F1: „Remélem, nem jössz megint nekem” – nyertesek és vesztesek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.30. 14:31
null
Lewis Hamilton 70 pole-nál és 115 első rajtsoros indulásnál tart – előbbi rekord, utóbbi egyre van a csúcstól (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton vasárnap újabb hatalmas lépést tehet a világbajnoki cím felé: ha Szingapúr után Malajziában is nyerni tud, miközben Sebastian Vettel az utolsó helyről indulva megszenved a többi riválissal, és a dobogóról is lemarad, a mostani 28 pontos különbség 40 fölé nőhet. Kimi Räikkönen és a Red Bull pilótái bíznak benne, hogy versenytávon több esélyük lesz Hamilton ellen, bár ez  kifejezetten hiú reménynek tűnik. Az időmérő nyertesei és vesztesei.

 

NYERTESEK

Azok után, hogy a Mercedes pénteken szenvedett Sepangban, Toto Wolff kétségbeesetten beszélt a szombati és vasárnapi kilátásokról, Sebastian Vettel pedig szeptikusan azt mondta, csodálkozna, ha Lewis Hamilton nem szedné össze magát az időmérőre.

Az angol autójáról eltávolították a sepangi fejlesztéseket, Hamilton megtáltosodott, és Vettel motorhibáját is kihasználva megszerezte karrierje 70. rajtelsőségét.

Ez egyben a 115. alkalom, hogy az első sorból indul, amivel már csak egyre van az örökranglistát vezető Michael Schumachertől!

„Nem aludtam jól, ahogy az egész csapat, bizonytalan voltam, megtaláljuk-e a megoldást. Mára sokkal jobb lett az autó, de a Ferrari még előttünk volt. Az időmérő végén aztán sikerült összeraknom egy olyan kört, amellyel még magamat is megleptem. Nem gondoltam volna, hogy első leszek, sajnálom Sebet, de hálás vagyok, hogy így alakult" – mondta a tavalyi világbajnoki címet gyakorlatilag sepangi kiesésével elveszítő Hamilton, akit ezekben a hetekben kamatostul kárpótol a sors.

Kimi Räikkönen mindössze 45 ezreddel maradt el Hamiltontól a pole-ért folytatott csatában, és ha az utolsó körében nem hibázott volna, talán megszerezte volna az első rajtkockát. Így is szabadabban versenyezhet, nem kell Vettelre figyelnie, Malajziában már az övé az első számú Ferrari.

Kimi Räikkönen 45 ezreddel lemaradt a pole pozícióról, de vasárnap jó rajttal nyerő helyzetbe kerülne (Fotó: AFP)
Kimi Räikkönen 45 ezreddel lemaradt a pole pozícióról, de vasárnap jó rajttal nyerő helyzetbe kerülne (Fotó: AFP)
19. MALAJZIAI NAGYDÍJ
SZEPTEMBER 29., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:48.962
2. szabadedzés: 1. Vettel 1:31.261
SZEPTEMBER 30., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Räikkönen 1:31.880
pole: Hamilton 1:30.076, 2. Räikkönen 1:30.121
OKTÓBER 1., VASÁRNAP
9.00: a verseny (56 kör, 310.408 km) rajtja
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Október 8., 7.00: Japán Nagydíj
Október 22., 21.00: Amerikai Nagydíj
Október 29., 20.00: Mexikói Nagydíj

A finn úgy véli, a kis különbség miatt a csalódottak sorába is kerülhetne.

„Rendben van a második hely, de ha ilyen kis különbséggel kapsz ki, csalódott vagy. Mindig lehetne javítani itt-ott, főleg ha olyan jól megy az autó, mint ezen a hétvégén – mondta a finn, aki Szingapúrban a rajt után kiesett, miután ütközött Vettellel és Max Verstappennel. – Megpróbálok száz méternél tovább jutni. Hosszú a célegyenes, ha jól kapod el a rajtot, nagy hasznot húzhatsz belőle."

A szombaton 20 éves Max Verstappen is ott lesz a rajtnál Hamilton és Räikkönen között, és ezért az időmérő után elő is került a két héttel ezelőtti eset a finn és a holland között.

„Tudjuk, hogy lóerőben elmaradunk a Mercedestől és a Ferraritól, de ez az időmérőn számít inkább, a verseny szoros lehet. Jó rajt kell, és meglátjuk, mi lehet. Remélem, nem zártok szendvicsbe" – mondta Verstappen Räikkönennek.

„Remélem, nem jössz megint nekem" – válaszolta a finn.

Stoffel Vandoorne a szingapúri 9. rajthelye után a 7. rajtkockát szerezte meg, ami a Brit és a Magyar Nagydíjon elért 8. helyet felülmúlva karrierje legjobbjának számít. Ráadásul tiszta ütközetben verte meg Fernando Alonsót az időmérő harmadik szakaszában.

SZAVAZÁS

Mit vár a McLaren és a Renault együttműködésétől?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Ennél jobbra aligha számított a csapat egy ilyen pályán. Úgy tűnik, az egykörös tempó lett az erősségünk, ezért nagyon nehéz versenyre számítok. De legalább olyan helyzetben vagyunk, hogy versenyezhetünk. Remélem, tényleg versenyképesek leszünk" – mondta Vandoorne.

