F1: szócsatába bonyolódott Hamilton és Verstappen

2021.09.23. 19:45
null
Hamilton Szocsiban arról beszélt, tapasztalatból tudja, hogy min megy keresztül Verstappen (Fotó: AFP, archív)
A címvédő és hétszeres Formula–1-es világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője empátiát igyekezett tanúsítani a szerinte „nyomás alatt” lévő rivális, az összetett pontversenyben vezető holland Max Verstappen felé, a Red Bull pilótája viszont szarkasztikus megjegyzéssel válaszolt a kijelentéseire a hétvégi Orosz Nagydíj helyszínén.

 

A 36 éves Hamilton Szocsiban arról beszélt, tapasztalatból tudja, hogy min megy most keresztül Verstappen.

„Nyilvánvalóan nem fogja beismerni, feltételezésekbe pedig nem szeretnék bocsátkozni, de annyit mondhatok, hogy emlékszem, milyen volt először a vb-címért küzdeni. Nehéz és intenzív időszak volt, sokféle érzelemmel, és nem mindig tudtam a legjobban kezelni" – nyilatkozta a brit címvédő, hozzátéve: egy versenyzőben ilyenkor óriási a győzni akarás, ezért várható, hogy nagy elvárásokat támaszt önmaga elé, ami nyomással jár, de ő együttérez Verstappennel, akit meg tud érteni.

A 23 éves Verstappen szarkasztikus módon reagált Hamilton gondolataira: ƒ„annyira ideges vagyok, hogy alig tudok aludni, szörnyű érzés egy vb-címért harcolni, komolyan utálom az egészet". A holland versenyző ezután hozzátette, azok, akik ismerik őt, pontosan tudják, mennyire nyugodt.

„A legjobb érzés a világon egy jó autóban ülni, és minden hétvégére úgy elutazni, hogy tudod, a győzelemért küzdhetsz.... A megjegyzései csupán azt mutatják, hogy egyáltalán nem ismer engem" – mondta Verstappen, aki szerint ezzel nincs is semmi gond, ugyanis neki sincs szüksége arra, hogy teljes egészében tisztában legyen azzal, milyen ember Hamilton.

„Csak magamra koncentrálok, és nagyon élvezem, hogy az első helyért harcolhatok, remélem, ezt még sokáig megtehetjük" – jelentette ki.

(MTI)
Legfrissebb hírek

A Formula–1 visszatér Afrikába – hivatalos

F1
2 órája

„Verstappen csúcsformában!” – a Szingapúri Nagydíj nemzetközi sajtóvisszhangja

F1
Tegnap, 11:14

Lehetséges? Kiszámoltuk, így lehet világbajnok Max Verstappen 2026-ban

F1
Tegnap, 10:50

Antonellit meglepte, hogy már Austinban bajnok lehet; Hamilton rosszul lett a szingapúri verseny után

F1
2026.10.11. 17:54

Verstappen megállíthatatlan volt – első győzelmét aratta Szingapúrban!

F1
2026.10.11. 16:00

A Ferrari bízik benne, hogy csapatként megállíthatja Verstappent Szingapúrban

F1
2026.10.10. 18:47

Verstappen 50. alkalommal pole-ban: egyelőre megállíthatatlan Szingapúrban

F1
2026.10.10. 16:30

Russell az élről dobta el a Mercedest; Verstappen nyert az esős szingapúri sprintversenyen

F1
2026.10.10. 12:30