F1: „Nem utoljára láttuk az új időmérőt, lehet tökéletesíteni”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.21. 12:33
Toto Wolff, a Mercedes F1-es csapatfőnöke elismerte, hogy a csapatok kissé elhamarkodottan döntöttek vasárnap Melbourne-ben a korábbi időmérős rendszer visszaállításáról.

„Biztos vagyok benne, hogytökéletesíthető a szombatok kipróbált rendszer. Idő kell hozzá, hogy elemezzük, milyen időbeosztással kellene megoldani – mondta Wolff, akit arról is kérdeztek, mit szól hozzá, hogy Lewis Hamilton szerint hiba visszatérni a korábbi rendszerre? – Nem csak Lewis véleménye ez, több pilóta, köztük Max Verstappen is élvezte, hogy az első perctől kezdve tétjük volt az egyes szakaszoknak, ebben a rendszerben nem lehet lazítani. Túl szoros volt a határidő az első két szakaszban, míg a harmadikról mindannyian azt mondjuk, hogy rémes volt.”

Az időmérőn valóban a harmadik szakasz okozta a nagy csalódást azzal, hogy az edzés végén senki sem volt kint a pályán. Az első és a második szakaszt az időtartamuk növelésével és a kiesések szellősebbé tételével működőképessé lehetnek tenni, de Wolff leszögezte, rövid távon nem születhet megoldás, az idén már nem lehet kísérletezgetni.

„Tökéletesíthető a rendszer, de az F1 nézőit nem kínozhatjuk azzal, hogy versenyről versenyre változtatunk a szabályokon. Van fantázia az új rendszerben, és a szezon után átgondoljuk, hogyan lehetne jól alkalmazni. Nem utoljára láttuk” – szögezte le Wolff.

Legfrissebb hírek

Norris szerint még nincs ok a mosolygásra; Verstappen úgy érzi, egyelőre nem elég gyors Abu-Dzabiban

F1
13 órája

Norris és Verstappen továbbra is az élen; Piastri a top 10-en kívül a második abu-dzabi edzésen

F1
16 órája

Nyolc ezredmásodperc: Norris szoros csatában Verstappen előtt az Abu-dzabi Nagydíj nyitó edzésén

F1
20 órája

Norrisnak a világot jelentené a bajnoki cím, de nem fogja megkérni Piastrit, hogy segítsen neki

F1
2025.12.04. 20:06

Norris, Verstappen vagy Piastri? – a 2025-ös szezonzáró következik Abu-Dzabiban

F1
2025.12.04. 18:10

A Cadillac a Super Bowl reklámblokkjában leplezi le 2026-os autóját

F1
2025.12.03. 14:58

F1-idényzáró: az izgalmas verseny minden pillanata élőben az M4 Sporton

F1
2025.12.03. 14:26

Hadjar lesz Verstappen csapattársa; bejelentést tett a Racing Bulls is

F1
2025.12.02. 16:40
Ezek is érdekelhetik