A Toro Rossónál Danyiil Kvjat helyére beültetett Pierre Gasly nem vallott szégyent, az első szakaszt a kiváló 8. helyen zárta, és bár csak 15. lett, alig (156 ezreddel) maradt el Carlos Sainz Jr.-tól, ami időmérőn remek bemutatkozásnak mondható.

VESZTESEK

Sebastian Vettel Szingapúrban a rajtnál karambolozott és kiesett, Malajziában pedig az utolsó helyről kell rajtolnia, miután az időmérőre beszerelt motorja nem működött megfelelően. Ha Hamilton megnyeri a vasárnapi versenyt, Vettel világbajnoki reményei tényleg minimálisra csökkennek. És az utolsó helyről rajtolva alig tehet azért a német, hogy riválisa ne győzzön.

„Ez hozzátartozik az autóversenyzéshez. Nem ideális, főleg akkor, amikor tudod, hogy az autó gyors, képes lennél vele az élen végezni. Én ezt nem mutathatom meg, talán Kiminek sikerül" – mondta Vettel, aki ezután rátért arra, miért félig tele a pohár.

„Legalább megspóroltam több készlet gumit. Ez pozitív, mint ahogy az is, hogy sikerült időben kicserélni a motort. Már csak miattuk is kár, hogy nem tudtam az időmérőn körözni. Meg kell néznünk, mi a baj a motorral" – mondta Vettel, aki most lehetőséget kap arra, hogy még egy új motort kapjon, és ezzel bebiztosítsa magát a szezon hátralévő részére.

Vettel autójába vasárnapra még egy új motort szerelhetnek, bár kérdés, ennek még lesz-e jelentősége a szezon hajrájában (Fotó: AFP)
Vettel autójába vasárnapra még egy új motort szerelhetnek, bár kérdés, ennek még lesz-e jelentősége a szezon hajrájában (Fotó: AFP)

Hamiltonnal szemben Valtteri Bottas megtartotta a Mercedes új fejélesztéseit. Az időmérő harmadik szakaszában 682 ezreddel kapott ki csapattárástól, de korai lenne kijelenteni, hogy a németek eltolták az új fejlesztéseket, hiszen Bottas két hete Szingapúrban azonos csomaggal 684 ezreddel kapott ki Hamiltontól. Sőt, Kanadában és Silverstone-ban több mint hét tizedet kapott az angoltól.

Azaz vannak pályák, amelyeken Bottas közel sem jut Hamilton szintjéhez, ezért még várni kell az ítélettel. A finn azért megbánta, hogy nem tért vissza a régi csomagra.

„Ha újrafuthatnánk az időmérőt, a másik felszereléssel mennék. A harmadik szakaszban hatalmas volt a különbség, de elemeznünk kell, mi történt. Lehet, hogy az autóval nincs minden rendben, vagy éppen én nem voltam elég jó. Remélem, a versenyen előrébb tudok jutni" – mondta Bottas.

MALAJZIAI NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:30.076 átlag: 221.532 km/ó
2. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:30.121 0.045 mp h.
3. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:30.541 0.465
4. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:30.595 0.519
5. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:30.758 0.682
6. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes 1:31.478 1.402
7. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Honda 1:31.582 1.506
8. Nico Hülkenberg német Renault 1:31.607 1.531
9. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:31.658 1.582
10. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:31.704 1.628
11. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:32.034 1.231
12. Jolyon Palmer brit Renault 1:32.100 1.297
13. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 1:32.307 1.504
14. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:32.402 1.599
15. Pierre Gasly francia Toro Rosso-Renault 1:32.558 1.755
16. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:33.308 1.703
17. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:33.434 1.829
18. Pascal Wehrlein német Sauber-Ferrari 1:33.483 1.878
19. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:33.970 2.365
20. Sebastian Vettel német Ferrari idő nélkül
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ EREDMÉNYSORA
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Hamilton 1:31.605 1. Bottas 1:30.803
2. Verstappen 1:31.920 2. Räikkönen 1:30.926
3. Bottas 1:32.254 3. Verstappen 1:30.931
4. Räikkönen 1:32.259 4. Hamilton 1:30.977
5. Massa 1:32.267 5. Ricciardo 1:31.061
6. Ricciardo 1:32.416 6. Pérez 1:31.484
7. Ocon 1:32.527 7. Ocon 1:31.651
8. Gasly 1:32.547 8. Hülkenberg 1:31.778
9. Palmer 1:32.576 9. Vandoorne 1:31.848
10. Hülkenberg 1:32.586 10. Alonso 1:32.010
11. Sainz 1:32.650 11. Massa 1:32.034
12. Pérez 1:32.768 12. Palmer 1:32.100
13. Vandoorne 1:32.838 13. Stroll 1:32.307
14. Stroll 1:33.000 14. Sainz 1:32.402
15. Alonso 1:33.049 15. Gasly 1:32.558
16. Grosjean 1:33.308
17. Magnussen 1:33.434
18. Wehrlein 1:33.483
19. Ericsson 1:33.970
20. Vettel idő nélkül

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik