F1: Tudom, milyen borzasztó most Lewisnak – Rosberg

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.02. 13:23
null
Ha van valami, ami miatt Hamilton örül a dobogó elszalasztásának, ez <br />– persze, ha ő ott áll, közösségi ivászat sincs (Fotó: Reuters)
Nico Rosberg sajnálja Lewis Hamiltont, nem érzi győzelemnek a Sepangban megszerzett harmadik helyét, de örül neki, hogy rajtbalesete után fel tudott állni a dobogóra. Daniel Ricciardo megköszönte Max Verstappennek, hogy tisztán versenyzett, majd a két éve végzetes balesetet szenvedő Jules Bianchinak ajánlotta győzelmét. Sebastian Vettel három rajthelyes büntetést kapott a Japán Nagydíjra.

Nico Rosberg a poklot is megjárta a Malajziai Nagydíjon, mielőtt végül is számára kedvező eredménnyel zárult a sepangi futam, hiszen Lewis Hamilton kiesése után harmadik helyezésével majdnem egy győzelemnyire nőtt az előnye a vb-pontversenyben öt futammal a vége előtt. Rosberget az első kanyarban hátulról meglökte Sebastian Vettel, megpördült, majd a mezőny végéről kellett visszakapaszkodnia.

„Felöklelt egy négyszeres világbajnok, aki egy pillanatra elvesztette az eszét – mondta Rosberg a rajtbalesetről. – Azt hittem, vége a versenyemnek. Örülök, hogy visszaküzdhettem magam a dobogóra. Nem érzem győzelemnek az eredményt, ez egy nehezen megszerzett harmadik hely."

Rosberg Lewis Hamilton kiesésével 23 pontra növelte előnyét a vb-pontversenyben. Ha Hamilton nyert volna, Rosberg pedig negyedikként ér be, az angol vezetne öt ponttal.

Hamilton úgy érzi, nem lehet véletlen, hogy mindig csak az ő motorjai mennek tönkre, árnyaltan szabotázst sejtetett a verseny utáni nyilatkozatával. Később visszakozott, azt mondta, aki nem akarja, hogy világbajnok legyen, az csak Isten lehet.

„Voltam már olyan helyzetben, mint most Lewis, tudom, mennyire borzasztó érzés – mondta Rosberg, aki elfogadja a sportfelügyelők részéről kirótt 10 másodperces időbüntetést, amelyet azért kapott, mert Kimi Räikkönen megelőzésekor picit meglökte a Ferrarit. – A belső íven volt hely, beszúrtam, összeértünk. Nem emlékszem a részletekre, de az biztos, hogy agresszív voltam. A sportfelügyelők szerint túl agresszív. Ez van."

A BÜNTETŐPONTOK ÁLLÁSA
A versenyzőket szabálytalanságaikért büntetőpontokkal sújtják, azok egy éven belül elévülnek. Ha valakinek 12 hónapon belül 12 összegyűlik, egy versenyt ki kell hagynia. Részletező itt.
Esteban Gutiérrez
7
Nico Rosberg
6
Valtteri Bottas
6
Danyiil Kvjat 5
Kimi Räikkönen
5
Pascal Wehrlein
4
Felipe Nasr
4
Rio Haryanto
4
Carlos Sainz Jr.
4
Sebastian Vettel
4
Max Verstappen 3
Sergio Pérez
3
Nico Hülkenberg
2
Marcus Ericsson
2
Jolyon Palmer
2
Fernando Alonso
2
Kevin Magnussen
2
Esteban Ocon
2
Pastor Maldonado*
1
Legközelebbi „pontvesztés”: október 11., Räikkönen 3 pont
*nincs a mezőnyben

Rosberg két büntetőpontot is kapott, most hatnál jár. Ha valaki 12 hónap alatt 12-ig jut, egy versenytől eltiltják – ez még Pastor Maldonadónak sem sikerült.

Vettel esetét a verseny után vizsgálták meg a sportfelügyelők, s a Japán Nagydíjra három rajthelyes büntetést (és két büntetőpontot) róttak ki rá Rosberg meglökéséért, pedig ő úgy érezte, semmi rosszat sem csinált.

„Verstappennel csatáztunk, ugyanott fékeztem, ahol ő, ilyen a versenyzés. Nem gondoltam, hogy baj lehet belőle, de Nico hirtelen előttem termett, nem tudom, miért, talán a jó ívet kereste, hogy Lewist megtámadja a következő kanyarban. Ez nem az ő hibája, neki nem kell a mögötte történtekkel törődnie. Bocsánatot kérek tőle, pont ez nem hiányzott neki" – mondta Vettel.

„Rémes, hogy Nico megpördült, és az is, hogy kiestem. Verstappennel nem egyszerű csatázni, folyamatosan irányt változtat, nehéz megtalálni, hol lehet elmenni mellette" – fejtegette a négyszeres világbajnok, akit Max Verstappen a rádión őrülnek és idiótának nevezett.

„Akkor két idióta volt abban a kanyarban” – mondta Vettel.

„Az első kanyarban akarja megnyerni a versenyt? Ez nevetséges” – mondta még a verseny után is Verstappen.

A Red Bull pilótái nagy csatárt vívtak a győzelemért. Amíg Hamilton versenyben volt, Max Verstappen frissebb kemény gumijain támadta Daniel Ricciardót, aki hatalmas csatában őrizte meg pozícióját csapattársa előtt. Aztán amikor Hamilton autója elfüstölt, fordult a kocka, a virtuális biztonsági autós időszakban kereket cseréltek, és Ricciardo megkapta az időmérőn megspórolt friss készlet lágy gumiját, míg Verstappen autójára használt lágyak kerültek.

A holland így nem támadhatta csapattársát, meg kellett elégednie a 2. hellyel.

„A csapat engedélyezte, hogy szabadon versenyezzünk egymással – mondta hálásan Verstappen. – Az utolsó körig nyomtam a gázt, de ha használt gumikon túl közel kerülsz az előtted haladóhoz, hamar megrongálod az abroncsokat. Amíg frissebb gumikon voltam, jó volt, de a végén ez az előny már nem volt nálam."

A Verstappen csapathoz érkezése óta kiválóan versenyző, a legutóbbi hat futamból az ötödiken dobogóra álló Ricciardo megköszönte csapattársának, hogy tisztán versenyzett.

„A verseny elején Max kiállt friss lágy gumikért, és stratégiai előnybe került, ezért is tudott támadni – mondta Ricciardo, aki eddigi négy győzelméből egyet sem ért el úgy, hogy az első háromból rajtolt volna. – Nagy csata volt, élveztem, frissebb gumikon jött, de nagyon tiszteljük egymást, sportszerű, tiszta ütközet volt, amiért hálás vagyok Maxnak."

Ricciardo nagyon szép gesztust is tett, győzelmét Jules Bianchinak ajánlotta, aki 2014. október 5-én szenvedett balesetet a Japán Nagydíjon, s fejsérüléseibe kilenc hónappal később belehalt.

„A balesete után elhatároztam, hogy a következő győzelmem neki ajánlom, sokáig vártam rá. A balesete megváltoztatta az életem, hálás vagyok, hogy itt lehetek” – mondta Ricciardo.

18. MALAJZIAI NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (56 kör, 310.408 km)
1.
Daniel Ricciardo
ausztrál
Red Bull-TAG Heuer
1:37:12.776
2. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 2.443 mp h.
3. Nico Rosberg német Mercedes 25.516 mp h.
4. Kimi Räikkönen finn Ferrari 28.785 mp h.
5. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:01.582 p h.
6. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:03.794 p h.
7. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:05.205 p h.
8. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:14.062 p h.
9. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:21.816 p h.
10. Jolyon Palmer brit Renault 1:35.466 p h.
11. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1:38.878 p h.
12. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1 kör h.
13. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1 kör h.
14. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Ferrari 1 kör h.
15. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 1 kör h.
16. Esteban Ocon francia Manor-Mercedes 1 kör h.
FELADTÁK megtett körök
Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 46
Lewis Hamilton brit Mercedes 40
Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 39
Kevin Magnussen dán Renault 17
Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 7
Sebastian Vettel német Ferrari 0
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 8 11 15 288
2. Lewis Hamilton 6 12 14 265
3. Daniel Ricciardo 1 6 15 204
4. Kimi Räikkönen 4 14 160
5. Sebastian Vettel 6 12 153
6. Max Verstappen 1 5 13 147
7. Valtteri Bottas 1 13 80
8. Sergio Pérez 2 11 74
9. Nico Hülkenberg 10 50
10. Fernando Alonso 6 42
11. Felipe Massa 9 41
12. Carlos Sainz Jr. 8 30
13. Romain Grosjean 4 28
14. Danyiil Kvjat 1 5 25
15. Jenson Button 6 19
16. Kevin Magnussen 2 7
17. Jolyon Palmer 1 1
17. Pascal Wehrlein 1 1
17. Stoffel Vandoorne 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 553
2. Red Bull-TAG Heuer 359
3. Ferrari 313
4. Force India-Mercedes 124
5. Williams-Mercedes 121
6. McLaren-Honda 62
7. Toro Rosso-Ferrari 47
8. Haas-Ferrari 28
9. Renault 8
10. Manor-Mercedes 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik