F1: nyolc éve szenvedett súlyos síbalesetet Michael Schumacher

ZSOLDOS BARNAZSOLDOS BARNA
Vágólapra másolva!
2021.12.29. 08:30
null
Michael Schumacher mosolya a családjának hiányzik leginkább, a róla szóló dokumentumfilm alapján velük sem tud kommunikálni (Fotó: Getty Images)
Michael Schumacher pontosan nyolc évvel ezelőtt, 2013. december 29-én szenvedett súlyos síbalesetet, amelynek következtében azóta sem szerepelt a nyilvánosság előtt.

Csak telnek az évek Michael Schumacher tragédiája óta, és az emberek egyre inkább kezdik elveszteni a reményt, hogy valaha is újra láthatják a hétszeres világbajnokot.

A korábbi klasszis nyolc esztendővel ezelőtt szenvedett síbalesetet egy franciaországi családi vakáció során, és olyan súlyosan megsérült a koponyája, hogy azonnali életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta. Újabb operációt követően csaknem egy hónapig mesterséges kómában tartották, majd a lassú ébresztés után – a család közleménye szerint – „a tudatosság és ébredés jeleit” kezdte mutatni.

A német sztárt 2014 szeptemberében szállították haza Genf mellett fekvő otthonába, azóta hivatalos információt nem osztottak meg az állapotáról. Az elmúlt nyolc évben így ez lett a nemzetközi bulvármédia egyik kiemelt témája, hiszen a hírekre szomjazó rajongók a Schumacherrel kapcsolatos összes pletykára és nyilatkozatra felkapták a fejüket. Már össze sem lehet számolni a megcáfolt híreszteléseket, amelyek közül több pereskedésig fajult, ám mintha a mögöttünk álló időszakban az érdeklődés alábbhagyott volna.

Most már tényleg annyira rég történt a tragikus baleset, hogy talán még a legnagyobb rajongók is beletörődtek, kedvencük nincs olyan állapotban, hogy a nyilvánosság elé lépjen, a család pedig semmiféle hivatalos információt nem fog megosztani. Ugyanakkor 2021-ben mindenképp fontos mérföldövet jelentett a Schumacher életéről bemutatott dokumentumfilm, amelyben a rokonok nyilatkozataiból félreérthetetlenül lehet rá következtetni, hogy a családapa velük sem tud kommunikálni.

Fia, az F1-ben az idén bemutatkozó Mick így fogalmazott: „Azt hiszem, apa és én most másként is megértenénk egymást. Egyszerűen azért, mert már hasonló nyelvet beszélünk. A motorsport nyelvét. Ilyenkor arra gondolok, milyen jó is lenne. Mindent feladnék csak ezért.”

Az exversenyző felesége, Corinna is megszólalt a filmben, többek között kitérve arra is, a tragikus nap előtt felvetődött, hogy nem is kellene síelni menniük: „Michael azt mondta, a hó most nem optimális, elrepülhetnénk Dubaiba, és ott ejtőernyőzhetnénk… De sosem okoltam Istent a történtek miatt. Egyszerűen balszerencsénk volt. Akkora balszerencsénk, amekkoránál nagyobb nem érheti az embert. Nyilvánvaló, hogy Michael mindennap hiányzik, és nemcsak nekem, hanem a gyerekeknek, az édesapjának és az egész családnak is.”

Abban természetesen biztosak lehetünk, hogy Schumachert a világ legjobb orvosai és terapeutái kezelik, miközben családtagjaitól is megkapja a kellő támogatást és szeretetet, ám ha nyolc év alatt nem javult számottevően az állapota, nagyon nehéz optimistán gondolkodni a jövőről. Rajongói és szerettei nem tehetnek mást, mint hogy imádkoznak egy csodálatos fordulatért.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik