F1: Nem tudom, mi történt, nem akarom látni – Philippe Bianchi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.24. 12:20
null
Jules Bianchi egy évvel ezelőtt szenvedett halálos kimenetelű balesetet (Fotó: Reuters)
A hét végi Japán Nagydíjra árnyékot vet Jules Bianchi egy évvel ezelőtti balesete, amelyet azóta sem nézett meg az édesapja. Philippe Bianchi és családja számára megrázó hetek következnek, hiszen egy éve beszéltek utoljára a hosszú kóma után júliusban elhunyt versenyzővel.

Először tér vissza a Formula–1 Szuzukába azóta, hogy a tavalyi Japán Nagydíjon Jules Bianchi halálos kimenetelű balesetet szenvedett. Először hunyt el F1-es pilóta versenyen történt baleset következtében Ayrton Senna 1994-es tragédiája óta. A francia hónapokig feküdt kómában előbb Japánban, majd a Nizzai klinikán, mielőtt júliusban belehalt súlyos fejsérüléseibe.

Az F1-es mezőny a Magyar Nagydíj előtt tisztelgett a pilótatárs emléke előtt, s a megemlékezésre eljött Jules Bianchi családja is. Philippe Bianchi, az édesapa sem azelőtt, sem azóta nem volt ott nagydíjon, a BBC-nek ugyanis elárulta, túl nehéz számára, hogy F1-es autókat nézzen.

A 31. JAPÁN NAGYDÍJ PROGRAMJA
PÉNTEK
3.00–4.30: 1. szabadedzés
7.00–8.30: 2. szabadedzés
SZOMBAT
4.00–5.00: 3. szabadedzés
7.00–8.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
8.00: a verseny (53 kör, 307.471 km) rajtja
Magyar idő szerint. Az NSO mindegyik edzésről élő szöveges tudósítással számol be.

„Sokan vannak körülöttem, akik továbbra is nézik a futamokat, és azt mondják, már teljesen más az F1, mint egy éve, sok minden változott, de elmondom nekik, hogy nem akarom nézni. Még túl nehéz ez számomra – mondta Philippe Bianchi, akinek fia tavaly október ötödikén csapódott neki nagy sebességgel a pálya mellett egy Saubert mentő traktornak. – Újabb nagyon nehéz időszak következik a család számára, hiszen lassan egy éve, hogy Jules balesetet szenvedett. Egy éve beszéltünk vele utoljára, majd kilenc hónapon át tétlenül néztük, ahogy ott fekszik, nem kommunikálhattunk vele. Ahogy teltek a hónapok, rádöbbentünk, hogy visszafordíthatatlan az állapota, túlságosan súlyos volt a sérülése. Nagyon hiányzik, s nemcsak nekünk, a volt kollégáinak, a szurkolóknak, a barátoknak is."

Philippe Bianchi, aki a fia emlékére alapítványt hoz létre a fiatal gokartversenyzők számára (több jelenlegi F1-es versenyző ez ügyben is a támogatásáról biztosította), elmondta, nem látta még fia balesetének a felvételeit.

„Nem tudom, mi történt, nem akarom látni a felvételeket. Talán egy vagy két hónap, talán fél év múlva ráveszem magam. Furcsa, hogy azzal magyarázzák a balesetét, hogy túl gyorsan ment, hiszen F1-es pilóta volt, akinek gyorsan kell mennie – mondta Bianchi, aki támogatja az F1-es autók pilótafülkéjének befedésére való törekvéseket. – Szerintem nagyon jó ötlet. Jules esetén nem változtatna, az orvosok azt mondták, nem az ütődéstől sérült meg az agya, a hirtelen lassulás is végzetes erőhatással volt rá."

„Mindenki azt mondja, hogy Jules biztosan nyert volna versenyt az F1-ben, és egyesek leendő világbajnoknak tartották. Sohasem tudjuk meg, mi lett volna, de azért dolgozott, ehhez volt tehetsége, és biztos vagyok benne, hogy nagyon jó autóval versenyben lett volna a vébécímért" – mondta Philippe Bianchi.

Legfrissebb hírek

40. Magyar Nagydíj: nálunk is a McLaren a toronymagas esélyes

F1
2 órája

F1: párbajtőr után palacsintasütés a paddockban   

F1
3 órája

„Nem fair az összehasonlítás” – továbbra is számos elemében régebbi gép Cunoda Red Bullja

F1
12 órája

„Messze ez a legrosszabb pályám” – Leclerc nem tudja, miért nem megy neki a Hungaroringen

F1
15 órája

Verstappen megerősítette, hogy 2026-ban is a Red Bullnál versenyez

F1
15 órája

F1 75: Senna és az „istenek köre” az egyetlen Donington Park-i futamon

F1
16 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – az eddigi 20 győztes hungaroringi sztorijai

F1
23 órája

A Magyar Nagydíj előtt szerződést hosszabbított csapatfőnökével a Ferrari

F1
Tegnap, 9:23
Ezek is érdekelhetik