F1: Massa szerint ekkora esőben nem szabad versenyezni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.25. 17:09
Felipe Massa szerint ha olyan marad az időjárás Austinban, mint az időmérő második szakasza alatt, nem szabad megrendezni az Amerikai Nagydíjat, amelynek rajtjára a tervek szerint magyar idő szerint 20 órakor kerül sor.

„Az időmérő vége már túl veszélyes volt – mondta Massa, akivel a rádiós beszélgetések alapján több versenyző egyetértett. – Rengeteget csúszkáltam, nagyon könnyen összetörhettem volna az autót. Túl kockázatos volt ilyen körülmények között körözni. A szombati szabadedzés megtartása is vitatható döntés volt, remélem, a versenyen nem vállalják a rizikót, mert hatalmas baleset lehet a vége.”

Az időjósok szerint a verseny idejére jobb lesz az idő, de már szombaton is azt mondták, hogy vasárnapra kitisztulhat az ég, s ennek eddig nem látták a jelét a helyszínen.

Massa a két Ferrari-pilóta büntetése miatt a 7. helyről rajtolhat. Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen is 10-10 rajthelyes büntetést kapott, a Ferrari közleménye szerint Vettel az 5. helyről a 14. helyre kerül, azért csak kilenc pozíciót veszít, mert Räikkönen is kikerül mögüle – ő a 18. helyre.

Lewis Hamilton elmondta, nem töri össze magát azért, hogy már most biztossá tegye világbajnoki címét – ehhez a pole-ból rajtoló Rosberg elé kellene kerülnie a versenyen.

„Az időmérőnek voltak élvezetes pillanatai, de a végére eléggé rosszak lettek a körülmények. Lesz még három verseny, itt nem szabad kockáztatni, nem élet-halál kérdése” – mondta a vb-éllovas.

LEWIS HAMILTON VILÁGBAJNOK LESZ AZ AMERIKAI NAGYDÍJON, HA...
...nyer, Sebastian Vettel pedig legfeljebb 3. lesz.
...2., Vettel legfeljebb 6., Nico Rosberg pedig 3.
...3., Vettel legfeljebb 8., Rosberg pedig 4.
...4., Vettel legfeljebb 9., Rosberg pedig 5.
...5., Vettel nem szerez pontot, Rosberg legfeljebb 6.
Az F1-ben az első tíz kap pontot 25, 18, 15, 12, 10, 8, 6, 4, 2, 1-es elosztásban.

AMERIKAI NAGYDÍJ, A RAJTSORREND
1. Nico Rosberg német Mercedes
2. Lewis Hamilton brit Mercedes
3. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault
4. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault
5. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes
6. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes
7. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes
8. Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault
9. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda
10. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes
11. Romain Grosjean francia Lotus-Mercedes
12. Jenson Button brit McLaren-Honda
13. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes
14. Sebastian Vettel* német Ferrari
15. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari
16. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari
17. Alexander Rossi amerikai Marussia-Ferrari
18. Kimi Räikkönen* finn Ferrari
19. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault
20. Will Stevens** brit Marussia-Ferrari
*motorcsere miatt 10 rajthelyes büntetés; **motorcsere miatt 20 rajthelyes büntetés

 

Legfrissebb hírek

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
1 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
2 órája

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
3 órája

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
6 órája

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
6 órája

Leclerc az elpuskázott pole pozíció miatt bosszankodott; Hamilton szerint az első sor is elérhetetlen volt

F1
11 órája

„Teljes időpazarlás, nagyon gyerekes!” – Verstappent felbosszantották az időmérő után

F1
14 órája

Hadjar rajtbüntetést kapott Sainz feltartásáért – hivatalos

F1
Tegnap, 1:12
Ezek is érdekelhetik