F1: Nem mi leszünk a leggyorsabbak Spielbergben – Binotto

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.06.08. 09:33
null
Binotto már most fogadkozik? (Fotó: AFP)
Még bő három hét van hátra a Formula–1-es idényrajtig, a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto azonban már leírta az esélyeiket.

 

A Ferrari nem teljesített túl meggyőző tesztidényt, és a csapatfőnök már jóval a tervezett ausztrál idénynyitó előtt kijelentette, hogy lemaradásban vannak riválisaikkal szemben. A melbourne-i versenyhétvégét aztán az utolsó pillanatokban lefújták, és azóta összesen tíz nagydíjat töröltek vagy halasztottak el a koronavírus-járvány miatt. A vezetőség ezt követően egy teljesen átalakított versenynaptáron kezdett dolgozni, és múlt héten közölte az első nyolc futam időpontját is, amiből kiderült, július 5-én rajtol el a kiírás.

A spielbergi esélyek kapcsán már el is indultak a találgatások, a Mercedes technikai igazgatója, James Allison Max Verstappent nevezte meg legnagyobb ellenfelüknek, és a Ferrari csapatfőnökének, Mattia Binottónak a szavai is arra engednek következtetni, hogy az első nagydíjak leginkább az „ezüstnyilak" és a Red Bull csatájáról fognak szólni.

„Nem volt lehetőségünk túl sokat dolgozni a hosszúra nyúló gyárleállás miatt, hiszen egyáltalán nem lehetett fejleszteni az autót, vagy adatokat gyűjteni a szélcsatornában. Alig pár napja fogtunk újra munkába, és azon vagyunk, hogy kijavítsuk a gyenge pontjainkat. Azonban ugyanott tartunk, mint ahol az Ausztrál Nagydíj előtt voltunk, és nagyjából ugyanaz az autó fog Ausztriában is a pályára gurulni. A fejlesztések csak később érkeznek" – bocsátotta előre a Marca lapnak adott interjújában, és arra is kitért, hogy a fejlesztések befagyasztása még nehezebbé teszi a felzárkózást.

Nem hiszem, hogy mi leszünk a leggyorsabbak Spielbergben, így a lehető legtöbb pontot szeretnék megszerezni az idény elején, hogy aztán később visszakapaszkodhassunk. A fejlesztések befagyasztása miatt azonban mindenképpen kevesebb lehetőségünk lesz az előrelépésre. Azért fogadtuk el ezeket a változtatásokat, mert felelősséggel tartozunk a Formula–1 felé, ugyanakkor ez még nehezebbé teszi a dolgunkat, persze nincs lehetetlen. Úgy hiszem, az első három verseny után már látjuk az autónk valódi potenciálját" – tette hozzá.

A Ferrari egy évvel ezelőtt a második és a negyedik helyet szerezte meg az Osztrák Nagydíjon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik