F1: Verstappen és Massa szájkaratéjával indult a hétvége

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.04. 22:37
null
Verstappen picit odaszúrt a tavaly Kanadában balesetet szenvedő Massának (Fotó: AFP)
A száguldó cirkusz a hétvégén a Kanadai Nagydíjjal folytatódik, azonban már a szabadedzések előtt megkezdődött a hangolódás a futamra, Felipe Massa és Max Verstappen üzengetett egy kicsit egymásnak.

Mint ismert, a 17 éves Verstappen Monacóban ütközött Romain Grosjeannal, amelyet követően rajtbüntetéssel várja a kanadai futamot.

„Nagyon veszélyes volt, ami történt, ez is azt mutatja, hogy talán még számít valamit a rutin. Az ilyen baleseteket meg lehet előzni, ha jobban odafigyelünk – mondta az esetet követően Massa. – Maxnek is hatalmas szerencséje van, hogy nem sérült meg. Esélye sem volt arra, hogy előzzön, a Lotus mögött volt, még csak mellé sem tudott volna kerülni. Rendben, hogy frissebb gumijai voltak, de csak akkor próbáljon meg előzni, ha van rá esély. Itt nem volt, ezen a pályán nagyon ritkán adódik lehetőség rá.”

46. KANADAI GP, MONTREAL
PÉNTEK
16.00–17.30: 1. szabadedzés
20.00–21.30: 2. szabadedzés
SZOMBAT
16.00–17.00: 3. szabadedzés
19.00–20.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
20.00: a verseny rajtja

A KÖVETKEZŐ FUTAMOK

Június 21., 14.00: Osztrák Nagydíj
Július 5., 14.00: Brit Nagydíj
Július 26., 14.00: Magyar Nagydíj
A Kanadai Nagydíj előtt ismét rákérdeztek az esetre Massánál.


„Megkérdezték, mit gondolok, és azt gondoltam, hogy meg kellene büntetni azért, mert hibát követett el. Az FIA-nak határozottnak kell lennie, és az is volt, ezt mondtam, és nem is változtattam meg a véleményemet.”

Verstappen rögvest felelt is:

„Mindenkinek megvan a maga véleménye, de először is, az adataim szerint egyáltalán nem fékeztem később. Abban a körben, amikor ütköztem, ugyanott kezdtem el fékezni, mint egy körrel korábban. Megkaptam a büntetésemet, most már Kanadára összpontosítok.”

De azért a 17 éves pilóta nem állta meg, hogy ne szúrjon oda egy kicsit Massának:

„Talán újra kellene nézni a tavalyi futamot, és megnézni, mi történt ott” – utalt Verstappen arra, hogy a 2014-es Kanadai Nagydíjon Massa nagy sebességgel nekiütközött Péreznek, és mindketten kieste egy körrel a vége előtt.

A Williams braziljának reakciója sem sokat váratott magára:

„Azért az egy kicsit más eset volt nem? Ott voltam az autó mellett, és Pérez elkezdett oldalra mozogni fékezés közben. Nem hiszem, hogy ezt kellene ilyenkor tenni, ráadásul már a fékezés előtt is ezt tette” – mondta Massa. Az esetért Pérez kapott egyébként büntetést.

A 2014-es Pérez–Massa affér



Verstappen ezt követően elmondta, hogy mit tanult a monacói esetből, és hogy mennyiben változtatja ez meg a vezetési stílusát.

„Azt tanultam az esetből, hogy az autók elég strapabíróak, úgyhogy örülök. Nem szenvedtem semmilyen sérülést, és nem volt problémám utána. Szerdán már gokartoztam, szóval teljesen rendeben vagyok. De ami történt, nem változtat meg engem versenyzőként. Továbbra is harcolni fogok, különösen, amikor a pontokért lehet küzdeni. Ez nem változtatja meg a vezetési stílusomat” – tette hozzá a Toro Rosso versenyzője.

A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Lewis Hamilton 3 6 6 126
2. Nico Rosberg 2 6 6 116
3. Sebastian Vettel 1 5 6 98
4. Kimi Räikkönen 1 5 60
5. Valtteri Bottas 4 42
6. Felipe Massa 5 39
7. Daniel Ricciardo 6 35
8. Danyiil Kvjat 4 17
9. Felipe Nasr 3 16
10. Romain Grosjean 3 16
11. Sergio Pérez 3 11
12. Carlos Sainz Jr. 4 9
13. Nico Hülkenberg 1 6
13. Max Verstappen 1 6
15. Marcus Ericsson 2 5
16. Jenson Button 1 4
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 242
2. Ferrari 158
3. Williams-Mercedes 81
4. Red Bull-Renault 52
5. Sauber-Ferrari 21
6. Force India-Mercedes 17
7. Lotus-Mercedes 16
8. Toro Rosso-Renault 15
9. McLaren-Honda 4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik