F1: Max Verstappen 17 évesen Toro Rossót vezethet - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.19. 09:06
null
Max Verstappen 17 évesen F1-es autót vezethet
Ugyan szeptember végén lesz csak 17 éves, ám a következő szezontól a Formula–1-es Toro Rosso istállóban versenyez Max Verstappen – jelentette be hivatalosan az istálló.

 

A korábbi F1-es versenyző, Jos Verstappen fia a francia Jean-Éric Vergne-t fogja helyettesíteni a Red Bull „fiókcsapatánál”. A holland fiú jelenleg a Formula–3-ban versenyez.

„Hétéves korom óta a Formula–1 volt a célom, szóval ez a lehetőség valóban egy álom megvalósulása” – nyilatkozta az ifjú Verstappen, aki ezzel minden idők legfiatalabb versenyzője lesz az F1-ben. A tinédzser pilóta Jaime Alguersuari rekordját adja majd át a múltnak, aki 19 évesen és 125 naposan mutatkozott be az autósport csúcssorozatában 2009-ben.

„Apa, egyszer vezethetek én is az 
F1-ben?” – Jos és Max még 2009-ben
„Apa, egyszer vezethetek én is az F1-ben?” – Jos és Max még 2009-ben

Verstappen ezzel hasonló útra lép, mint korábban Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo, leendő csapattársa, Danyiil Kvjat pedig 19 évesen mutatkozott be a Toro Rossóban és lett márciusban a legfiatalabb pontszerző.

Az ifjú holland a Van Amersfoort versenyzőjeként jelenleg a második helyen áll az F3-as pontversenyben, miután nyolc futamot nyert meg és volt egy hatos sikerszériája.

„Nagyon keményen dolgoztunk, hogy elérjük a Formula–1-et. Remélem, hogy a Verstappen név visszatérésével szép emlékeket idézünk fel az F1-ben, és remélem, sok szurkolónk lesz a pályákon” – nyilatkozta a 16 éves kora ellenére rendkívül érett Max.

Érdekesség, hogy Verstappennek még nincs jogosítványa, miután Hollandiában 18 éves kor a vezetői engedély megszerzésének korhatára, autót pedig 19 éves kortól lehet bérelni az országban.

Legfrissebb hírek

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
12 perce

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
2 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
3 órája

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
4 órája

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
7 órája

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
8 órája

Leclerc az elpuskázott pole pozíció miatt bosszankodott; Hamilton szerint az első sor is elérhetetlen volt

F1
12 órája

„Teljes időpazarlás, nagyon gyerekes!” – Verstappent felbosszantották az időmérő után

F1
15 órája
Ezek is érdekelhetik