F1: „Nem bánom, cseréljünk autót! Fel is ajánlom neki”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.19. 11:43
Gáláns ajánlatot tett Marcus Ericsson, az F1-es Sauber-istálló svéd pilótája csapattársának, Felipe Nasrnak. A brazil szerint valami alapvető hiba van a kasztnijával, ezért kapott ki az idény első három időmérőjén és a legutóbbi két versenyen kollégájától, aki belemenne abba, hogy autót cseréljenek.

„Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy valami baj van az autómmal. Minden egyes edzésen szenvedek vele, míg Marcus teljesen elégedett. A barcelonai teszten én is vezettem azt az autót, nekem sem volt bajom vele” – panaszkodott Nasr a Kínai Nagydíj után a brazil UOL-nak.

Az internetes lap megkereste Ericssont is, és elmondta neki Nasr panaszát, sőt rákérdezett, belemenne-e a cserébe?

„Miért ne? Nem bánom, cseréljünk autót! Fel is ajánlom neki, aztán meglátjuk, mit szól – mondta a svéd. – Már az előző idény végén is gyorsabb voltam Felipénél, a felkészülés alatt is keményen dolgoztam, hogy még erősebbé váljak. Teljesen megbízom a csapatban és az autóban. Szerintem megmutattam, melyikünk a jobb pilóta.”

A Sauber még nem szerzett pontot ebben az idényben, anyagi problémái miatt azonban márciusban és áprilisban is csúszott a fizetésekkel, és azt pletykálják, hogy kihagyhat egy-két versenyt. A csapat vezetősége ezt cáfolta.

Legfrissebb hírek

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
6 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
6 órája

Thierry Boutsen: A legnagyobb veszély sem tántorított el minket

F1
8 órája

Norris és Piastri maradt az első két helyen, de majdnem összeütköztek a Hungaroringen

F1
10 órája

Alonso autóba ül a második edzésen a Hungaroringen

F1
12 órája

F1 75: tragikus, fekete hétvége Imolában

F1
13 órája

A Tanítsunk Magyarországért program diákjai is kérdeztek az F1-es sztároktól

F1
13 órája

A McLaren párosa zárta az élen a Magyar Nagydíj első szabadedzését

F1
14 órája
Ezek is érdekelhetik