Nálunk négy (+1) győztese van a Bahreini Nagydíjnak

Vágólapra másolva!
2016.04.03. 20:51
null
Romain Grosjean (jobbra) idei teljesítményére nincsenek szavak (Fotó: AFP)
Nico Rosberg zsinórban ötödik, idei második győzelmét aratta Bahreinben, amivel 17 pontra növelte előnyét a vb-pontversenyben. A Mercedes német pilótája minden szempontból a nap nyertese volt, de mi másik három versenyzőt is annak tekintünk: a Haasszal újra pontot szerző Romain Grosjeant, a McLarennel első F1-es versenyén pontot szerző Stoffel Vandoorne-t és a Manorral a verseny hatodik leggyorsabb körét futó Pascal Wehrleint. No meg a három gumitípust engedélyező szabályt, amely az időmérővel ellentétben jó húzásnak bizonyult.

Nico Rosberg zsinórban ötödik győzelmét aratta a vasárnapi Bahreini Nagydíjon. A német egyrészt 17 pontra növelte előnyét Lewis Hamiltonnal szemben, másfelől olyan társaságba került az F1 örökranglistáján, amelynek csak többszörös világbajnokok tagjai. Rajta kívül korábban Hamilton, Nigel Mansell, Jim Clark, Jack Brabham, Michael Schumacher, Alberto Ascari és Sebastian Vettel nyert zsinórban legalább öt versenyt (Vettel kilencet, Schumachernek 7-es, 6-os és 5-ös szériája is volt). Rosberg már zsinórban négy diadalával is csupa világbajnok társaságában volt, de ez már az egyre szűkebb elit.

A német át tudta menteni formáját a tavalyi idényről, de ahogy ő is mondta, a tavaly év végi három siker a jelen szempontjából már nem fontos, csak a statisztikusoknak.

HAMILTON NEM HARAGSZIK BOTTASRA
Lewis Hamilton szerint versenybaleset történt Valtteri Bottasszal a Bahreini Nagydíj első kanyarjában, de örül, hogy egyáltalán végigment a versenyen, és szerzett 15 pontot.
„Nem tudom, mi történt az egyes kanyarban, akárki is jött a belső íven, esélyem sem volt arra, hogy meglássam, a vak területen jött. Versenybaleset volt" – mondta Hamilton, aki tehát nem hibáztatta Bottast.
Az áthajtásos büntetése mellé két büntetőpontot is kapó finn sem érezte úgy, hogy ilyen szankciót érdemelt a manővere.
„Határozott voltam az első kanyarban, ezt nem tagadom. Későn is fékeztem, szűk volt a terület a belső íven, de mindenki befelé is húzott, így semmit sem tehettem. Kicsit meg is csúsztam, és koccantunk. Kár érte, mert büntetést kaptam, és több pozíciót vesztettem emiatt" – mondta Bottas.
Mindkét pilóta versenyben maradt, és miközben Bottas a baleset utáni 3. helyéről a büntetése miatt is visszaesett a 9. pozícióba, Hamilton behozta a 3. helyre a Mercedest.

„A rajt volt a kulcs, az élre kerültem, és utána próbáltam kontrollálni a sebességet. Sokat gyakoroltuk a startokat, örülök, hogy ilyen jól sikerült – mondta a 16. F1-es győzelemével minden idők legsikeresebb, nem világbajnok pilótáját, Sir Stirling Mosst utolérő Rosberg. – Végig biztonsági játékot játszottam, nem a leggyorsabb, hanem a legbiztosabb stratégiát választottuk, hogy a többiek lépéseire reagáljunk."

A verseny hőse szavazáson rengeteg voksra számíthat Romain Grosjean is, aki a lágy gumikon rajtolva akár az élen is állhatott volna az előle szuperlágyon rajtolók kerékcseréje után, de a Haasnak más tervei voltak. Grosjean a verseny nagy részét szuperlágy gumikon tette meg, három etapot is teljesített a piros oldalfalú abroncsokon, amelyek versenyképességéről a Haas teljesítménye győzte meg a verseny alatt a rivális istállókat.

„Hihetetlen, ez az amerikai álom. Óriási munka, imádlak titeket, csodálatos! Az idén van fékem, ami segít – mondta a leintés után a rádióban Grosjean, aki az autóból kiszállva is lelkes volt. – A Williamsekkel, a Red Bullokkal és a Toro Rossókkal csatáztam, semmi gond sem volt az autóval. Úgy vezettem, ahogy akartam. Nagyon bízom a fékekben, ennek köszönhetően merek támadni, ki tudom hozni a kocsiból, ami benne van. Valahogy a földön kellene maradnunk."

Grosjean agresszívan versenyzett, tökéletesen kivitelezett előzésekkel tört előre, és még egy elrontott kerékcserét követően is visszakapaszkodott az ötödik helyre, amelyet tökéletesen megérdemelt. A vb-pontverseny hatodik helyén áll, aminek most akkora jelentősége van, mint Rosberg 17 pontos előnyének – lelkileg jót tesz a pilótának, de még nem reális kép.

Viszont Grosjean kivívta, hogy a Ferrarinál esélyesként emlegessék – legalább a szurkolók – Kimi Räikkönen esetleges utódjaként.

Ki kell emelni a három gumitípus használatára vonatkozó új szabályt, amely kevesebb szót kapott az idény kezdete óta, mint az időmérős cirkusz, pedig legalább annyira jót tett az F1-nek, mint a kvalifikáció rosszat. Ez a rendszer láthatóan megkeveri a csapatokat, amelyek egy része nehezen találja ki, melyik gumi a legmegfelelőbb a versenyre.

