Verstappen Monzában is nyert, és újabb lépést tett második vb-címe felé

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2022.09.11. 14:30
null
Max Verstappen az Olasz Nagydíjon sem talált legyőzőre (Fotó: AFP)
Max Verstappen idénybeli 11. futamgyőzelmét aratta a Formula–1-es Olasz Nagydíjon. A hetedik helyről rajtoló címvédő mögött a Ferrari hazai futamán a pole pozícióból induló Charles Leclerc ért célba, a dobogóra még George Russell állhatott fel a biztonsági autó mögött véget érő viadalt követően.

 

Charles Leclerc bizonyult a leggyorsabbnak a monzai időmérőn, így a helyi szurkolók nagy örömére Ferrari-versenyző indulhatott a pole pozícióból az idény 16. futamán. Leclerc mögött azonban alaposan átalakult a rajtsorrend azt követően, hogy kilenc versenyzőt büntettek meg erőforráselemek cseréje miatt. Leclerc mellől George Russell, a második sorból Lando Norris és Daniel Ricciardo várhatta a piros lámpák kialvását.

A rajtnál Russell keményen támadta Leclerc-t az első helyért, ám a brit pilóta levágta az egyes kanyart, így Leclerc maradt az élen. Norris beragadt, és három pozíciót is veszített, míg a hetedik helyről induló Max Verstappen éppen ennyit jött előre a startnál.

73. OLASZ NAGYDÍJ
SZEPTEMBER 9., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Leclerc 1:22.410
2. szabadedzés: 1. Sainz 1:21.664
SZEPTEMBER 10., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Verstappen 1:21.252
Időmérő: 1. Leclerc 1:20.161
SZEPTEMBER 11., VASÁRNAP
A verseny: 1. Verstappen, 2. Leclerc, 3. Russell
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Október 2., 14.00Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
Október 7., 7.00Japán Nagydíj, Szuzuka
Október 23., 21.00Amerikai Nagydíj, Austin

A címvédő ráadásul hamar megelőzte az előtte haladó Ricciardót és Russellt is, így csupán öt körre volt szüksége ahhoz, hogy felzárkózzon Leclerc mögé. Ám mire Verstappen igazán közel került ferraris riválisához, virtuális biztonsági autós fázis lépett érvénybe Sebastian Vettel megálló Aston Martinja miatt. A korlátozás alatt Leclerc a bokszutcába hajtott friss gumikért, ezzel azonban veszített némi időt Verstappennel szemben.

Russell a 24. körben járta meg a bokszutcát, két körrel később pedig érkezett Verstappen is. A kiállások után Leclerc vezette a versenyt, ám a tíz másodperces hátrányát a holland hamar elkezdte ledolgozni. Erre azonban reagáltak a Ferrarinál, és a 34. körben kihívták Leclerc-t új lágy gumikért.

A monacóinak nagyjából húsz másodpercet kellett ledolgoznia a futamgyőzelemért, ám nem ment túl gyorsan a felzárkózása. A 42. körben Lance Stroll behajtott a bokszutcába, majd feladta a versenyt, így az Aston Martin mindkét pilótájának idő előtt ki kellett szállnia.

Öt körrel a futam vége előtt úgy tűnt, Leclerc-nek nem maradt esélye a futamgyőzelemre, ekkor azonban Ricciardo lelassuló és megálló autója miatt a pályára küldték a biztonsági autót. Ez jól jöhetett volna a Ferrari számára, ám a meghibásodó McLarent nem tudták idejében elszállítani a pályáról, így a mezőny a safety car mögött teljesítette a hátralévő néhány kört.

Verstappen újabb magabiztos győzelmet aratott, a dobogóra még Leclerc és Russell állhatott fel. Pontszerző helyen végzett rajtuk kívül Sainz, Hamilton, Pérez, Norris, Gasly, (pályafutása első F1-es versenyén) De Vries és Csou Kuan-jü. A futam leggyorsabb körét Pérez autózta, Verstappen előnye immár 116 pont Leclerc-rel szemben a világbajnoki tabella élén.

Folytatás három hét múlva a Szingapúri Nagydíjjal!

AZ OLASZ NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull 1:20.27.511
2. Charles Leclerc monacói Ferrari 2.446 mp h.
3. George Russell brit Mercedes 3.405 mp h.
4. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 5.061 mp h.
5. Lewis Hamilton brit Mercedes 5.380 mp h.
6. Sergio Pérez mexikói Red Bull 6.091 mp h.
7. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 6.207 mp h.
8. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Red Bull 6.396 mp h.
9. Nyck de Vries holland Williams-Mercedes 7.122 mp h.
10. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 7.910 mp h.
11. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 8.323 mp h.
12. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 8.549 mp h.
13. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
14. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Red Bull 1 kör h.
15. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1 kör h.
16. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1 kör h.
KIESETT MEGTETT KÖR
Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 45
Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 39
Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 31
Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 10
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Max Verstappen 11 13 14 4 335
2. Charles Leclerc 3 7 13 3 219
3. Sergio Pérez 1 8 14 3 210
4. George Russell - 7 15 - 203
5. Carlos Sainz Jr. 1 7 14 3 187
6. Lewis Hamilton - 6 14 2 168
7. Lando Norris - 1 12 1 88
8. Esteban Ocon - - 12 1 66
9. Fernando Alonso - - 11 - 59
10. Valtteri Bottas - - 7 - 46
11. Pierre Gasly - - 5 - 22
12. Kevin Magnussen - - 5 - 22
13. Sebastian Vettel - - 6 - 20
14. Daniel Ricciardo - - 5 - 19
15. Mick Schumacher - - 2 - 12
16. Cunoda Juki - - 3 - 11
17. Csou Kuan-jü - - 3 - 6
18. Lance Stroll - - 5 - 5
19. Alexander Albon - - 3 - 4
20. Nyck de Vries - - 1 - 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull 545
2. Ferrari 406
3. Mercedes 371
4. Alpine-Renault 125
5. McLaren-Mercedes 107
6. Alfa Romeo-Ferrari 52
7. Haas-Ferrari 34
8. AlphaTauri-Red Bull 33
9. Aston Martin-Mercedes 25
10. Williams-Mercedes 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik