F1: Leclerc a Ferrari, Russell a „show" miatt volt frusztrált Miamiban

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.08. 10:38
null
George Russell (elöl) leszögezte, a versenyzésért, nem pedig a show-ért van itt (Fotó: AFP)
A kilencedik helyről rajtolva tudott győzni Max Verstappen a Formula–1-es Miami Nagydíjon. A kétszeres világbajnok stratégiája jól működött az idény ötödik versenyén, míg csapattársa, Sergio Pérez kissé szenvedett a gumikkal. A mexikói pilóta szerint Verstappen megérdemelte a győzelmet, amire a következő hetekben a Miamiban negyedik dobogós helyezését szerző Fernando Alonso is bejelentkezett. Charles Leclerc egyre kevésbé tud pozitívan nyilatkozni az idei autójáról, miközben George Russellt az „amerikai show" aggasztotta kissé.

 

Szezonbéli harmadik győzelmét aratta Max Verstappen Miamiban, ráadásul ezúttal a kilencedik helyről rajtolva nyert. A Red Bullnál jó stratégiával álltak elő a kétszeres világbajnok számára, akinek azért a hajrában is előznie kellett egyet a végső győzelemért.

„Jó versenyt teljesítettem. Kimaradtam a balhékból az elején, utána pedig minden jól alakult, hiszen sorra előztem a többieket – emlékezett vissza Verstappen. – Sokáig kint tudtam maradni a kemény gumikon, és úgy gondolom, hogy ez volt a mai futam kulcsa. A végén volt egy izgalmas csatám Checóval, de mindketten kellően óvatosak voltunk. Ami a stratégiát illeti, szombaton kezdtünk el beszélni róla a csapatban. Nem tudtunk, milyen időjárásra számíthatunk, de bíztunk abban, hogy kifizetődik a taktikánk, és szerencsére így is lett.”

Hiába rajtolt a pole pozícióból Sergio Pérez, várnia kell az újabb győzelemre. A mexikói versenyző nem tudott kellő előnyt kiautózni a futam elején, a csapattársa gumistratégiája ráadásul jobbnak bizonyult, így nem sok esélye volt ellene a hajrában.

„Mindent beleadtam, de az első etapom nagyon gyengén sikerült a gumik szemcsésedése miatt – mondta Pérez. – Nem jelentett nagy különbséget a következő szett abroncs sem, és Max kifejezetten jól ment, szóval megérdemelte ezt a győzelmet, hiszen az övé volt a legerősebb autó a pályán. Úgy érzem, nem bizonyult jó döntésnek, hogy a közepes gumikon rajtoltunk, ráadásul Max hihetetlenül gyors volt a kemény keveréken. Rá kell jönnünk, mi alakult rosszul, mert egyszerűen nem volt meg a kellő tempónk. Nem engedhetünk meg magunknak egy rossz hétvégét sem, vagy legfeljebb olyat, amin csak a második helyen végzünk.”

2. MIAMI NAGYDÍJ
MÁJUS 5., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Russell 1:30.125
2. szabadedzés: 1. Verstappen 1:27.930
MÁJUS 6., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Verstappen 1:27.535
Időmérő: 1. Pérez 1:26.841
MÁJUS 7., VASÁRNAP
A verseny: 1. Verstappen, 2. Pérez, 3. Alonso
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Május 21., 15.00
Emilia-romagnai Nagydíj, Imola
Május 28., 15.00Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
Június 4., 15.00Spanyol Nagydíj, Barcelona

Az eddigi ötből négy verseny végén a dobogón ünnepelhetett Fernando Alonso, akinek Miamiban sem volt esélye a Red Bull ellen, azonban a mögötte érkezőktől sem kellett tartania. A kétszeres világbajnok ráadásul azt reméli, hogy a következő hetekben akár a pódium legfelső fokára is felállhat.

„Az autó csodás, és bár magányos verseny van mögöttem, a Red Bull-lal nem tudtam mit kezdeni magam előtt – árulta el Alonso. – Mindig nagyon jó, ha az év elején dobogós helyezéseket szerzünk, de a negyedik alkalom után még többre vágyunk. Összejöhetne mondjuk egy második hely, de a két Red Bull eddig verhetetlen és hihetetlenül gyors volt. Bár Monacóban vagy Barcelonában akár a győzelemre is lehet esélyünk.”

Újabb nehéz versenyen van túl Charles Leclerc, aki a futam nagy részében Kevin Magnussen mögé ragadt be, majd az utolsó körökben Lewis Hamilton vette el tőle könnyedén a hatodik pozíciót. Úgy tűnik, hogy a monacói egyre frusztráltabb a nem éppen könnyen működő Ferrari miatt.

„Beszéltem erről Carlossszal is, és rájöttünk, hogy az a problémánk, hogy nem vagyunk összhangban az autóval – árulta el Leclerc. – Nem a kanyarok között van különbség, hiszen ugyanabban a kanyarban egyszer alulkormányzottságot, később pedig túlkormányzottságot tapasztalok. Túl nagy hatással van az autónkra az aktuális szélirány. Minden egyes versenyen, amikor más keverékű gumikra váltunk, sosem tudjuk, hogyan viselkedik majd az autónk. Versenyzőként is elég nehéz így megszerezni a kellő önbizalmat és az autóhoz igazítani a vezetési stílusunkat.”

Miamiban elmaradt a többi hétvégén megszokott pilótaparádé, helyette igazi show-t csaptak a versenyzők bemutatására, ami azonban nem különösebben nyerte George Russell tetszését.

„Ez kissé zavaró, hiszen én azért vagyok itt, hogy versenyezzek és győzzek, nem pedig a show-ért – szögezte le a Mercedes versenyzője. – Már fél órával a futam kezdete előtt kint voltunk a rajtrácson a versenyoverálunkban a napon. Nem hiszem, hogy van másik sportág, ahol már harminc perccel a kezdés előtt ezt kell csinálni úgy, hogy közben tűz a nap és rád szegeződik az összes kamera a show kedvéért.”

A MIAMI NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda RBPT 1:27.38.241
2. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda RBPT 5.384 mp h.
3. Fernando Alonso spanyol Aston Martin-Mercedes 26.305 mp h.
4. George Russell brit Mercedes 33.229 mp h.
5. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 42.511 mp h.
6. Lewis Hamilton brit Mercedes 51.249 mp h.
7. Charles Leclerc monacói Ferrari 52.988 mp h.
8. Pierre Gasly francia Alpine-Renault 55.670 mp h.
9. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 58.123 mp h.
10. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:02.945 p h.
11. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda RBPT 1:04.309 p h.
12. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:04.754 p h.
13. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1:11.637 p h.
14. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 1:12.861 p h.
15. Nico Hülkenberg német Haas-Ferrari 1:14.950 p h.
16. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1:18.440 p h.
17. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:27.717 p h.
18. Nyck de Vries holland AlphaTauri-Honda RBPT 1:28.949 p h.
19. Oscar Piastri ausztrál McLaren-Mercedes 1 kör hátrány
20. Logan Sargeant amerikai Williams-Mercedes 1 kör hátrány
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Max Verstappen 3 5 5 2 119
2. Sergio Pérez 2 4 5 1 105
3. Fernando Alonso - 4 5 - 75
4. Lewis Hamilton - 1 5 - 56
5. Carlos Sainz Jr. - - 4 - 44
6. George Russell - - 4 1 40
7. Charles Leclerc - 1 3 - 34
8. Lance Stroll - - 3 - 27
9. Lando Norris - - 2 - 10
10. Pierre Gasly - - 3 - 8
11. Nico Hülkenberg - - 1 - 6
12. Esteban Ocon - - 2 - 6
13. Valtteri Bottas - - 1 - 4
14. Oscar Piastri - - 1 - 4
15. Csou Kuan-jü - - 1 - 2
16. Cunoda Juki - - 2 - 2
17. Kevin Magnussen - - 2 - 2
18. Alexander Albon - - 1 - 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Honda RBPT 224
2. Aston Martin-Mercedes 102
3. Mercedes 96
4. Ferrari 78
5. McLaren-Mercedes 14
6. Alpine-Renault 14
7. Haas-Ferrari 8
8. Alfa Romeo-Ferrari 6
9. AlphaTauri-Honda RBPT 2
10. Williams-Mercedes 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik