Izgalommentes délutánon Hamiltoné az első Orosz GP

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.12. 12:38
null
Hamilton nyerte meg az első Orosz Nagydíjat, a Mercedes konstruktőr-világbajnok lett (Fotó: Action Images)
Lewis Hamilton sima versenyt futva megnyerte az első Orosz Nagydíjat Szocsiban, ezzel a világbajnoki előnyét 17 pontra növelte Nico Rosberggel szemben. A német túl heves rajt után a 2-es kanyarban elfékezte magát, az első kör végén a boxba ment új gumikért, s ezt követően az utolsó előtti helyről feljött a másodikra. A Mercedes ezzel bebiztosította fennállása első konstruktőr-világbajnoki címét.

Izgalommentesen alakult az F1 első Orosz Nagydíja Szocsiban, ahol Lewis Hamilton a pole-ból indulva szinte rajt–cél győzelmet aratott. Azért csak szinte, mert a rajtnál Nico Rosberg a szélárnyékát kihasználva megelőzte, de a 2-es kanyarnál elfékezte magát, és a kanyaron átvágva tudott csak továbbmenni. Így is fél kört az első helyen töltött, de utána bement a boxba kerékcserére.

Hamilton vígan állt az élen, és simán nyert, miközben Rosberg a tartós közepesen kemény gumikon egyre előrébb verekedte magát, egészen a 2. helyig. A Pirelli túl óvatosan választott abroncsokat erre a hétvégére, a lágyakon is sokáig lehetett menni, míg Rosberg a közepesen keményeken 51 megtett kör után is nagyon gyors volt.

A Mercedes a kettős győzelmével megszerezte a 2014-es szezon konstruktőr-világbajnoki címét, ami az első volt története során. A stuttgarti gyár 1954-ben és 1955-ben is uralta az F1-et,de a konstruktőröknek1958-ban írták ki először a vb-t, így akkor még nem örülhetett ennek.

Az első öt helyen Mercedes-motoros autó ért célba, a harmadik az onnan is rajtoló Valtteri Bottas lett, mögötte a két McLaren-Mercedes ért célba.

A verseny elég eseménytelen volt, szerencsére baleset sem történt, a biztonsági autó nem jött be a pályára, igazából csak arról marad majd emlékezetes, hogy ez volt az első Orosz Nagydíj, és itt nyerte meg a Mercedes a csapat-vb-t.

Folytatás három hét múlva az Egyesült Államokban.

IDE KATTINTVA ELÉRHETŐ KÖRRŐL KÖRRE TUDÓSÍTÁSUNK!

OROSZ NAGYDÍJ (53 kör, 309.745 km), A VÉGEREDMÉNY
1.
Lewis Hamilton
brit
Mercedes
1:31:50.744
2. Nico Rosberg német Mercedes 13.657 mp h.
3. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 17.425 mp h.
4. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 30.234 mp h.
5. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 53.616 mp h.
6. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:00.016 p h.
7. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:01.812 p h.
8. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:06.185 p h.
9. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:18.877 p h.
10. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:20.067 p h.
11. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:20.877 p h.
12. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:21.309 p h.
13. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:37.295 p h.
14. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1 kör h.
15. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1 kör h.
16. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 1 kör h.
17. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1 kör h.
18. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault 1 kör h.
19. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 2 kör h.
FELADTA
megtett körök
Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault 21
Max Chilton brit Marussia-Ferrari 9
Leggyorsabb kör: Bottas (53. kör) 1:40.896
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZ. PONT
1. Lewis Hamilton 9 13 13 291
2. Nico Rosberg 4 13 14 274
3. Daniel Ricciardo 3 7 14 199
4. Valtteri Bottas 5 14 145
5. Sebastian Vettel 4 13 143
6. Fernando Alonso 2 14 141
7. Jenson Button 1 11 94
8. Nico Hülkenberg 13 76
9. Felipe Massa 1 8 71
10. Kevin Magnussen 1 10 49
11. Sergio Pérez 1 11 47
12. Kimi Räikkönen 11 47
13. Jean-Éric Vergne 6 21
14. Romain Grosjean 2 8
15. Danyiil Kvjat 5 8
16. Jules Bianchi 1 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 565
2. Red Bull-Renault 342
3. Williams-Mercedes 216
4. Ferrari 188
5. McLaren-Mercedes 143
6. Force India-Mercedes 123
7. Toro Rosso-Renault 29
8. Lotus-Renault 8
9. Marussia-Ferrari 2

A FUTAM (53 kör, 309.745 km)

Hamilton nyert, előnyét 17 pontra növelte Rosberggel szemben, aki az első körben elkövetett hibája után az utolsó előtti helyről feljött a másodikra, amivel a Mercedes máris megszerezte első konstruktőr-világbajnoki címét.

Az utolsó kör kezdődik, különösebb izgalom nélkül.

Massa és Ricciardo nem bír az előtte haladóval, Pérez és Alonso tartja a 10. és a 6. helyet.

Jobb híján Hamilton és Bottas a leggyorsabb köröket cserélgetik egymással. Rosberg is versenyképes a 48 körös gumikon, amelyek egyáltalán nem koptak el, a Pirelli túl óvatos volt ezen a számára is ismeretlen pályán, jövőre szuperlágyakat hoz ide.

Bottas ment egy leggyorsabb kört, de nem tud közelebb kerülni Rosberghez. Nagyon leült a verseny.

Alonsót Ricciardo támadja, ez a csata is érdekes lehet, nem csak Massáé és Pérezé.

Massa Pérezt támadja, a mexikóinak spórolnia kell az üzemanyaggal, mégis meg kellene tartania az utolsó pontszerző helyet.

Kvjatnak nincs jó versenye az 5. rajthelyről, esélytelen a pontszerzésre
Kvjatnak nincs jó versenye az 5. rajthelyről, esélytelen a pontszerzésre

Hamilton a 40. körben 1:41.8-cal jelezte, ki az úr a pályán. Rosberg, Bottas, Button, Magnussen, Alonso, Ricciardo, Vettel, Räikkönen és Pérez a pontszerző helyeken 12 körrel a vége előtt.

Közben Putyin Ecclestone-nal ölelkezik a paddockban.

Hamilton 1:42.1-es körrel válaszolt, Rosberg viszont visszalassult. Mégis elmegy a végéig? „Meglehet, de nem lesz könnyű. Most nagyon jók a gumik” – mondta a rádión.

Rosberg a 37. körben 1:42.0-t ment, 16 másodpercre van Hamiltontól, aki másfél másodperccel lassabb nála.

„B-terv” – mondták Rosbergnek a rádión, aki a 35. és a 36. körben is megfutotta a leggyorsabb kört. Nyomnia kell, mert még egyszer kiáll? A Williams is erre számít.

Grosjean 5 másodperces büntetést kapott Sutil meglökéséért. A Williams arra számít, hogy Rosberg gumijai a végére elkopnak, így Bottasnak lehet esélye a 2. hely megszerzésére. Igaz, a Mercedes-pilóta 1:42.770-es leggyorsabb kört ment a 32. körben. A váltott körös gumikímélést (egy gyors után egy lassabb) alkalmazva Rosberg a 34.-ben tovább javított.

A 31. körben Hamilton 20.2 másodperccel halad Rosberg előtt. Vettel 7 másodperccel Ricciardo mögött, a 8. helyen áll a kerékcseréje után. Massa a 14., Kvjatot és Pérezt üldözi.

Vettel a 30. körben a boxba hajtott a közepesen kemény gumikért, Rosberg a 31. kör elején Bottast támadta, a finn levágta a 2-es kanyart, majd elengedte a Mercedest, amely így visszaért a 2. helyre.

A 29. kör végén Hamilton 18.3 másodperccel előzi meg Vettelt, akit Bottas támad, a finn mögött Rosberg halad, szintén közvetlen közel. Utánuk jön lemaradva Button, Magnussen, Alonso, Ricciardo, Gutiérrez és Räikkönen.

Rosberg a 2. kör óta a közepesen kemény gumikon megy
Rosberg a 2. kör óta a közepesen kemény gumikon megy

A 27. kör végén Hamilton 3.2 másodperc alatt kapott közepesen kemény abroncsokat, az élre jött vissza. Vettel, Bottas, Rosberg, Button, Magnussen, Alonso jön mögötte, Massa is szervizel, újabb készlet lágy gumi, immár tényleg a végéig.

A 26. körben Bottas és Magnussen a 2. és a 3. helyről állt a boxba, Vettel feljött a 2. helyre. Rosbergé a leggyorsabb kör, Hamiltont is hívják.

Alonso a 25. körben szervizelt, 7.4 másodpercig tartott a kiállása, a bal első kerekével voltak gondok. Rosberg megelőzte Räikkönent, és már az 5. helyen halad.

Bottas nagyon lelassult, a 24. körben már 14 másodperc a hátránya. Ebben a körben Rosberg már gyorsabb volt Hamiltonnál.

Vergne is szervizelt, Rosberg már a 7. helyen halad, egyre közelebb van Räikkönenhez.

Button a 22. kör végén a boxba hajtott új gumikért, Rosberg mögé, Massáék elé jött vissza a keményebb abroncsokon – ez tényleg jót sejtet Rosbergnek, ha csak nem Alonso felgyorsul Button nélkül.

Két rádióüzenet. Rosberg: „Elkezdtek kopni a gumik!” Hamilton: „A kocsi egyensúlya és a gumik állapota is nagyon jó.” A német közepesen kemény abroncsai nem bírják?

Massa beragadt Pérez mögé, nem tud előzni a Williamsszel, így leszakad a Räikkönenhez közelítő Rosbergtől.

Rosberg a 20. kör elején megelőzte Pérezt, Hamilton pedig egyre inkább lerázza Bottast is.

Rosberg és Massa már a 10. helyen haladó Pérez mögött megy, Ricciardo leszakadt tőlük, csak a 15. pozícióban az ausztrál.

A Ferrari üzent Bianchinak a futam előtt
A Ferrari üzent Bianchinak a futam előtt

Hamilton a 17. körben újabb leggyorsabb kört futott, Bottas hátránya 5.4, Buttoné 18.6 másodperc az angolhoz képest. Alonso beállt 2.5-3 másodpercre Button mögött.

Rosberggel közölték a rádión, hogy jó a tempója, a dobogó felé robog. Massa tartja vele a lépést, lágy gumikon menne a célig a brazil.

Ricciardo Rosberg és Massa mögött halad, a Mercedes német pilótája már a 12. helyen áll a 13. kör végén.

Hamilton elkezdett tudatosan gazdálkodni a lágy gumikkal: egy lassabb kört egy gyors követ, ezt így csinálja felváltva, így lehet talán megkímélni az abroncsokat. Ricciardo a 11. kör végén közepesen kemény gumikat kapott, többször ő sem áll ki.

Chilton másodszor a boxban, a 10. kör végén vizsgálgatják az egyetlen Marussiát.

Alonso leszakadt Buttonról, nem tud előzni, így talán lemaradt a szélárnyékból. Ricciardo már a rádión panaszkodik, hogy Vettel feltartja.

Rosberg Sutilon is átverekedte magát a 7. körben, már a 16. helyen halad. Bottas 2.7 másodpercre van Hamiltontól, Button leszakadt, Alonso tapad a McLarenre.

Ricciardo Vettelt támadja, a német keményen védekezik – pedig az ausztrál azt hitte, miután matematikailag már csak neki van esélye az egyéni vb megnyerésére, kap segítséget a csapattól. Rosszul hitte…

Vergne és Kvjat kakaskodása után Räikkönen megelőzte az oroszt, és feljött a 9. helyre. Hátul Massa a lágy gumikon üldözi Rosberget.

Rosberg a 20. helyen, közepesen kemény gumikon megy, a mérnöke közölte vele, hogy a verseny végéig el kell jutnia rajtuk.

A rajt után Rosberg az élen, de a füstfelhő is mutatja, csúnyán elfékezte magát
A rajt után Rosberg az élen, de a füstfelhő is mutatja, csúnyán elfékezte magát

Magnussen a 3. körben megelőzte Vergne-t. A Mercedes-motorok fölénye látványos.

Hamilton, Bottas, Button, Alonso, Vergne, Magnussen, Vettel, Ricciardo, Kvjat, Räikkönen az első tíz sorrendje.

Rosberg és Massa a boxban, a Williamsnél ez előre tervezett lehet, a brazil ezek után csere nélkül megpróbálhat végigmenni – vagy két lágy készletet használ.

Hamilton jól rajtolt, de Rosberg utolérte a 2-es kanyarra, és meg is előzte. Ám a német levágta a sikánt, s vissza kell adnia a pozíciót. Rosberg azt mondta, kereket kell cserélnie, mert szögletesre fékezte az abroncsait.

A rajtnál büntetés nélkül le lehet vágni a 2-es kanyart, ha a pilóta később visszaadja az így megszerzett pozíciót. Tényleg hibás ott a pálya.

Hamilton azt kérdezte mérnökétől, hogy fogyasztott az ő és Rosberg autója a rajtrácsra vezető körön, de azt mondta neki a mérnök, hogy ezt az információt rádión nem oszthatja meg vele.

Chilton, Kobajasi, Pérez, Maldonado, Massa, Hülkenberg és Sutil indul közepesen kemény keverékű gumikon. Vettel azt mondta, lehet, hogy megpróbálja, de a jelek szerint nem kockáztat.

