F1: Susie Wolff két nagydíjon vezetheti a Williamset

Vágólapra másolva!
2015.03.03. 18:51
A tavalyi egy után idén két nagydíj pénteki szabadedzésén vezetheti majd a Williamset Susie Wolff, a Forma-1-es csapat tesztpilótája.

Az istálló keddi bejelentése szerint a 32 éves versenyző a Brit és a Spanyol Nagydíj nyitónapján ül majd be az egyik autóba, az ausztriai futam utáni napon pedig a Red Bull Ringen tesztel.

Wolff, aki a Mercedes Motorsport vezetőjének, Toto Wolffnak a felesége, tavaly a nagy-britanniai viadalon körözött az első szabadedzésen, s ezzel 22 év után az első női pilótája volt a mezőnynek.

A brit Susie Wolff az elmúlt három évben a Williams fejlesztési pilótája volt, az idén viszont átvette a tesztpilóta helyet a Sauberhez távozott brazil Felipe Nasrtól.

A Williams tavaly a harmadik helyen zárt a csapatok versenyében, ami 2003 óta a legjobb eredménye. Pilótái közül Valtteri Bottas a negyedik, Felipe Massa pedig a hetedik helyen végzett a világbajnoki sorozatban.

Legfrissebb hírek

F1: továbbra is a Ferrari a legértékesebb csapat

F1
4 órája

Ezüst, piros, fekete – bemutatót tartott az Audi F1-es csapata

F1
2025.11.12. 21:42

A Red Bull és a Racing Bulls is kijelölte 2026-os autóbemutatója dátumát

F1
2025.11.12. 17:28

„Beszéljenek kevesebbet, koncentráljanak a versenyzésre!” – ezt megkapták a Ferrari pilótái…

F1
2025.11.11. 11:30

F1: Verstappen úgy vezetett, mint egy isten – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
2025.11.10. 11:09

„Az egész idényben nem voltunk elég jók” – Verstappen a bokszutcából a dobogóig tört előre, de nem igazán lát esélyt a vb-címre

F1
2025.11.09. 21:20

Norris az újabb győzelemmel elhúzott a bajnokság élén; Antonelli és Verstappen is dobogón Brazíliában

F1
2025.11.09. 19:40

Verstappen a bokszutcából rajtol a Sao Pauló-i Nagydíjon

F1
2025.11.09. 14:18
Ezek is érdekelhetik