F1: Vettel bocsánatot kért, az FIA a közvetítés miatt mérges

Vágólapra másolva!
2016.10.31. 11:54
Sebastian Vettel bocsánatot kért Charlie Whiting FIA-versenyigazgatótól, amiért a Mexikói Nagydíj végén minősíthetetlen hangnemben beszélt róla a csapatrádión.

A német hiányolta, hogy az FIA közbeavatkozzon, miután Max Verstappen a pályát levágva tartotta őt maga mögött, és dühében csúnyán odaszólt Whitingnak.

Vettel a verseny utáni FIA-sajtótájékoztatót követően meglátogatta Whitingot az irodájában, és bocsánatot kért tőle. Whiting állítólag azt sem tudta, miről beszél, a hajrában ugyanis már a leintést és a verseny utáni kötelező köröket szervezte.

Az FIA azonban nem zárta ki, hogy vizsgálatot indít az ügyben, mert el akarja kerülni, hogy Vettel precedenst teremtsen.

„Megbeszéltem Sebastiannal, aki mindenkitől bocsánatot kért, és közölte, hogy a jövőben nem történik ilyen. Mindenesetre érthető, hogy kiborult, néha gyors reakciót várunk az FIA-tól” – mondta Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke.

A verseny után Jean Todt FIA-elnök elsősorban azért volt dühös, mert kimehetett adásba Vettel dühöngése. A francia elöljáró kérdőre vonta a verseny közvetítésének rendezőjét, aki ráadásul azt elfelejtette adásba tenni, amikor a Red Bull rászólt Verstappenre, hogy „a következő utasításig maradj Vettel előtt”. Az utasítás pedig egészen a leintésig elmaradt.

Verstappen mérnöke a pálya levágása után azt mondta, „készülj fel arra, hogy valószínűleg át kell adnod a pozíciót.” Ennyi hangzott el, de Vettelnek kétszer is azt mondta a mérnöke a rádión, hogy a Red Bull utasította Verstappent a pozíciója átadására.

 

Legfrissebb hírek

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
7 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
10 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
11 órája

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
12 órája

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
15 órája

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
15 órája

Leclerc az elpuskázott pole pozíció miatt bosszankodott; Hamilton szerint az első sor is elérhetetlen volt

F1
20 órája

„Teljes időpazarlás, nagyon gyerekes!” – Verstappent felbosszantották az időmérő után

F1
23 órája
Ezek is érdekelhetik