405 mp h.
3. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 1:41.496 0.875
4. Michael Schumacher német Mercedes 1:42.459 1.838
5. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:43.501 2.880
6. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1:43.950 3.329
7. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:44.113 3.492
8. Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes 1:44.186 3.565
9. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1:44.889 4.268
10. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 1:45.811 5.190
11. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 1:39.789  
12. Sergio Pérez mexikói Sauber-Ferrari 1:39.933  
13. Kobajasi Kamui japán Sauber-Ferrari 1:39.985  
14. Felipe Massa brazil Ferrari 1:40.212  
15. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:40.574  
16. Bruno Senna brazil Williams-Renault 1:40.752  
17. Nico Rosberg német Mercedes 1:41.551  
18. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 1:16.741  
19. Heikki Kovalainen finn Caterham-Renault 1:17.620  
20. Vitalij Petrov orosz Caterham-Renault 1:18.531  
21. Charles Pic francia Marussia-Cosworth 1:19.220  
22. Timo Glock német Marussia-Cosworth 1:19.291  
23. Pedro de la Rosa spanyol HRT-Cosworth 1:19.912  
24. Narain Karthikeyan indiai HRT-Cosworth 1:20.230  
A RAJTSORREND A BÜNTETÉSEK UTÁN 
1. Fernando Alonso spanyol Ferrari
2. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault
3. Michael Schumacher német Mercedes
4. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes
5. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault
6. Jenson Button brit McLaren-Mercedes
7. Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes
8. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault
9. Paul di Resta brit Force India-Mercedes
10. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault
11. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari
12. Sergio Pérez mexikói Sauber-Ferrari
13. Kobajasi Kamui japán Sauber-Ferrari
14. Felipe Massa brazil Ferrari
15. Bruno Senna brazil Williams-Renault
16. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari
17. Heikki Kovalainen finn Caterham-Renault
18. Vitalij Petrov orosz Caterham-Renault
19. Charles Pic francia Marussia-Cosworth
20.
Romain Grosjean
francia
Lotus-Renault
21. Timo Glock német Marussia-Cosworth
22. Nico Rosberg német Mercedes
23. Pedro de la Rosa spanyol HRT-Cosworth
24. Narain Karthikeyan indiai HRT-Cosworth
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE 
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Räikkönen 1:15.693 1. Hamilton 1:37.365
2. Perez 1:15.726 2. Schumacher 1:38.010
3. Rosberg 1:15.988 3. Vettel 1:38.309
4. Alonso 1:16.073 4. Alonso 1:38.521
5. Maldonado 1:16.181 5. Button 1:38.659
6. Hamilton 1:16.221 6. Maldonado 1:38.731
7. Massa 1:16.265 7. Webber 1:39.382
8. Hülkenberg 1:16.271 8. Hülkenberg 1:39.467
9. Di Resta 1:16.352 9. Di Resta 1:39.703
10. Vettel 1:16.393 10. Räikkönen 1:39.729
11. Senna 1:16.426 11. Ricciardo 1:39.789
12. Kobajasi 1:16.481 12. Perez 1:39.933
13. Webber 1:16.500 13. Kobajasi 1:39.985
14. Button 1:16.507 14. Massa 1:40.212
15. Ricciardo 1:16.516 15. Grosjean 1:40.574
16. Grosjean 1:16.685 16. Senna 1:40.752
17. Schumacher 1:16.686 17. Rosberg 1:41.551
18. Vergne 1:16.741      
19. Kovalainen 1:17.620      
20. Petrov 1:18.531      
21. Pic 1:19.220      
22. Glock 1:19.291      
23. De la Rosa 1:19.912      
24. Karthikeyan 1:20.230      
A VB ÁLLÁSA
  GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
  1. Fernando Alonso 2 5 9 129
  2. Mark Webber 2 2 8 116
  3. Sebastian Vettel 1 3 7 100
  4. Lewis Hamilton 1 4 8   92
  5. Kimi Räikkönen 3 8   83
  6. Nico Rosberg 1 2 6   75
  7. Romain Grosjean 2 5   61
  8. Jenson Button 1 2 5   50
  9. Sergio Pérez 2 4   39
10. Pastor Maldonado 1 1 2   29
11. Paul di Resta 5   27
12. Michael Schumacher 1 4   23
13. Felipe Massa 4   23
14. Kobajasi Kamui 4   21
15. Bruno Senna 5   18
16. Nico Hülkenberg 4   17
17. Jean-Éric Vergne 1     4
18. Daniel Ricciardo 1     2
  KONSTRUKTŐRÖK 
1. Red Bull-Renault 216
2. Ferrari 152
3. Lotus-Renault 144
4. McLaren-Mercedes 142
5. Mercedes   98
6. Sauber-Ferrari   60
7. Williams-Renault   47
8. Force India-Mercedes   44
9. Toro Rosso-Ferrari     6
2019.08.16 16:21:51

F1 ZSOLDOS BARNA

Niki Lauda minden idők legkisebb különbségével, fél pont előnnyel lett harmadszor világbajnok.

2019.08.09 19:56:21

F1 ZSOLDOS BARNA

Elege lett mindenből – a montreali szabadedzés közben a boxba hajtott, kiszállt az autóból és hazament.

2019.08.02 16:14:55

F1 ZSOLDOS BARNA

Niki Lauda csaknem egy percig ült a lángoló Ferrariban a Zöld Pokolban, s nyelte a mérgező gázokat.

2019.08.04 14:17:09

F1 nemzetisport.hu

A brit 62 pontra növelte az előnyét a vb-összetettben, míg a holland 7 pontra közelítette meg Bottast.

2019.08.03 13:21:31

F1 BÖRZÖLI BERNADETT

A holland a Hungaroringen szerezte meg karrierje első pole-ját • Leclerc autót tört a Q1-ben, de megúszta.