F1: Pérezen látszik, hogy nagy teher van rajta - Hamilton

Vágólapra másolva!
2013.04.19. 11:21
Lewis Hamilton szerint Sergio Pérez teljesítményét negatívan befolyásolja az a nyomás, amely a McLaren-istállónál rá nehezedik, annak ellenére, hogy könnyebb feladata van, mint neki 2007-ben, amikor debütált az F1-ben.

„Ha ilyen nagy csapatban versenyzel, és neked kell szállítanod az eredményeket, mégsem vagy sikeres, nagy nyomás alá kerülsz. Úgy látom, Sergio érzi a terhet – mondta Hamilton. – Valamivel könnyebb neki, mint nekem volt az első évemben, hiszen már van F1-es múltja, tudja, milyen az első kanyar. Ám még rengeteget kell tanulnia, de ha valahol segítenek neki a fejlődésben, az a McLaren. Addig is érezni fogja a nyomást, ami a McLarennél állandó.”

Legfrissebb hírek

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
4 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
5 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
6 órája

Leclerc: Ez a valaha volt egyik legjobb rajtelsőségem, és biztos, hogy ez a legváratlanabb

F1
8 órája

Charles Leclerc meglepte a McLarent, az övé az első rajthely a Hungaroringen

F1
10 órája

A szuperhős Amerika kapitány is feltűnt a Hungaroring paddockjában

F1
11 órája

Hungaroring: ikonikus szakaszok, legendás pillanatok – összeállítás

Képes Sport
13 órája

A McLaren maradt az élen, de Piastri megelőzte Norrist a hungaroringi időmérő előtt

F1
14 órája
Ezek is érdekelhetik