F1: Vandoorne állást kapott a Mercedesnél

2018.11.23. 11:03
null
Vandoorne nem szakad el teljesen az F1-től (Fotó: AFP)
A Formula–1-es mezőnyből kiszoruló Stoffel Vandoorne lesz a Mercedes szimulátoros tesztpilótája a 2019-es szezonban.

 

Stoffel Vandoorne két idény után hagyja el a Formula–1-et, miután csapata, a McLaren nem számít rá a továbbiakban versenyzőként, más alakulattal pedig nem sikerült megegyeznie. Azt is tudni lehet már, hogy a belga pilóta a Formula E-ben folytatja a pályafutását az újonc HWA-istálló színeiben.

Az F1-től azonban nem szeretne teljesen elszakadni, erre pedig lehetősége is lesz, hiszen a Mercedes munkáját segítheti a következő szezonban. Vandoorne lesz a címvédő gárda azon tesztversenyzője, aki szimulátorozással gyűjt adatokat a mérnökök számára.

„Ez egy izgalmas szerep számomra, így továbbra is részese lehetek az F1-es világnak, emellett világbajnokokkal dolgozhatok együtt – mondta új szerepköréről a belga. – Biztos vagyok benne, hogy sok új ötlettel állok elő, az én szempontomból nézve pedig láthatom a különbségeket, hiszen eddig csak a McLarennél dolgoztam. Mindenképp jó, hogy az F1-ben maradhatok, mert sosem tudni, mit hoz a jövő. A Mercedes csapatának részese lenni és a közös munka is jó, mert pontosan tudni fogják, mire vagyok képes.”

Legfrissebb hírek

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
27 perce

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
Tegnap, 11:19

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
Tegnap, 10:53

Mikor áll végre Verstappen újra a dobogó tetején?

F1
2026.09.19. 09:06

Égető kérdés a Ferrarinál: hol az időmérős tempó?

F1
2026.09.18. 14:07

Hétvége a sebesség templomában – fókuszban Monza

Képes Sport
2026.09.17. 19:43

Verstappen könnyedén győzte le száz gokartos ellenfelét – videók

Egyéb autó-motor
2026.09.16. 21:15

Vettel örülne neki, ha Antonelli döntené meg a rekordját

F1
2026.09.16. 17:00