ELŐZMÉNYEK

12.54 A Pierlli szerint az ideális stratégia a minimális gumikopás, a hosszú és lassú (60 kilométer per óra a megengedett maximális sebesség) boxutca miatt az egy kiállás a legjobb stratégia. Rajt a lágyon, váltás a 34. körben közepesen keményre. Ha mégis kopni kezdenének a gumik, a 20. körben lágyról lágyra, majd két körrel a vége előtt, az 50. körben közepesen keményre.

12.49 „Jules, mindannyian neked szurkolunk" – vetítették a pályára a célegyenesben.

12.48 Egyperces közös ima Jules Bianchiért, közben az orosz légierő vadászgépei tartanak bemutatót.

12.45 Felcsendült az orosz himnusz, a pilóták a rajtrács elején sorakoznak – mostantól minden versenyen ez lesz a szokás.

12.44 A Mercedes ma 25 pont megszerzésével konstruktőr-világbajnok lehet.

12.42 A Marissia személyzete a rajtrács végén összeállt egy csendes percre, Max Chilton táblát tartott a kezében „Jules-ért versenyzünk” felirattal, Charlie Whiting FIA-versenyigazgató csatlakozott a csapathoz.

12.40 Ami a pilótapiac eseményeit illeti, a Ferrarinál Räikkönen elmondta, örülne Vettel érkezésének 2015-ben, míg a Toro Rosso csapatfőnöke azt mondta, szerinte Vergne megtartása lenne a legjobb döntés, de nem az ő kezében van a francia sorsa, hanem a Red Bull vezetőiében.

12.39 A betétfutamokon két olyan jellegzetesség történt, amely az F1-es futamon is érdekes lehet: a rajtnál többen levágták a kettes kanyart, és ezzel jogosulatlan előnyt szereztek (sokak szerint a külső íven érkezők számára elkerülhetetlen a kanyar levágása, és ezt pályatervezési hibának tudják be),a másik, hogy minden futamon többször megjelent a biztonsági autó, mert a lerobbanó vagy balesetes autókat nem lehet gyorsan eltávolítani a pályáról.

12.38 Az időmérő végeredményéhez képest négy pilóta kapott büntetést. Maldonado még Japánból hozott magával öt rajthely visszasorolást a motorcseréje miatt, Hülkenberg, Magnussen és Chilton váltócsere miatt került hátrébb 5-5 pozícióval. Ezzel nem Maldonado lenne az utolsó, de reggel a Lotusában is váltót cseréltek, így az Orosz GP-n induló egyetlen Marussia mögött marad.

A RAJTSORREND
1. Lewis Hamilton brit Mercedes
2. Nico Rosberg német Mercedes
3. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes
4. Jenson Button brit McLaren-Mercedes
5. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault
6. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault
7. Fernando Alonso spanyol Ferrari
8. Kimi Räikkönen finn Ferrari
9. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault
10. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault
11. Kevin Magnussen* dán McLaren-Mercedes
12. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes
13. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari
14. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari
15. Romain Grosjean francia Lotus-Renault
16. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault
17. Nico Hülkenberg* német Force India-Mercedes
18. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes
19. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault
20. Max Chilton* brit Marussia-Ferrari
21. Pastor Maldonado** venezuelai Lotus-Renault
*váltócsere miatt 5 rajthelyes büntetés
**motorcsere miatt a Japán Nagydíjról áthozott 5 rajthelyes büntetés, plusz váltócsere miatt még 5 rajthelyes büntetés

12.36 Minden bizonnyal Putyin ráhatására történt, hogy a Bernie Ecclestone vezette FOM körlevelet írt a csapatoknak, s arra szólította fel őket, hogy a negyedórával a rajt előtt felcsendülő orosz nemzeti himnusz alatt mindenki szakítsa félbe a munkát, és a csenddel adja meg a tiszteletet a rendezőnek. A pilóták a rajtrács elején sorakoznak majd fel, a himnusz után körbe állva tisztelegnek a Japán Nagydíjon életveszélyes sérüléseket szenvedett Jules Bianchinak és családjának.

12.35 Roppant szigorú biztonsági intézkedéseket vetettek be az Orosz Nagydíj helyszínén a versenyre kilátogató Vlagyimir Putyin védelme céljából, 200 fős személyzet vigyáz az államfő testi épségére, a légtérben katonai helikopterek köröztek, a pálya környékén harci járművek biztosítják a rendet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik