F1: Ne fütyüljétek ki Rosberget! – a szörföző Hamilton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.10. 17:58
null
Lewis Hamilton önfeledten, honfitársain „szörfözve” ünnepelte győzelmét (Fotó: Action Images)
Lewis Hamiltont bosszantotta a túl lassú biztonsági autó a Brit Nagydíj elején, egyszer majdnem neki is ment, miközben a fékjét próbálta melegíteni. Az angol a verseny után boldog volt, arra is megkérte a brit szurkolókat, hogy ne fütyüljék ki Nico Rosberget.

 

Lewis Hamilton viszonylag simán megnyerte a Brit Nagydíjat, pedig nem sokon múlt, hogy még a zöld jelzés előtt feladja a versenyt. A rajt előtt leszakadó esőt követően a mezőny a biztonsági autó mögött körözött, és ő egyszer majdnem nekiment a Mercedes AMG GT S-nek.

„A fékek nem tudtak bemelegedni, olyan lassan mentünk. Mindent megpróbáltam, hogy valahogy felhevítsem a fékeket, de el sem hiszik, milyen lassú volt a safety car – árulta el Hamilton. – Túl gyors a kocsink, nem is észleltem a távolságot, a fékek nem fogtak, majdnem nekicsúsztam. Ilyen még nem volt, nagy szerencse, hogy megúsztam."

Hamilton elmondta, nem is érti, miért kellett a biztonsági autó mögött rajtolni, amikor már elállt az eső. Így a Pirelli vizes pályára való gumijait megint szinte csak a biztonsági időszakban használta a mezőny, versenyzésre nem.

„Simán rajtolhattunk volna a rajtrácsról. Voltak vizes részek a pályán, de erről is szól az autóversenyzés. Túl sokáig döcögtünk a biztonsági autó mögött, mire elengedtek, már intermediate gumikra lehetett váltani. Nyolc éve nagyobb víz volt, mégis elengedték a mezőnyt a rajtrácsról" – utalt vissza Hamilton a 2008-as győzelmére, és jelezte, hogy szerinte túl óvatos lett a versenyigazgatóság.

Hamilton minden pillanatát élvezte a győzelmének, az eredményhirdetés előtt is átugrott a bokszutca kerítésén, és a lelátó felé rohant, majd a kötelező program után együtt ünnepelt a közönséggel. Felállt a kerítésre, majd a közönségre dőlt, és úgy vitték, mint egy hőst vagy rocksztárt a koncerten – crowd surfing, azaz közönségszörf.

Hamilton arra is megkérte a rajongóit, hogy ne fütyüljék ki Nico Rosberget.

„Ne fütyüljétek ki, ennél sokkal jobbak vagyunk. Mutassuk meg, hogy a britek nem ilyenek. Szép napunk van, nyertünk, ne csúfítsuk el, még akkor se, ha régebben mások ugyanezt tették – mondta a vb-címvédő. – Nem számít, hogy első vagy második vagy, mindig légy pozitív! Csodálatos ez a közönség, mindenki az olaszokat dicséri, de ez is van olyan jó."

Hamilton mellett Max Verstappen is nagy ovációt kapott Silverstone-ban, a holland a verseny elején a száradó pályán a külső íven megelőzte Rosberget, majd miután a száraz aszfalton meg kellett hajolnia a Mercedes előtt, visszazárkózott a műszaki hibás Mercedesre.

„Nagyon gyors az autó vizes pályán, de mivel semmit sem láttam a vízfelhőtől, inkább lemaradtam kissé. Aztán miután javult a kilátás, támadtam, és meg is előztem Rosberget. A külső íven is jó volt a tapadás, de azért merész húzás volt. Nem voltam biztos benne, hogy jó vége lesz, de ha már elkezdtem a manővert, végigcsináltam – idézte fel Verstappen a verseny legemlékezetesebb jelenetét. – Ahogy felszáradt a pálya, a két Mercedes felgyorsult, Lewis elhúzott, Nicót pedig az egyenesekben nem lehetett tartani. Azért nagyokat csatáztunk. A végén problémája volt, utolértem, de főleg annak örülök, hogy csak nyolc másodperccel kaptam ki."

BRIT NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (52 kör, 307.198 km)
1.
Lewis Hamilton
brit
Mercedes
1:34:55.831
2. Nico Rosberg német Mercedes 6.911 mp h.
3. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 8.250 mp h.
4. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 26.211 mp h.
5. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:09.743 p h.
6. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:16.941 p h.
7. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:17.212 p h.
8. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1:25.858 p h.
9. Sebastian Vettel német Ferrari 1:31.654 p h.
10. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Ferrari 1:32.600 p h.
11. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1 kör h.
12. Jenson Button brit McLaren-Honda 1 kör h.
13. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1 kör h.
14. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1 kör h.
15. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1 kör h.
16. Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 1 kör h.
17. Kevin Magnussen dán Renault 3 kör h.
FELADTÁK megtett körök
Jolyon Palmer brit Renault 37
Rio Haryanto indonéziai Manor-Mercedes 24
Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 17
Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 11
Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 6
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 5 6 9 171
2. Lewis Hamilton 4 7 9 167
3. Kimi Räikkönen 4 8 106
4. Daniel Ricciardo 1 9 100
5. Sebastian Vettel 5 7 98
6. Max Verstappen 1 3 8 87
7. Valtteri Bottas 1 8 54
8. Sergio Pérez 2 6 47
9. Felipe Massa 7 38
10. Romain Grosjean 4 28
11. Nico Hülkenberg 5 26
12. Carlos Sainz Jr. 7 26
13. Danyiil Kvjat 1 4 23
14. Fernando Alonso 2 18
15. Jenson Button 4 13
16. Kevin Magnussen 1 6
17. Pascal Wehrlein 1 1
17. Stoffel Vandoorne 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 338
2. Ferrari 204
3. Red Bull-TAG Heuer 195
4. Williams-Mercedes 92
5. Force India-Mercedes 73
6. Toro Rosso-Ferrari 41
7. McLaren-Honda 32
8. Haas-Ferrari 28
9. Renault 6
10. Manor-Mercedes 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik