F1: Vettelt bűnösnek találták, három hellyel hátrasorolják

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.19. 23:08
null
Vettel még nehezebb helyzetbe került a vb-csatában (Fotó: AFP)
Sebastian Vettel az Amerikai Nagydíj első szabadedzésén vétett a szabályok ellen, amikor nem lassított kellően a piros zászlós jelzés alatt. A Ferrari F1-es versenyzőjét ezért háromhelyes rajtbüntetéssel és két büntetőponttal sújtották a sportfelügyelők.

 

Sebastian Vettel nem sokkala második szabadedzéskezdete előtt a sportfelügyelőknél járt, ugyanis vizsgálat indult ellene, amiért nem lassított kellőenaz első tréningena piros zászlós jelzés alatt.

A nyitóedzést Charles Leclerc miatt kellett félbeszakítani, ugyanis a monacói – bár megúszta a kicsúszást – jelentős szennyeződést hordott fel a pályára, mikor visszatért a kavicságyból. Vettel ekkor nem lassított le a szabályoknak megfelelően, így három hellyel hátrasorolják a vasárnapi futamra. A ferraris továbbá két büntetőpontot is kapott.

A rajtbüntetés kicsit sem jön jól Vettelnek, aki még harcban van a világbajnoki címért Lewis Hamiltonnal, hátránya azonban igen jelentős – egész pontosan 67 pont.

A BÜNTETŐPONTOK ÁLLÁSA
Romain Grosjean
9
Marcus Ericsson
7
Max Verstappen
7
Szergej Szirotkin6
Sergio Pérez
5
Sebastian Vettel5
Brendon Hartley
4
Lance Stroll4
Nico Hülkenberg4
Pierre Gasly4
Valtteri Bottas
4
Kevin Magnussen
3
Daniel Ricciardo2
Kimi Räikkönen
2
Carlos Sainz Jr.
2
Esteban Ocon
2
Stoffel Vandoorne
1

 

Legfrissebb hírek

„Nem fair az összehasonlítás” – továbbra is számos elemében régebbi gép Cunoda Red Bullja

F1
4 órája

„Messze ez a legrosszabb pályám” – Leclerc nem tudja, miért nem megy neki a Hungaroringen

F1
7 órája

Verstappen megerősítette, hogy 2026-ban is a Red Bullnál versenyez

F1
7 órája

F1 75: Senna és az „istenek köre” az egyetlen Donington Park-i futamon

F1
8 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – az eddigi 20 győztes hungaroringi sztorijai

F1
15 órája

A Magyar Nagydíj előtt szerződést hosszabbított csapatfőnökével a Ferrari

F1
16 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – futamunk sikerének öt titka

F1
2025.07.30. 12:55

F1 75: a boxban kattant a bilincs Schumacher első győzelmének hétvégéjén

F1
2025.07.30. 11:28
Ezek is érdekelhetik