F1: Valtteri Bottas nem aggódik a helyéért a Mercedesnél

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.11. 10:52
Valtteri Bottas nem aggódik amiatt, hogy – bár sokan ezt feltételezik – jövőre Sebastian Vettel váltja majd őt a Mercedes Formula–1-es csapatánál.

„Mindig is nagyon őszinték voltunk egymással a szerződések tekintetében, és azt a tájékoztatást kaptam, hogy nem foglalkoznak Seb leigazolásával” – mondta a brit Sky Sportsnak a 30 éves finn pilóta, aki 2017 óta jelenlegi munkaadója versenyzője.

A négyszeres világbajnok Vettel az idény végén távozik a Ferraritól, és egyelőre nem lehet tudni, melyik istállónál folytatja. A sajtó hetek óta arról spekulál, hogy a Mercedeshez igazolhat. Ezeket a híreszteléseket némileg alátámasztják a csapatfőnök Toto Wolff szavai is, aki nem zárta ki kategorikusan, hogy elgondolkodnak a helyzeten.

„Tehetség és személyiség terén ő olyasvalaki, akinek semmi esetre sem mondanék azonnal nemet” – fogalmazott a szakember, aki a 32 éves német pilótát „külső jelöltként” jellemezte a Mercedes-ülés várományosaival kapcsolatban.

Wolff ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az istálló lojális két jelenlegi pilótájával, a címvédő brit Lewis Hamiltonnal és Bottasszal, akiknek a szerződése egyformán az idei év végéig szól.

A 2020-as F1-es idény július 5-én, Ausztriában kezdődik.

Legfrissebb hírek

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
2 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
3 órája

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
4 órája

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
7 órája

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
7 órája

Leclerc az elpuskázott pole pozíció miatt bosszankodott; Hamilton szerint az első sor is elérhetetlen volt

F1
12 órája

„Teljes időpazarlás, nagyon gyerekes!” – Verstappent felbosszantották az időmérő után

F1
14 órája

Hadjar rajtbüntetést kapott Sainz feltartásáért – hivatalos

F1
Tegnap, 1:12
Ezek is érdekelhetik