A leghosszabb etapok és a leggyorsabb körök egy-egy gumitípuson (Grafika: Pirelli)
A leghosszabb etapok és a leggyorsabb körök egy-egy gumitípuson (Grafika: Pirelli)

Bahreinben a Williams járt pórul, amely nem csak hosszú távon ragadt a múltban. Felipe Massa zseniális rajtja után a csapat az Ausztráliában nyerőnek bizonyuló közepesen kemény abroncsokat vetette be, és még azt követően is ragaszkodott hozzájuk a brazil autóján, hogy nyilvánvalóvá vált, ez öngyilkos stratégia. Massa az egész versenyen kiszolgáltatott volt a többiek előtt, igazán önbizalom-romboló versenyt futott. A Williams ballépései nemcsak Räikkönen és Hamilton dobogós helyezését tették lehetővé, hanem a Haas világraszóló sikerét is.

S miért ne lehetne minden futamon egy-két olyan csapat, amely ehhez hasonlóan elszámolja magát, s érdekessé teszi a küzdelmeket – legalább a középmezőnyben?

A BÜNTETŐPONTOK ÁLLÁSA
A versenyzők a 2014-es idény eleje óta büntetőpontokat kapnak, amelyek egy év után elévülnek. Ha valakinek 12 hónapon belül 12 összegyűlik, egy versenyt ki kell hagynia. Táblázatunkban azt tekinthetik meg, ki mikor kapott büntetőpontokat, ebből az is kiderül, mikor évülnek el azok.
Max Verstappen 8
Romain Grosjean
4
Marcus Ericsson
4
Valtteri Bottas
4
Pastor Maldonado*
3
Kimi Räikkönen
3
Sebastian Vettel
3
Nico Hülkenberg
2
Jenson Button
2
Roberto Merhi*
2
Lewis Hamilton
2
Danyiil Kvjat
2
Felipe Nasr
2
Fernando Alonso
2
Rio Haryanto
2
Legközelebbi „pontvesztés”: április 19., Button 2 pont
*nincs a mezőnyben

Stoffel Vandoorne az első pontszerzéssel debütáló beugró az F1-ben Sebastian Vettel 2007-es BMW-s kalandja óta. A McLaren behívta Fernando Alonso helyére, majd Ron Dennis péntek este megpróbálta visszaültetni az autóba a spanyolt. Ez nem eshetett jól a belga számára, de az ilyen gesztusok a jó sportembereket még jobban hajtják előre.

Vandoorne már az időmérőn megverte Jenson Buttont, a versenyen pedig csapattársa kiesése után gond nélkül megfelelt. Hidegvérrel csatázott, jól bánt az autóval és a gumikkal, s Belgium első F1-es pontját szerezte 1992 óta!

„A cél az volt, hogy egyben tartsam az autót, és eljussak a célig. Ez sikerült, a pontszerzés pedig a bónusz. Magabiztosnak éreztem magam, tudom, hogy jól mentem, szépen zártam a hétvégét. Próbálom élvezni a pillanatot, nem volt könnyű beülni ebbe a bonyolult autóba, és mindenre vigyázni" – mondta Vandoorne, aki Kínában is lehetőséget kaphat, ha Alonso törött bordái nem gyógyulnak meg addigra.

Ha igen, Alonso Button mellett megpróbálhatja megelőzni a vb-pontversenyben a belga újoncot.

A negyedik hős Pascal Wehrlein volt. A 16. rajthelyről induló német ugyan nem szerzett pontot a Manor-Mercedesszel, a verseny során megmutatta, van fantázia a kiscsapatban, és főleg benne. Főleg a verseny végén, amikor a szuperlágy gumikra váltva száguldott, és Sergio Pérez után Felipe Nasrt is megelőzte. Előtte Kevin Magnussen Renault-ját tartotta sokáig maga mögött. Persze a Mercedes-motor segítette, de csapattársa, Rio Haryanto a másik kocsival tök utolsó lett. S az sem mellékes, hogy a verseny hatodik leggyorsabb köre lett Wehrleiné.

12. BAHREINI NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (57 kör, 308.238 km)
1.
Nico Rosberg
német
Mercedes1:33:34.696
2. Kimi Räikkönen finn Ferrari 10.282 mp h.
3. Lewis Hamilton brit Mercedes 30.148 mp h.
4. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:02.494 p h.
5. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:18.299 p h.
6. Max Verstappen holland Toro Rosso-Ferrari 1:20.929 p h.
7. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-TAG Heuer 1 kör h.
8. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1 kör h.
9. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1 kör h.
10. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Honda 1 kör h.
11. Kevin Magnussen dán Renault 1 kör h.
12. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1 kör h.
13. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 1 kör h.
14. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1 kör h.
15. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1 kör h.
16. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1 kör h.
17. Rio Haryanto indonéziai Manor-Mercedes 1 kör h.
FELADTÁK megtett körök
Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 29
Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 9
Jenson Button brit McLaren-Honda 6
NEM INDULT
Sebastian Vettel német Ferrari
Jolyon Palmer brit Renault
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 2 2 2 50
2. Lewis Hamilton 2 2 33
3. Daniel Ricciardo 2 24
4. Kimi Räikkönen 1 1 18
5. Romain Grosjean 2 18
6. Sebastian Vettel 1 1 15
7. Felipe Massa 2 14
8. Max Verstappen 2 9
9. Danyiil Kvjat 1 6
9. Nico Hülkenberg 1 6
11. Valtteri Bottas 2 6
12. Carlos Sainz Jr. 1 2
13. Stoffel Vandoorne 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 83
2. Ferrari 33
3. Red Bull-TAG Heuer 30
4. Williams-Mercedes 20
5. Haas-Ferrari 18
6. Toro Rosso-Ferrari 11
7. Force India-Mercedes 6
8. McLaren-Honda 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik